Ötven kilóval volt nehezebb és arról írt nem akar gyereket. Bár elhízott volt, mégis nőies, önbizalommal teli. Osztotta a környezetét főleg, ha a munkájáról volt szó, amiben amúgy vérprofi. Az újságíró, aki már nem csak a munkájának él, helyette fitt és egészségfüggő. Na meg gyermekre vágyik.nkájának él, helyette fitt és egészségfüggő. Na meg gyermekre vágyik.
Baranyai Enikőnek igazából nem kell kérdéseket feltennem, magától mesél. Mégiscsak újságíró, pontosan tudja szakmailag mit szeretne viszontlátni a Szoknya és Nadrág Magazinban, mi az, amit mindenképpen el akar mondani, mi az, amivel segíthetne a sorstársain. 50 kiló mínusz, ennyit fogyott eddig, az eredmény önmagáért beszél, és bizony más is kíváncsi a titkára. Viszont, most ő az interjúalany. Ahogy mondják, most akasztják a hóhért. Egy kávézóba ülünk le beszélgetni, ahol Enikő bagelt eszik és kávét iszik. Megteheti, tudja, hogy aznap még letekeri a pluszban bevitt kalóriákat.
Hajnalban
– Látszólag 120 kilósan is tele voltál önbizalommal, miért fogytál le mégis?
– A régi énem önbizalma csak egy dologra épült, a munkámban elért sikerekre. Szeretném, ha a most épülő önbizalmam több lábon állna. Nekem ez nagyon fontos.
– Nem tetszettél magadnak?
– A fogyás nem esztétikai kérdés volt, hanem egészségügyi. Hónapok óta tudtam, hogy baj van, láttam a jeleket. Majdnem másfél hónapon át menstruáltam. Húztam-halasztottam, amikor elérkezett egy olyan hajnal, amikor ezt már nem tolhattam tovább, tényleg nagy volt a baj.
– Akkor egyedül éltél?
– Igen, magam voltam. Felhívtam a mentőt, mondtam, hogy nem kell autó, csak mondják meg hová mehetek be. Szó szerint bemásztam a két saroknyira fekvő kórházba azzal, hogy nem vagyok jól, néhány hete vérezgetek. Nyilván ilyenkor az ember mismásol, de a szakemberek sem vakok, néhány órán belül a műtőbe toltak.
– Milyen diagnózissal?
– Hiperplázia [Méhnyálkahártya hiperplázia az, amikor a méhnyálkahártya mirigyei és a kötőszövete túlságosan felszaporodik, megvastagodik – a szerk.megj.] erre sokszor mondják, hogy a változókor betegsége inkább, én pedig 35 éves voltam ekkor. Nem volt egyszerű a műtétem.
– Milyen magas vagy, és hozzá mennyi kiló voltál akkor?
– 160 centiméter vagyok és 125-135 kilogramm között voltam.
– Mi következett a műtét után?
– Elkezdődött a hormonkezelés. Kérdeztem, hogy én mit tehetnék hozzá a gyógyulásomhoz, amire levezették az orvosok, ha kevesebb a zsír, akkor kevesebb az ösztrogén, ha kevesebb az ösztrogén, akkor hamarabb kilábalhatok a hiperpláziából, nem súlyosbodik tovább. Mondtam: ez tulajdonképpen jó!
Itt Enikővel elnevetjük magunkat, hogyan is válaszolhatta ezt? Mintha fogyni 50-60 kilogrammot olyan könnyűnek tűnne, mi sem lenne egyszerűbb.
– Történt valami a kórházban, amit nehéz elfelejtenem. Az egyik orvos azt mondta: – Csoda lesz, ha nem marad itt a műtőasztalon! Közben kaptam olyan mondatot is „hogyan lehet valakinek ilyen teste…”. Nagyon felhúzott vele. Felnőtt, gondolkodó emberként, én is tudtam, hogy egy bizonyos testsúlynál az altatás veszélyes, de abban a szituációban már tudtam, hogy nincs választás. Így én makacs ember lévén felszívtam magam: – Nekem mások ne mondják meg, mi az én sorsom! Én nem halok meg egy műtőasztalon. Majd én elkezdek fogyni!
– Azonnal belevágtál?
– Ész nélkül. Az első hónapokban, naponta 800-1000 kalóriákat vettem magamhoz maximum. Senki ne kövesse ezt!
