A Stranger Things a legismertebb Netflix-sorozatok között van, ez kétségtelen. A nyolcvanas években, Hawkins-ban játszódó sztori egy csapásra lopta be magát a sorozatkedvelők szívébe. Az izgalmas történetben jelen van egy kis rettegés, egy kis retro hangulat, izgalom, némi újdonság, de hogy kitűnjen a többi sorozat közül, az összehatáson kívül kellettek a remek karakterek. Az összeszokott csapathoz minden évadban új szereplők csapódnak, és a történet igen erőteljesen alkalmat ad a jellemfejlődésre. A frissen kijött negyedik évad érthető magyarázatot ad az előzőkre, ugyanakkor érdekes látni, hogyan működik a gonosz elleni küzdelem egyfajta traumafeldolgozásként. És persze a fiatal szereplők megint nagyon jól működnek együtt. Van, akinek segítségre van szüksége, és van, aki segíti másokat. Én például emiatt kedveltem meg nagyon ezt az évadot.

A Stranger Things legújabb évadáról aztán lehetne hosszasan beszélni. Hiszen az egyelőre bemutatott hét rész egyenként is több, mint egy órás. Kettő jön még júliusban, és az ígéretek szerint azok még hosszabbak lesznek. Tehát gyakorlatilag kilenc majdnem mozifilmet kapunk a negyedik évadban. Tényleg jó hosszú.

Beszélni lehetne róla, mert van elég anyag, amiről lehetséges, ez mégis kihívás. Mondom is, hogy miért. Néha azért találjuk alig a szavakat, ha valami igazán izgalmas dolog történik velünk, vagy éppen valami igazán izgalmas filmet láttunk, mert sokáig a hatása alatt vagyunk. Annyira tetszett, hogy mindent elmondanánk róla. Jó, persze, ez lehet, hogy nem meglepő megállapítás. Mégis egyfajta érzés, ami jó, ha megtörténik.

Lelkesedni valamiért

Hasonló ahhoz, amikor valami rendkívüli dologgal találkozunk az életünkben, de nem tudunk róla beszélni. Éppen azért, mert olyan magától értetődő, hogy ez történik velünk. Hogy az a valami vagy valaki mindig az életünk része volt. Tartozik hozzánk. Közel érezzük magunkhoz. Mindig is ott volt, csak éppen még nem találtuk meg. De egyszer minden megtörténik. Minden úgy jó, ahogyan van, és kész.

Kifejezetten szeretek lelkesedni valamiért – valakiért pláne –, de ez az érzés mégis ritkán történik meg. Ha valami – vagy valaki – ilyen érzéseket vált ki, akkor az természetesen fontos nekünk.

Most is hasonlóan érzem magam, és a személyes kitérő után rátérek a Stranger Things negyedik évadára is. Mert igenis köze van az előbb leírt gondolatokhoz.

Egyrészt, egészen rendkívüli történetet láthatunk az új részekben. Amiről azért nehéz írni, mert egyrészt annyira komplex – eleve több szálon követhetjük az eseményeket –, mégis úgy simul hozzá a korábbi évadokhoz, mintha azok csak azért készültek volna el, hogy valami hasonlóba torkolljanak a cselekmények, mint amit a friss epizódokban láthattunk.

Másrészt a komplexitása ellenére olyan magától értetődő volt minden, ami és ahogyan történt, hogy azt jó volt nézni.

Új gonosz a láthatáron

Az már régen kiderült, hogy Hawkins nem egy átlagos hely. Amikor Will Byers eltűnik, a rendőrség nem jut előre a nyomozásban, és a barátai indulnak a keresésére. Közben történnek igencsak szokatlan dolgok. Majd Will is jelentkezik, nem is akárhogyan.

A Hellyel lefelében rekedt, ami egy Hawkins-szal párhuzamos világ. Csak ott minden rideg, hideg, sötét, és nem is emberek lakják. Hanem olyan lények, mint akiket traumatizáltak. A nyomozás közben Will barátai megismerkednek a titokzatos Eleven-nel, akinek persze, hogy köze van Hellyel lefeléhez. Hogy pontosan mi, arra pont a negyedik évad ad leginkább magyarázatot.   

