Van úgy, hogy váláskor kifordulnak önmagukból az emberek. Képtelenek elvonatkoztatni, felülemelkedni a sérelmeiken, nagyvonalúnak, becsületesnek lenni. Ám ha kívülről szemlélnék önmagukat akkor valószínűleg elszégyellnék magukat, hogy valójában tönkreteszik, kifosztják a másikat.

Mint az a férfi, aki egy szép napon gondolt egy nagyot és külföldre költözött abból a megfontolásból, hogy kint több pénzt keres majd. Így maradt itthon a nő két kicsi gyerekkel. Mivel már korábban is indultak el együtt külföldre és jöttek is haza, az anya ezúttal maradt inkább otthon, nem mert a gyerekekkel elindulni a külföldi bizonytalanra. De a nő tisztelte a férfiban az önfeláldozást. Mindig is felnézett a férfira. Imponált neki, hogy világlátott, ügyes kezű, a gyerekeknek anyagi biztonságot akaró, gondoskodó apa, a férfi. Addig, amíg rá nem jött, hogy valójában a férfi már rég nem egy közös családként tekint rájuk, a külföldi munkavállalás tulajdonképpen csak egy kibúvó, az együttélés alól.

Mert a férfi eleinte küldött pénzt, és jött is haza. Ám a különélés rányomta a bélyegét a kapcsolatukra: kiderült, a férfinek van egy barátnője. Nem ott külföldön, hanem itthon. Így bizonyosodott be a nő sejtése, miszerint ők valóban nem egy családként funkcionálnak már.  Sőt, arra is fény derült, a barátnő már azelőtt képben volt, hogy a férfi kiköltözött volna.

Miután a nőnek is lett ideig-óráig valakije, a férfi bizony válaszul kimutatta a foga fehérjét, annak ellenére, hogy ő hagyta otthon a családját és keresett örömöt másnál. Arról, hogy a férfi csökönyös, bántó és uralkodó tud lenni, annak mindig is voltak intő jelei, de a nő nem akart hinni a férfi családjának, amikor figyelmeztetni próbálták előre őt.

Teltek így az évek, a nő maradt a két gyerekkel a közös lakásban, aminek a hitele a saját nevén volt, dolgozott és fizette a számlákat, nevelte a két kisgyereket egyedül, miközben a férfi hol adott vagy küldött pénzt, hol nem.

Inkább nem, mert a férfi elég hamar eljutott arra a pontra, hogy már csak akkor küldött, utólag, ha a nő minden költséget számlával igazolt. A minden alatt, mindent kell érteni, az első zsemlétől, a buszjegyen és minden rezsiköltségen át az utolsó tekercs  WC papírig is.

Ez egészen odáig harapózódott el, hogy ha a nő nem küldött kimutatást arról, – olyan féle szisztéma és kigondolás szerint, ahogy az a férfinak logikus volt, és ahogy elvárta, – akkor egyszerűen a férfi nem fizetett.

Nem kell matematikusnak lennie senkinek ahhoz, hogy azonnal kiszámolja, ha egy nő egyedül nevel két gyereket, vásárol élelmiszert, szükséges dolgokat a megélhetéshez, fizeti a számlákat és minden hónap elsején vonják a számlájáról a lakáshitelt, akkor ez egy átlagos keresetből nem kalkulálható ki, és előbb vagy utóbb abból baj lesz.

Így is lett! Nem sok összeggel, de néha csúszott a nő a számlák befizetésével, ami vétken a férfi kapva kapott, és a nőt a földig, sőt az alá alázta, messziről, több ezer kilométerről, vagy már itthon, azzal hogy a nő milyen egy felelőtlen alak. Miközben továbbra sem küldött addig pénzt, míg a nő nem rendezte valahogy az elmaradásokat és el nem készítette a férfi, teljesen logikátlanul kigondolt táblázata szerint, a költségelszámolást, gyakran hajnalokba nyúlóan, hiszen két gyermek mellett, mikor máskor lett volna erre ideje a nőnek?