– Nem is értem, hogy bírtad?
– Sehogy! Állandóan elájultam. Elkezdtem 125 kilósan kocogni. A lehető leghülyébben csináltam. Aztán rájöttem szükségem van támogatásra. Először pszichológust kerestem. Majd olyan nőgyógyászt, akiben megbízom, jó szakember, és mellette emberséges is. Ez azért fontos, mert – ahogyan én látom – mindenki kísérletezik a hiperplázia gyógyításával. Ráadásul én nehezen élem meg ezt a sok gyógyszert, hormont. Így is elkerülhetetlen volt még egy műtét. Majd elmentem endokrinológushoz, kiderült, hogy inzulinrezisztenciám is van. Ő abban segített hogyan tudnám jobban beindítani a fogyást.
– Kiderült még valami?
– Hogy PCOS is vagyok [Policisztás ovárium (petefészek) szindróma, amely elsősorban a petefészek betegsége, azonban több szervet is érinthet. – a szerk. megj.] Minden, ami a nőiességemet érintette, abban találtak valamit.
– Pedig a kilóid ellenére, a szép hajaddal, sminkelve, az extravagáns ruháidban nagyon is nőies voltál!
– Nekem is tetszett akkor, de nem vagyok abban biztos, hogy ez nem egy látszat volt, csak kirakat dolog. Ezt az utólagos érzetet az a pofon adta meg, hogy mindezt hagytam magammal megtörténni. Én nem akarok visszatérni a régi énemhez.
– Osztottál mindenkit. A munkában főleg. Változtál?
– Az életem korábban csak a munkából állt. A mai napig nagyon szeretem a hivatásomat, de most megtaláltam az egyensúlyt a munka és a magánélet között. A munka az életem része, de nem az egész életem. És tudod, mit vettem észre? Hogy sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok a munkámban is. Most jó helyen vagyok. Arról írhatok, készíthetek kreatív tartalmakat, infografikákat, ami számomra igazán fontos. Produktívnak érzem itt magam. A munka mellett a segítségnyújtás az én utam.
– A hivatásod a hobbid is volt?
– Nem volt mellette más. Akkor éreztem magam értékesnek, ha 48 órát ügyeltem hétvégén.
50 kiló mínusz
– A hízásról úgy tartják, hogy egyfajta védekezés. Te hogyan gondolod?
– Én úgy hívom, hogy védelmi háj volt. Azt hittem, megvéd egy családtagomtól. De nem lehet mögé bújni, nem véd meg… Ott a kórházban nagyon tisztán láttam, ha így maradok, akkor meghalok. Az, amit én életnek gondoltam az elmúlt tizenöt évben, miután az egyetemről kikerültem, az nem élet. Ha úgy folytatom, akkor nem biztos, hogy negyvenöt éves koromnál továbbhúznom.
– Hol tartasz most?
– Most járok egy útnak a közepén, még messze van a vége. Rengeteg hátráltató van, amik egy valamire akarnak megtanítani, a türelemre. Csak türelmesnek lenni nagyon nehéz, sok embernek nem könnyű, de nekem különösen nem az. A fogyás ellenére még mindig problémáim vannak a menstruációval, most a lábam is fáj. Még nem mozoghatok úgy, ahogy akarok. Ugyanakkor új életem és új személyiségem lett, sosem fordulnék már vissza megkeresni a régi Enikőt.
– Akkor sem, amikor fáradt vagy, nehezen mennek az első mozdulatok?
– Ilyen mindig van, hogy nehéz elkezdenem az edzést. Olyankor azt mondom magamnak olyan vagyok, mint egy cápa, majd edzés közben megjön a vér szaga, jó lesz. Az is segít, hogy a sport egy új függőség lett. Azt hiszem, olyan ember vagyok, akinek szüksége van valamilyen függőségre. Ma az egyik ilyen a sport, a másik a segítségnyújtás.
– Miben tudsz annak segíteni, aki hozzád fordul?
