A Barbie baba szerintem sosem marad ki a kislányok életéből. Ha a gyerek maga nem is kéri, előbb-utóbb úgyis kap valakitől, aztán vagy gyarapodik a gyűjtemény, vagy nem. Nekem is volt kislányként, és most már a kislányomnak is. Néhány baba, az egyikhez ló is tartozik, a másikhoz kiskutya és kismacska, mert ez a Barbie kisállatokkal ünnepli a születésnapját. Átalakuló szárnyas tündér babánk is van, aki akár sellő is lehet. Ha akar. Ők alkotják jelenleg az itthoni plasztik Barbie világot.

Ruhákat is vásárolhatunk számukra, sőt, teljes berendezett gardróbszekrényt. Luxusházat, luxusautót. Barbie már lehet kutató, tanár szemüvegben, és űrhajós is. Az alakján is csiszoltak. Kapható már erősebb testalkattal rendelkező baba is. Azon persze lehetne elmélkedni, hogy a ducinak szánt Barbie még ugyanúgy bőven átlagos testalkatú, éppenséggel egyáltalán nem mondható kövérnek. De az igyekezet értékelendő.

Plasztik Barbie világ

Nem vagyunk egyformák, és ezt ilyen, olyan módon Barbie is bemutatja. Olyan világot rendezhetünk be Barbie-nak, mint a rózsaszín mennyország. Nem megvetendő ez egyáltalán. Ki ne szeretne egy tökéletes életet, ahol mindenki mosolyog, jól néz ki, elégedett?

Barbie mindig is egy álom megtestesítője volt, így tényleg nem érdemes megvádolni az arcára fagyott mosoly miatt. Sőt. Elgondolkodtam ezen. Az rendben van, hogy Barbie szerepe szerint bármi, bárki lehet, de a babák arca, arckifejezése teljesen egyforma.

Mint egy megrendíthetetlen, keményen álló nyárfa, akit senki nem tántoríthat el semmitől. Aki mindig véghez viszi az elképzeléseit. Akinek mindig, minden könnyű. Boldog, kiegyensúlyozott, aki határozottan képviseli saját magát.

Aztán belenéztem az itthoni Barbie-k szemébe, és azt képzeltem, hogy ez lehet máshogy is. Hogy ez a rendíthetetlenség, és a mindig mosolyra húzódó száj csak egy álca, és Barbie is lehet csalódott, szomorú. Hogy tökéletes külseje ellenére őt is bánthatják mások, mert ne gondoljuk, hogy a plasztik világban nincsenek gonosz vagy aljas, mindenkit megtévesztő plasztik babák (akár fiú, akár lány baba az „illető”). Hiába van ott Barbie arcán a letörölhetetlen mosoly.

Tényleg elképzeltem, hogy miről beszélgethet két teljesen egyformán kinéző Barbie. Plasztik Barbie a plasztik Barbie-val. És játszani is szeretek. Történeteket elképzelni pláne.

Így azt játszottam, hogy a két Barbie kocsikázik, és beszélgetnek. Teljesen szokványos tevékenység barátnők között. Nem csak a plasztik világban. Az egyik baba a tündérszárnyát most otthon hagyta. Beült a rózsaszín, csillogó-villogó – egyébként távirányítású – kabriójába, és elment barátnőjéért.

Beszélgetésüket lejegyeztem.