Olykor nagy kegyesen a férfi “kölcsönt” is nyújtott a nőnek, hogy a nő befizethesse abból azt, amivel elmaradt, majd a férfi ezt a kölcsönt később levonta abból az összegből, amit adnia kellett volna a nőnek, beleértve az eredeti költségek ráeső részét is. Miközben egyáltalán nem foglalkozott azzal, hogy a nőnek a hónap közepére olykor egy fillére nem maradt. Nem kérdezte, miből esznek, ruházkodnak a gyerekek, betegség esetén jut-e gyógyszerre is? A nőt nem egyszer segítette ki valamelyik barátnője pár ezer forinttal, hogy lázcsillapítót tudjon venni egy influenza, vagy torokgyulladás esetén a gyerekeknek.

Előfordult olyan is, hogy a nőt azért hurcolta meg a férfi, mert egy élelmiszer elszámolási blokk nem a lakóhelyükhöz közeli boltból és nem munka időn kívülről származott, azaz nem tetszett neki, hogy a nő munkaidőben mászkált, vásárolt.  Az, hogy a nő esetleg szabadságon lehetett, az a férfiben fel sem merült. Továbbá, nem sarkítva, hanem nagyon is komolyan olyan is előfordult nem egyszer, hogy a számlákat tételekre bontotta, és kérdőre vonta, ha a nő önmagának vásárolt tusfürdőt. Így a nő inkább a saját szükségleteihez tartozó tételeket egy idő után külön fizette, hogy a számlákon ne szerepeljenek azok, és a férfi ne vonhassa kérdőre azért, hogy kinek lakkozza a körmét, mennyi tampont használ el vagy miért kívánt meg egy tábla csokoládét. Ezek az elszámoltatások teljesen kikészítették a nőt.

Mindezek mellett a férfi az itthonlétek során nagyítóval kereste a hibákat, egy ízben, a hűtőben maradt, megpenészedett sajt után csapott patáliát azzal az érvvel, hogy a nő a romlott élelmiszerrel mérgezné a gyerekeket.

Folyamatosan kérdőre vonta a nőt minden tette és elmaradása miatt, úton útfélen megkérdőjelezte szülői, emberi és szellemi képességeit, gyakran a gyerekek előtt, akár le is hülyézve a nőt. Tiltotta a gyereket és a nőt is mindenféle társas érintkezésektől, a barátokat ismeretlenül kritizálva, szót emelve ellenük, nem belátva, hogy a segítségükre a családjának szüksége lehet valóban. Pedig volt a nőnek szüksége segítségre. Például ha a munkája tovább nyúlt időben, és el kellett hozni a gyerekeket az iskolából, vagy be kellett valakinek vásárolnia, mert mindhárman lebetegedtek. A férfi naponta követelte a kamerás bejelentkezéseket, a gyerekekkel való kapcsolattartásra hivatkozva, ami tulajdonképpen sokszor nem volt más, mint egy ellenőrzés, hogy nem vendégségben járnak-e, valóban otthon vannak, mi több, nem fogadnak látogatókat sem.

S olyankor, amikor a férfi hazautazott külföldről, és elérkezett az este, a gyerekek már aludtak, elvárta volna, hogy a nő készen álljon számára egyéb másra is, amit a nő egy idő után teljesen elutasított.
Később az összes terror odáig fajult, hogy a férfi olykor még kezet is emelt a nőre, a gyerekek előtt is akár, mert éppen neki állt feljebb az egész.