– Felállni a kanapéról. Elhinni, hogy van rá megoldás és nincs hozzá egyedül. Nekem nem volt kezdeti segítségem. Azt hittem százharminc kilósan, hogy onnan már nincs visszaút. Nem szégyellem bevallani, ha megláttam magamat pucéran a tükörben, arra gondoltam, ennyi volt. Lemondtam önmagamról. Nem vagyok edző és nem akarok önjelölt életvezetési tanácsadó sem lenni, szerintem, így is túl sok van belőlük, de már ismerek egy csomó utat, lehetőséget, hogyan érdemes elindulni. Edukálni kell, nagyon könnyű elveszni a Keto, a Low Carb-, a Mediterrán és a többi diéta között.
– Melyiket válassza az, aki fogyni szeretne?
– Amit követni tud. Én inzulinrezisztens vagyok, akárcsak egy cukorbetegnek tartanom kell a 160 grammos szénhidrát csökkentett diétát. Edzési napon felhúzom ezt 180 grammra. Ha nem beteg az ember lehet kísérletezni, hogy önmagunknak mi a jó, de ha a szakember azt mondja, hogy ne Ketozzunk, akkor nem szabad. Megtartani nehezebb, mint elérni az eredményeket. Nem vagyok rá büszke, kéthavonta becsábulok egy gyorsétterembe, vagy eszem egy rakott krumplit, igaz, eszem hozzá salátát. Az lassítja a krumpli szénhidrát felszívódását. Senki ne éhezzen, az adagokat kontrolláljuk inkább, és evés után sétáljunk félórát, bringázzunk negyedórát. Most azért ettem meg egy teljes kiőrlésű bagelt tojással, mert tudom, hogy ma még edzem.
Kell lennie áldozatnak, hazudik az, aki könnyű sikert ígér. A sikerért meg kell dolgozni.
– Jelenleg mennyi kiló vagy?
– Beszorultam 79-82 kilogramm közé, Istenek nem megy lejjebb. De elfogadtam, most ez van, egyszer majd beindul újra a fogyás. Most inkább azt nézem, hogy fitt legyek, ne okozzon gondot felmenni a harmadikra. Na, a térdem miatt most ez kevésbé megy, de azt akarom, hogy a levegővétel és a súlyom ebben ne hátráltathasson. Ez most hülyén hangzik, de nagyon szeretem a csoportos edzéseken nézni, hogy ki, hogyan bírja a tempót. (Itt cinkosan elmosolyog) Mert nekem az egy visszajelzés, hogy az állóképességem, rugalmasságom hol tart, mennyit fejlődött. Persze álljunk mérlegre, az sok mindent elmond, de nekem fontos az is, hogy nem vagyok már egy zömök, lomha ember. Tudom, itt mondják a nők, hogy nekem még nincs gyerekem, könnyebben el tudok menni edzeni, igen, sajnos így van, még nincs.
– Kimondtál egy lényeges szót: még!
– Korábban rengeteg cikket írtam arról, hogy nem akarok gyereket. Ez így volt akkor, de az első műtét után el kezdett változni a dolog. Úgy gondoltam, nehogy már egy betegség mondja meg nekem, lehet-e gyerekem vagy sem! Nagyon szeretnék leállni a gyógyszerekkel és esélyt adni magamnak egy babához. Kell még hozzá egy férj, vagy egy pasi. Teker az óra.
– Ha férfi nélkül vállalnál gyereket, akkor írhatsz arról, hogy milyen egyedülálló anyának lenni!
– Abból szeretnék kiindulni, hogy: apa, anya, gyerek. Bár, elég sok más példát látok a környezetemben, ami nem rosszabb, csak más. Azt tapasztalom, hogy sok nő egyedül marad a gyermekével. Adja az Úr, hogy ne így legyen, de fel vagyok rá készülve, így is lehet. És úgyis történhet, hogy nekem nem lesz gyermekem, akkor majd abból az életből hozom ki a legtöbbet.
– A hízásba a szerelem kérdése mennyire szólt bele?
– Abban az időszakban, amikor nagyon kövér voltam, huszonöt és harmincöt éves korom között, volt valaki, akiért mindent megtettem. Vártam, beálltam a sorba érte, ha intett, hogy menjek én ott voltam… hát ez nem volt szép.
– Kinek az oldaláról nem volt szép?
– Felőlem. De akkor úgy gondoltam, ha így elfogad, akkor ez így jó. Ma már tudom, az én részemről iszonyatos hülyeség volt elhinni, hogy senki másnak nem kellek így, ez segített belenyugodni a sorsomba, a testembe, ő meg csak élt a lehetőséggel, amit adtam. Annak nagyon örülök, hogy az első műtétem után egy telefonbeszélgetéssel letudtuk zárni az egészet.