A Stranger Things-el kapcsolatban általában a jellegzetes hangulatát emelik ki, mint szembetűnő pozitívumot. Hogy minden passzol mindenhez. Az öltözék, a környezet, a történet, a zenék. Hogy jó ránézni a képernyőre, amikor peregnek a képsorok. Hogy olyan, amilyen. Picit hasonlít is máshoz, közben pedig egyáltalán nem. Tudom, ez olyan tökéletesnek hangzik, de szerintem így van.

A hangulaton kívül pedig ott vannak az emberek. A színészek, a karakterek. Minden ott van abban az adott pillanatban, amiből csak valami jó sülhet ki. Hát kisült.

Egy sötét sorozatban persze lényeges a főgonosz személye. Itt is az. Mégpedig a korábban megismert Elmenyúzó után egy még ijesztőbb karakter személyében. Ő Vecna, aki összekapcsolódik áldozatival. Olyan nagyon hat rájuk, hogy a gondolataikat, érzéseiket is befolyásolja. És derül még ki róla meglepetés.

Traumatizáltak és segítőik

A harmadik évad után egyébként az új részekben sokan szenvednek valamiért. Mondjuk ki: traumatizáltak. Ott van Max, akinek szörnyű körülmények között halt meg a bátyja, Billy. Eleven  életének nehéz kezdete után végre révbe ért, miután a rendőrfőnök, Hopper lányaként fogadta be. De Hopper eltűnt. Eleven Byers-ékkel Kaliforniába költözött, új iskolába, új emberek közé, de ott is csak bántották.

És hát a karakterek. A legtöbbjüket nem lehet nem szeretni. A negyedik évadban több szálon indul el a cselekmény. Szétbomlik a csapat, ami talán egy várható fejlemény volt, és jól is jött ki a történetvezetés szempontjából. Will-t, Johnathan-t és Eleven-t a tavaszi szünetben meglátogatja Mike. Amikor ott tartanak az események, ők innen, együtt indulnak a világ megmentésére.

Miközben Eleven kénytelen kiválni a csapatból. Hawkins-ban az újabb halálesetek történnek, amelyek között a rendőrség persze nem talál összefüggést. Nancy, Dustin, Steve, Max, Lucas és Erica Robinnal, majd később a gyilkosságokkal vádolt metálos Eddie-vel kiegészülve igen komoly lépéseket tesznek a titkok felgöngyölítésében.

Joyce és Murray előbb Alaszkába, majd Szovjetunióba repül. Helyszín tehát akad bőven, de a végén összeérnek a szálak.

Egy traumával más nem történhet

Sok név, sok karakter, sok helyszín, és sok történés. Tehát igencsak komplex történet, amely a végére – vagyis az eddig elérhető hetedik részig – egy igazán izgalmas, lelkesedésre okot adó egységgé érik össze.

Az álmok, az érzések most különös jelentéssel bírnak. Így nem is lehet véletlen, hogy még Freddy Krueger is felbukkan az Elm utcából.

És ott vannak a gyerekek, akiket az első évadban megismertünk. Már nem gyerekek többé. De ugyanolyan elszántsággal küzdenek egymásért és a világért – mindkettőért, de az előbbi a fontosabb –, mint a kezdetekkor.

Ez a legfontosabb. A barátság, a küzdés. De csakis együtt, mert csak úgy sikerülhet. Egymást támogatva. Akit traumatizáltak, bántottak korábban, őt segítik, támogatják, megértik a többiek. A barátok már csak ilyenek. Hiába jön egy olyan gonosz, aki éppen őket szemeli ki. Belőlük táplálkozik.

Biztos vagyok benne, hogy együtt őt is legyőzik. Egy traumával más nem is történhet.

Fotó: Netflix