Egy (leendő) férfi anyja vagyok én is. Sokszor gondolkodom, mi vár rá a most kamasz fiamra majd a párkapcsolat terén. Bárki is alkotta ezt a világot, nem nézheti jó szemmel, ami történik benne. Derékba tört kapcsolatokkal van tele a világ. Kettészakadt családokkal, apa vagy éppen anya nélkül nevelkedő gyerekekkel. Egymás mellett, de nem egymással élő házaspárokkal. Elváltakkal. Szakításba fulladt párkapcsolatokkal. Három randi után elveszett kommunikációval. Tévesen jobbra húzott Tinder matchekkel. 

A nők és a férfiak széttárt karral állnak, mutatnak egymásra, melyikük felejtett el előbb önmaga lenni? A nő nőként vagy a férfi férfiként élni, viselkedni? Nem értik mi folyik a világban? Mutatnak a másikra.

A Teremtő bizonyára fogja a fejét: Vajon ki mondta ezeknek a nőknek avagy férfiaknak, hogy normális, vagy elfogadható amit tesznek, és ahogyan teszik? Ki taníthatná meg a helyes viselkedési mintát, ki mutathatná meg az embereknek, a jó és a rossz közötti különbséget? Úgy tűnik senki.

… így egyre többen gondolják azt, hogy nincs elég kedvük már ahhoz, hogy egy újabb és újabb kapcsolatban, a másik felnőtt ember anyja vagy apja legyen. Hogy a szerelem, a szeretet, a kaland, a romantika, az öröm helyett megtanítsa azt a másiknak, ami szerinte általánosan helyes, vagy ami a másikból hiányzik. Vagy amit vele akarna bepótoltatni. 

Romantikus randevúk helyett maradnak az egyedüllétek. Mert a nőnek nincs elég kedve ahhoz, hogy egy felnőtt férfi anyja legyen, és kiszolgálja minden téren. Számára ez nem szerelem. A férfiak sem fogalmaznak finomabban. Az igény meg van a szépre és a jóra, de az út egymás megtalálásában és megtartásában elveszett. Hiányzik belőle valami. Talán pont a teremtői áldás. Vagy az önismeret. 

Fotó: Getty Images
Grafika: Mucsi Boglárka