– Jelenleg, hogy állsz a szerelemmel?
– Mióta beindult a fogyás, ismerkedem. Volt valaki, aki fontos lett számomra, szerettem volna nagyon megérteni és mellette lenni, de ő megtörhetetlen volt, mint egy dió. Keresek és kutatok, de továbbra is nagyon fontosnak tartom, hogy egy nő, egy ember képes legyen egyedül is boldog lenni. Ha kapok egy társat az élettől, ha találok egy olyan férfit, akinek én kellek, akkor az grátisz a boldogsághoz, de arra nem alapozhatom az életemet, hogy várjak.
Önszerveződés
Ránézünk az órára, már több idő telt el, mint terveztük, de még tudunk maradni. Enikő témát vált. Már arról kezd el beszélni, hogyan tudna ő segíteni.
– Sokan mondják, az egészségesebb élet drágább. Ez nem igaz, ha az ételeket nézem, akkor csak leleményesség kérdése. Szívesen elmegyek bárkivel bevásárolni, nem költök többet, mint más. Azt mondják a sport is drága, pedig rengeteg lehetőség van ingyen. Volt, akinek felajánlottam, jöjjön ki velem a Városligetbe mozogni, én már bevásároltam sporteszközökből. Vannak csoportos órák is. Összegfog két-három barátnő, úgy már egy személyiedző is olcsóbb. Nincs lehetetlen. Ami drága (lehet) az az orvos, ha baj van, és nem akarunk várni. De itt azért elmondanám, hogy bár én is kikértem hét szakvéleményt, végül állami intézményben kaptam meg a legjobb segítséget.
– Mi a válaszod az időhiányra, mint kifogásra?
– Éveken át mondtam de, de, de, ebből már nem lehet fogyni, de, de, de… Tisztában vagyok azzal, hogy más az élethelyzetem, mint egy anyukának, mégis amikor felkeresnek, rámutatok arra, hogy a megoldások felé nyissunk. Lehet nem minden úgy sikerül majd, ahogy tervezzük, de próbáljuk meg. Miért? Tudom, nagyon fájó, nyers, ahogyan megfogalmazom, de majdnem halálig híztam. Ne kapja meg senki azt a pofont, amit én. Ne menjünk el a falig! Én elmentem. Nem tudom mi történik, ha akkor nem megyek el a kórházba. Egy anyának, aki hasonló cipőben jár, amiben én, nőgyógyászati, endokrinológiai problémákkal küzd, elhízik, annak kell nagyobb indok a fogyásra, az egészségre, mint a gyereke?
– Nincs nagyobb indok a gyerekért. Mi akkor a megoldás?
– Szerveződjünk, menjünk ki együtt a Margitszigetre, vigyük ki a babát, ha nincs egy nagymama, egy barátnő, aki vigyázzon rá. És ott vagyok én is. Összeállhatnak a barátnők, jöhetnek a gyerekek, rotációban mindig más lesz a gyerekvigyázó, míg a többiek tornáznak. Ha nem most lépnek, akkor tíz év múlva a helyzet rosszabb lesz. Az idő, amit most megspórolnak, hogy nem mennek ki a parkba, azt elülik tíz év múlva az SZTK-ban a vérnyomással, pajzsmirigy problémával, cukorbajjal. Igen, ezt most egy nyolcvan kilós nő mondja, akinek a karján, a combján, a hasán ocsmánynak látszik a fityegő bőre, és még van rajta zsír. Az ötven kiló mínusz ezzel jár. De nem állok meg!
– De te már bátran felveszed a sortot is, még posztolsz is róla!
– Persze, negyven fokos meleg van, nem akarok megsülni! Az egyik edzőterem Facebook falán láttam, hogy itt a jó idő, minden ember öltözködjön a testalkatának megfelelően. Értettem mit akarnak üzenni, de ez nem visz előre, pont egy edzőteremben kellene támogatniuk. Tudom mennyi handicappel indultam és most hol tartok 56-os farmerméret helyett 44-eset hordok. Felveszem a sortot és kész! Ha nem tetszik, nem kell odanézni! Sosem leszek egy Palvin Barbi!
