Olvasási idő: 2 perc

A pulykán túl: mit jelent a hálaadás – még ha nem is a mi ünnepünk?

A hollywoodi karácsonyi filmekből ritkán marad ki a hálaadás ünnepe, amikor az amerikaiak – vagyis az Egyesült Államokban élők– egy gigantikus pulykával küzdenek azért, hogy bőséges vacsora kerüljön az asztalra, amelyet sokan ülnek körül. A hálaadásról többnyire csak a vacsorára irányuló homályos ismereteink vannak, ezért most utánanéztünk, miről is szól valójában ez az ünnep.

A hálaadás gondolata egyre szélesebb utat tör magának a mindennapokban: segít csillapítani elégedetlenségünket, amelyek küzdelmünkből akadnak. Több önfejlesztési módszer javasolja, hogy tudatosan vegyük számba értékeinket, arra figyeljünk, mennyi mindenünk van, és ne arra, ami hiányzik.

Ebből kiindulva, bár hazánkban nincs hagyománya a hálaadásnak, gondolata – a tudatos hála és az együttlét – könnyedén helyet kaphatna a karácsonyi időszakban is.

A Hálaadás eredete

Az ünnep gyökerei Európában keresendők: a 16. századi Angliában az emberek minden évben összegyűltek az aratás idején, hogy megköszönjék Istennek az éves termést és az áldásokat.

Ezt a hagyományt vitték magukkal azok az angol puritánok – közismert nevükön a Zarándok Atyák, akik 1620-ban a Mayflower fedélzetén Észak-Amerikába hajóztak. Ők alapították meg Plymouth települést Massachusetts területén.

Az első tél rendkívül nehéz volt: a telepesek fele meghalt a hidegtől, betegségektől és az éhezéstől. A túlélők helyzete is kilátástalan volt – egészen addig, amíg Szamoszet, a wampanoagokkal szövetségben élő abenaki indián nem lépett közéjük. A feljegyzések szerint ő volt az első őslakos, aki angolul szólt hozzájuk, és baráti szándékát jelezte.

Szamoszet bemutatta a telepeseket Massasoitnak, a wampanoag törzsszövetség főnökének, aki később békeszerződést kötött velük. A wampanoagok megtanították a kukoricatermesztést, a halászatot, a vadászatot és a juharszirup kinyerését – ezek életmentő tudásnak bizonyultak a telepesek számára.

1621 őszén a telepesek vezetője, William Bradford háromnapos aratási ünnepséget szervezett, amelyre az indiánokat is meghívta. A hagyomány szerint ez volt az első hálaadás, bár a pontos menü nem ismert: a korabeli feljegyzések szerint a telepesek különféle szárnyasokat és vadakat fogyasztottak.

A valóság árnyaltabb képe

A történészek nagy része szerint a „békés első hálaadás” története erősen idealizált.
Egyes források arról számolnak be, hogy az európai terjeszkedés következtében 1637-ben lemészárolták a békét kezdeményező őslakosokat, míg más dokumentumok szerint mintegy ötven évig békében éltek egymás mellett.

A valóság valahol a kettő között húzódik: volt együttműködés, segítségnyújtás és kereskedelem is, ugyanakkor egyre gyakoribbá váltak a konfliktusok, amelyek az európai telepesek terjeszkedéséhez kapcsolódtak.

1970 óta sok őslakos csoport a hálaadás napját nemzeti gyásznapként tartja számon, és megemlékezéseket tart Plymouth Rocknál és más helyszíneken.

Hálaadás napjainkban

Bár története ellentmondásos és sok helyütt idealizált, a mai hálaadás leginkább a háláról, az együttlétről és a közösségről szól. A családok gyakran messziről is hazautaznak, hogy együtt legyenek ezen a napon. Az egybegyűltek mielőtt neki esnének a pulykának, egyenként kiemelnek valamit, amiért különösen hálás a mögöttük álló évből.

A hálaadást az Amerikai Egyesült Államokon kívül más országokban is megtartják – például Kanadában és a Fülöp-szigeteken.

A hálaadás (angolul Thanksgiving) az USA-ban minden év november negyedik csütörtökén van; ezt 1941-ben rögzítették törvényben. Maga az ünnep azonban már 1863 óta országos, amikor Sarah Josepha Hale írónő meggyőzte Abraham Lincoln elnököt a bevezetéséről. A hálaadással együtt hivatalosan kezdetét veszi az amerikai karácsonyi időszak is. Idén a hálaadás november 27-e csütörtökre esik.

Roskadozó asztal: a pulykán túl

A hálaadási lakoma központi eleme természetesen a pulyka – sütve, töltve vagy éppen rántva. Minél nagyobb, annál több embernek jut belőle. Gyakori tölteléke a hagyma, az alma, a zöldségek és a zöldfűszerek. A klasszikus köretek közé tartozik a krémes burgonyapüré, az áfonyaszósz és a párolt kelbimbó.

Édességből sincs hiány: a legnépszerűbb a tökös pite, az almás pite vaníliafagylalttal vagy áfonyás szósszal. Persze minden családnak megvannak a saját hálaadási hagyományai, amelyek évről évre tovább élnek.

Forrás: ITT és ITT

Fotó: @imgenes-de-gustavo-quiroga

Polgár Ágnes

Újságíró és webdesigner, egy tinédzser édesanyja, valamint ráktúlélő.
Szenvedélyesen gyűjt szalvétákat, és kiemelten fontosnak tartja a mértékletességet az élet minden területén. Közel áll hozzá a lagom filozófia és a svéd kultúra, amely egyensúlyt és harmóniát hoz mindennapjaiba.

Szólj hozzá!

Van gondolatod, tapasztalatod a témában? Írd meg a véleményed vagy történeted a Facebook-oldalunkon – kíváncsiak vagyunk, te hogyan látod!

Oszd meg a cikket!

Ha úgy érzed, másnak is adhat ez a cikk valamit, oszd meg bátran – egy jó gondolat néha messzebb gyűrűzik, mint hinnénk.

Ha tetszik a magazin:

Támogass bennünket, hívj meg egy kávéra.

 

Olvasd el ezt is

Jóllét, ami továbbgondolkodtat

Válogatott írások testi-lelki egyensúlyról, önismeretről és az emberi létről.

Ebben a válogatásban olyan cikkeket szemlézünk, amelyek túlmutatnak a felszínes jóllét-tanácsokon. Gondolatébresztő írások test és lélek kapcsolatáról, életmódváltásról, belső munkáról – hogy a mindennapi jól-létből valódi jóllét lehessen.
Az élet sokszínű, ahogyan mi magunk is azok vagyunk.

Témáinkat az életből merítjük, írásainkkal az élet valódiságát mutatjuk meg.

Tőlünk neked.

Iratkozz fel a hírlevelünkre

Lépj be az Olvasói Sarokba különleges tartalmakért!
© 2017-2025 Szoknya és Nadrág Magazin – Minden jog fenntartva.