A beszélgetés


– Szia Barbie! Szállj csak be! Aztán gurulunk is tovább.
– Szia!
– Valami baj van? Látom, hogy mosolyogsz, de mégis úgy érzem, bánt valami.
– Szóval te látod? Pedig igyekszem folyamatosan mosolyogni. Egyre nehezebben megy.
– Látom, igen. Szeretnéd elmesélni?
– Nem is tudom. Olyan bántó, megalázó helyzetbe kerültem. Most nagyon nehéz. Nehezen élem meg. Ha beszélek róla, akkor könnyebb lesz? Szégyellem magam.
– Biztosan nincs miért szégyellned magad. Történhetnek olyan dolgok az életünkben, amelyekre nem vagyunk hatással. Nem tőlünk függ.
– De éppen ez az! Úgy érzem, hogy én keveredtem olyasmibe, ami akár meg sem történik, ha nem megyek bele.
– Elmeséled?
– Jó. Találkoztam egy fiúval. Hittem benne. Hogy bízhatok benne, hogy fontosak vagyunk egymásnak. Még akkor is, ha nem tudtunk sokat találkozni. Hogy én megértem őt, és ő engem. Aztán mondta, bajban van, és megkért valamire, amit megtettem neki. Mivel fontos, úgy éreztem, miért ne segíthetnék neki?
– Ezt én is hasonlóan gondolom, mint te. Arra vágytál, hogy szeressenek, hogy elfogadjanak. Ez nem baj egyáltalán.
– Aztán egészen máshogy alakultak a dolgok. Tényleg olyat tettem meg neki, amit még soha senkinek!
– Miért érzed úgy, hogy nem alakultak jól a dolgok?
– Amint megtettem neki, amit kért, teljesen megváltozott. Már nem keresett többé. Elfordult tőlem. Ha én kerestem, lekezelő módon beszélt velem. Egyik napról a másikra nem küldött szíveket. Aztán amikor találkoztunk, megmagyarázta, hogy ő soha nem ígért semmit. Neki tiszta a lelkiismerete. De Barbie, igenis ígért! Elhitette velem, hogy ő is kedvel. Hogy ha megteszem neki, amit kért, akkor bármikor számíthatok rá! Hogy máskor is találkozhatunk. Aztán amikor megkaptam, amit kért, többé nem jelentkezett. Még nekem kellett utána futnom, hogy tisztázzuk végre a kettőnk dolgát. A találkozón egyszerűen a földbe tiport a szavaival és a viselkedésével. Mosolyogtam, de közben egy szót nem tudtam szólni.
– Ez nem hangzik jól. Mivel bántott meg?
– Olyanokat mondott, hogy cserepes a szám. Meg hogy miért izzadok, miért piros a nyakam? Én pedig csak feszült voltam a helyzet miatt. Nem volt megértő. Azt mondta, mondjam el, ami bennem van, de valójában nem volt kíváncsi rám. Keresztbe fonta a karjait maga előtt. Ha bármit is felhoztam, amivel megbántott, arra csak azt felelte, hogy én csak saját magammal foglalkozom. Úgy tornyosult felettem, mint egy nagy hegy, ami maga alá akar temetni, a szavai miatt pedig olyan kicsinek éreztem magam. Hirtelen nyoma sem volt a korábbi kedvességnek.
– Ezekkel mind csak saját magát igazolja. Ezek a mondvacsinált magyarázatok mind azt a célt szolgálják, hogy miért szakítsa meg veled a kapcsolatot. Ez nem rólad szól. Csakis róla. Hiszen te gyönyörű és kedves vagy! Ezt elhiheted nekem. Ez nem rajtad múlt. Vagyis azért valamit megtehetsz. Engedd meg magadnak a rossz érzéseket. Elhiszem, hogy nagyon fájdalmasan érint a dolog. Ez egy veszteség, bárhogyan is nézzük. Az ő belső világa, a gondolatai, a cselekedetei nem rajtad múlnak. Mégis elkezdheted megkeresni a saját felelősséged, hogy máskor hasonló helyzetben te hogyan cselekedj.
– Már most könnyebb, hogy beszélhettem róla neked.
– Bármi is történt, Barbie, erős vagy. És gyönyörű persze. Ha plasztik vagy, ha igazi. Nem igazak azok a szavak, amiket tőle hallottál.
– Tudom Barbie. Tudom. Sok minden lehet mások mosolya mögött. Sokszor egészen komoly fájdalmak is. Mások csak a mosolyt látják, de senki nem lát bele mások valódi történetébe. Legyen számunkra bármilyen apró a másik problémája, azzal nem nekünk kell megküzdeni.


Fotó: Karóczkai Müllner Helga
Grafika: Mucsi Boglárka