Az a bizonyos sort
– Szerinted lehet szép egy elhízott nő?
– Lehet szép egy telt nő, de ha az elhízás már olyan méreteket ölt, mint nálam volt, akkor az már nem esztétikai, hanem egészségügyi kérdés. Elfogadom, ha valaki nagy, de ne mondjuk, hogy egészséges. Ne engedjük, hogy valaki meneteljen a halál felé.
– Mi a cél, hány kiló?
– Kilóban a hetven. Nem kilóban mérve, hogy hetente legalább négy olyan edzésem legyen ugrálással, kocogással, amit én szeretek, hogy azt a térdem bírja, az ízületeim terhelhető állapotban legyenek.
– A környezeted mennyire támogatott?
– Nagyon támogatott az anyukám, és a nővérem, aki külföldön él. Tavaly ősszel, amikor azt éreztem, elfáradtam, mélyponton vagyok, akkor küldött egy képet, a repjegyéről. Hét évig nem volt karácsonykor itthon, de akkor igen. Annak a néhány, nagyon jó barátomnak, aki támogatott, örökre hálás leszek. És azoknak a segítőknek is, akik kísérnek ezen az úton, már csaknem két éve.
– A megjelenésedet a fogyás mellett direkt változtattad meg?
– Azért vágattam le a hajamat, mert a hormonok miatt nagyon hullott, nem tudtam szépen megcsinálni. A 130 kilós énem cuki volt, szerethető, de ha férfiként nézek az akkori magamra, nem biztos, hogy lefeküdtem volna magammal. Most élvezem, hogy befutok bármelyik fast fashion boltba és kapok magamra ruhát. Az igaz, hogy leveszem még a nagy méretet a polcról, és a végén kisebb kell. A stílusom is változott, sokkal sportosabb vagyok, sok ruhát hordok most is, de sportcipőt húzok. Fontos, hogy kényelmes legyen, bicajozni is tudjak benne. Amikor elmegyek bulizni, az alapján öltözöm, hogy mit akarok mit lássanak rajtam, a nőt, a karakán énemet, vagy beesek egy olyan pólóban, amire az van írva: Ne most! Akkor tudják, hogy hagyjanak békén.
– A selfie-ken, amiken a változást örökíted meg mindig lefelé nézel, miért?
Még, még…nagyon szeretnék még többet fogyni. Még nem tudom megnézni magamat. Úgy érzem magam másfél éve, mint egy újszülött, az első műtéttől, az első elhatározástól. Azóta hozom létre az új személyiségemet, mert a régivel nem lehetett volna ezt az új életet elkezdeni. Még most is alakul, ki vagyok, mit szeretek, mit nem szeretek. Mindenben. Például rászoktam a vegán sajtra, vagy régen amikor hazaértem daráltam a sorozatokat, egy szezonban tizennyolcat néztem, most nézek hármat. Ma munka után biciklire pattanok, kitekerek a szabadba, leterítek egy plédet, és fekszem a napon. Mert imádom.
Van egy ismerősöm, aki arra tanít, hogy merjek önbizalmat építeni. Szereti kimondatni velem, hogy egy bajnok vagyok. Amit én még nem bírok. Nehéz megélnem azt, hogy már elértem valamit. Sokszor van, hogy nézek két képet, előtte és utána, és úgy érzem, jé, igazából nem is olyan nagy különbség, innen is, onnan is kellene még fogyni…
– Hogyan mozogsz?
– Hetente kétszer személyi edzőhöz járok. Nagyon sokat köszönhetek Szabolcsnak, visszahozta a sportot az életembe. Hetente egyszer úszom, és ahová lehet bringával járok. Most a lábam miatt, már pár hónapja nem járok csoportos órákra, pedig azokat is nagyon szeretem. Ott van kilencven kilós lány, maratont futó fiú, mindenféle ember. Fontos, hogy az embernek legyenek segítői, mert nem lehet ezt az utat egyedül csinálni.
– Enikő, azért büszke vagy magadra, ugye?
– Valamennyire, de nem a leadott ötven kiló miatt, hanem mert megmentettem magamat.
Fotó: Enikő sajátja. Fogyása az instán ITT követhető!
Fotók: Enikő sajátja. Fogyása az instán ITT követhető!
