Ez a nap más, mint a többi. Egy egyszerű hétköznap, mégis elkezdődött valami. Erőteljes tavaszi hangulat van a levegőben. Sőt, akár kora nyár is lehetne. Amikor még nincsen annyira meleg, hogy hőgutát kelljen kapni a napon, de ahhoz már elég kellemes az idő, hogy többet lehessünk a szabadban, és csak úgy magunkba szívjuk a napfényt akár munka, akár szabadidős tevékenység közben.

Szép az idő. Sok napsütéssel, madárcsicsergéssel, és amolyan magától értetődő boldogságérzettel, ami semmi máshoz nem fogható, de köze van ahhoz, hogy érezzük, most tényleg valami nagyon jónak kell történnie, és az meg is történik.

Nem kedvelem különösképpen, ha valaki túl sokat foglalkozik az időjárással. Ha valami, hát az biztosan egy olyan jelenség, amit ha akarnánk sem tudnánk megváltoztatni. Kár azon filózni, hogy miért esik már megint az eső, vagy miért borult be az ég, amikor mi kirándulni mennénk. Pedig az előrejelzés nem is mostanra ígérte mindezt, hanem holnapra.

Az időjárást tehát nem mi befolyásoljuk. Az olyan, amilyen. Mondhatjuk úgy is, hogy amilyennek elrendeltetett. Az emberekkel való kapcsolatunkban ezt a fajta sztoikus elfogadást miért nem tudjuk alkalmazni?

Ha emberi kapcsolatokról van szó, akkor azokat általában szeretjük túlgondolni. Mindegy, hogy milyen viszonyban állnak a felek. Lehetnek akár barátok, vagy munkatársak, de most mégis maradjunk a szerelemnél. Amire mindenkinek szüksége van. Még annak is, aki hadakozik ellene. Vagy annak is, aki már sokat csalódott, és nem akar – vagy nem mer – komolyabban elköteleződni.

Ha már tavasz, vagyis majdnem nyár van, akkor a szerelem kérdés megkerülhetetlen. Miért nem merünk boldogok lenni? Átadni magunkat az érzésnek, amelyet váratlanul sodort elénk az élet? A szerelem egyszer csak elkezdődik. És ez történhet úgy is, hogy valaki nem úgy toppan az életünkbe, ahogyan megálmodtuk. Az is lehet, hogy nem pont olyan, mint ahogyan elképzeltük. Egy kicsit fiatalabb (vagy éppen idősebb).

Nem ugyanabban a városban él. Van már mástól gyermeke. Vagy nem pontosan úgy találkoztunk vele, ahogyan elterveztük. Ez lehet meglepő és váratlan. Attól még igazi. Miért ne próbálhatnánk meg vele? Egy kapcsolat nehézsége nem itt kezdődik. Sokszor a saját érzelmeinkkel sem vagyunk tisztában, nemhogy a másikéval. Kár hallgatni. A kimondatlan szavaknak, az el nem követett tetteknek is súlya van. Azoknak a szavaknak és tetteknek, amelyeket legalább olyan fájdalmas, mint amilyen felemelő a másik elé tárni. A testünk viszont nem hazudik. Nem kell pillangóknak röpdösni sehol, de a kellemes bizsergés, borzongás, a melegségérzés, az ellazult állapot, jóleső izgatottság elég árulkodó jelek. Hallgassunk rájuk.

A döntés a szerelem létjogosultságáról mégis a kezünkben van. Tőlünk függ. A szavainktól, a tetteinktől. Nem úgy, mint az időjárás, amire nem vagyunk hatással. És akkor lehet várni a találkozót abban a szép érzésben fürdőzve, amelyet a legutóbbi együttlét adott.

Még ha nem is jöhet létre olyan gyakran a találkozás, amilyen gyakran szeretnénk, ha elköteleződtünk, ha éreztetjük, hogy tényleg fontos a másik, akkor eltelhetnek napok, hetek is akár, azok abban az érzésben telnek majd, hogy a randevú biztosan megtörténik.

Törődhetünk vele a távolból is. Csak törődjünk.

Fotó: Unsplash
Grafika: Mucsi Boglárka