A nő évekig tűrte, viselte, szenvedte mindezt, míg egyszer erőt nem szedett össze -miközben és miután, pillanatok alatt elvesztette és eltemettette a szüleit- és kiállt magáért, mert nem akarta, hogy a gyerekek ebben nőjenek fel, ezt lássák. Nagyon nehéz volt meghoznia ezt a lépést, hiszen eldönteni, hogy mi lehet jobb a gyerekeknek vagy sem, az az egyik legnehezebb dolog. De úgy látta, ez a helyzet már helyreállíthatatlan közöttük. Ingyenes jogsegélyt igényelt, ehhez leveleket fogalmazott, papírokat szerzett be, igazolta velük a rászorultságát és elindította a gyermekelhelyezési pert.

S hogy szabadulni tudjon inkább kiszállt a közös ingatlanból úgy, hogy a férfi nagyon áron alul kivásárolta őt. Ebből a pénzből a nő először is kifizette a hitel ráeső részét, amin felül mindössze annyija maradt, ami éppen elég lett önrésznek egy saját ingatlan vásárlásához, hitelre. 

Mi több úgy lakott még a gyerekekkel néhány hónapot a már nem közös házban, hogy azalatt bérleti díjat fizetett a férfinak, mert félt, ha nem teszi, a férfi képes, és a bírósági ítélet ellenében sem fizeti ki a gyerektartást.

Persze ez sem ment simán, a költözés utolsó percéig a férfi olykor hazalátogatott.  Volt, hogy csaknem másfél hónapot kellett így négyüknek családi idillben eltölteni. Az egyik ilyen visszautazás előtt történt az is, hogy a férfi összeszedte a lakásból azokat a tárgyakat, amire ő maga igényt tartott és kihordta azokat a tárolóba, aminek lecseréltette a zárát. Ebben szerepeltek olyan dolgok is, amiben megállapodtak a bíróság előtt és olyan is, amiben nem.

Így vitt ki és zárta el a férfi a tárolóba az ebédlőasztal körüli négy székből kettőt. S hagyta ott a másik kettő széket összesen három embernek. Nyilván úgy gondolkodva, hogy végül is a két gyereke le tud ülni az asztalhoz, a nő meg egyen állva nyugodtan, mint a lovak.

Elzárt vasalót, porszívót, a gyerekek bicaját és íróasztalát, egy sor olyan dolgot amire neki míg külföldön van, semmi szüksége, de amúgy is indifferensek egy olyan háztatásában, amiben amúgy sem él.

De a férfi minderre nem gondolt. Hogy gyakorlatában tekintve ezekre a holmikra, egy mindennapos háztartásban, a gyerekek mellett lenne szükség. S az a pénz, amiből mindezt pótolni kellett a nőnek, azt az összeget  tulajdonképpen ő most a saját gyerekeitől vette el. Hovatovább arra sem gondolt a férfi, hogy nem hagyom állva enni azt a nőt, akivel ugyan nem tudok együtt élni, de még is csak valamikori szerelmem volt, és nem utolsó sorban ő a gyermekeim anyja. De úgy szimplán, az a nő is egy ember.

Mindezek egyébiránt filléres tételek a férfi külföldi fizetéséhez képest, nem úgy, mint a nőnek. Főleg azok után, hogy a nőt potom pénzért vásárolta ki abból a közös ingatlanból, ami egy olyan település, olyan utcájában van, ahol a négyzetméter árak éppen az egekbe szöktek. Annyira, ha a férfi most eladná a családi házat, akkor igen sok millió forintot nyerne rajta, aminek a fele eredetileg a nőt illetné. Ezen summához képest egy szék, egy vasaló és egy porszívó, vagy egy botmixer fillérekbe kerül.

De mindez már a múlt, a nő végre elköltözhetett a gyerekekkel a férfi egyeduralma alól. S már csak azt a néhány évig tartó kötelező kapcsolattartást kell túlvészelnie, amíg a gyerekek fel nem nőnek. A nő abban bízik, hogy a tényleges elszakadás tompítja majd mindkettőjükben a feszültséget és egyszer indulatok, fájdalom, kudarcérzés nélkül tudnak szót váltani egymással a férfival.

Kép: Pixabay