Gyerekkorom egyik, és talán életem legelső idézete, amelyet megtanultam. Nem hiába. Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című művéből, a világ egyik legszebb és legismertebb gondolata, amelyet már egészen kisgyermek korunkban megismertünk és nem mondok butaságot, ha azt állítom, belénk is ivódott. Ennek a hangsúlyos jelentését szeretném a lányomnak átadni.
„Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.”
Gyerekkorom
A somogyi nagyszüleimnél töltött hetek gyerekkorom meghatározó időszakai voltak. Emlékszem, valamikor a ’90-es évek közepén arra a nyárra, amelynek egy részét a taranyi nagymamámnál töltöttem. Azon a nyáron az egyik kötelező olvasmányunk A kis herceg volt. Az iskolában a társaimmal együtt olvastuk a könyveket, mint a Kincskereső Kisködmönt, de az első olyan, amit önállóan kellett a magunkévá tenni, az A kis herceg volt.
A gyerekkorom igazán színes és élményekkel teli volt. Azt hiszem már akkor érzékeltem, hogy a műben leírtak mire akarnak rávilágítani, hogy nekünk, gyerekeknek egy gyermek szemén keresztül mesélve könnyebb bemutatni a jót és arra sarkallni minket, hogy úgy éljük az életüket, hogy az szeretetteljes legyen. Már rég nem voltunk kis szentek, bőven tettünk rossz fát a tűzre, de még mindig közelebb voltunk ahhoz a tiszta lélekhez, amellyel a világra jöttünk, mint a felnőttkort megélt emberek.
Szív és megérzés
Amikor már szemmel látható és kézzel fogható bizonyossága lett annak, hogy hamarosan apa leszek, tudat alatt kezdtem felkészíteni magam arra a szerepre, amit nem igazán lehet tanulni. Példákat, jó (és rossz) gyakorlatokat bőven kaptunk a családunktól. De ha azt vesszük alapul, hogy minden ember más, egyedi és megismételhetetlen, akkor két ember közötti kapcsolati is ilyen, tehát másolni nem lehet, értelmetlen. A párommal többször beszéltünk arról, hogy mit, mennyit és egyáltalán érdemes-e szülőknek a szülőségről szóló könyveket olvasni, vagy hagyatkozzunk-e inkább a szívünkre és a megérzéseinkre.
Én az utóbbit választottam, nekem ez a lelki megközelítés mindig is jól működött. Gyakran nyúlok vissza gyerekkorom emlékeimhez, az akkor, onnan tanultakhoz, átéltekhez, mert sok tekintetben ezek olyan alapvető dolgok, amelyek húsz évvel később is, és általánosságban mindig megállják a helyüket.
Jövőkép
Az idő előre haladtával, a komor tél beköszöntével nem csak a nappalok, hanem a gondolataim is sötétebbek lettek. A világ jelenlegi helyzetében a jövőről alkotott képem inkább negatív lett. Sokszor elgondolkodtam azon, hogy milyen világba hívunk életre egy lelket, hogy mennyivel másabb feladatunk lesz, mint a szüleinknek volt. Hiszen mi már tudományos tények birtokában borítékolhatjuk, hogy az elkövetkező húsz-harminc évben igazán komoly, globális változásokon megyünk keresztül. Töprengtem: – Mennyivel lesz más a gyermekem első évtizede, mint amilyen az enyém volt?
Hajlamos vagyok a pozitív és támogató attitűdömet egy elmélkedő, sötét jövőképre cserélni, talán ez az én védekezi mechanizmusom, hogy felkészüljek a legrosszabbra. Hogy ez az én igazi énem-e, vagy ebben a modern és globális világban csak egy felelősségteljes hozzáállás-e, majd a jövő eldönti, sokat már úgysem kell rá várni.
Koronavírus
A koronavírussal hirtelen belépő változások még inkább cselekvésre késztettek. Arra, hogy a hazai járványügyi helyzet elején született, igazi koronás hercegnőmet felkészítsem a kiszámíthatatlan jövőre. Ehhez egy olyan környezetben, egy olyan szellemiségben neveljem, ami felvértezi őt a jövőben rá váró kihívásokra.
Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy bunkert építeni, vadászni és hazudni tanítom, hogy egy posztapokaliptikus helyzetben is boldogulni tudjon. Inkább azokra az alapvető értékekre, készségekre és képességekre szeretnék nagyobb figyelmet fordítani, amelyekkel bármilyen helyzetben a tényezőktől függően, a megfelelő módon reagálhat.
Gyerekkorom tele van olyan pontokkal, ahol előre megmondták, hogy mit és hogyan kell tenni ahhoz, hogy valami jó és sikeres legyen. Ami tarthat akár vagy húsz évig is, ám mostanra egyértelmű lett, a világ közben kétszer is megfordulhat a tengelye körül. Ezért sokkal inkább arra fordítanám a figyelmet, hogy mennyi mindent lehet tenni. Sokat hallani a rugalmasságról, hogy a folyamatosan változó világunkban ennek mekkora nagy szerepe lesz az emberi életben. Úgy érzem, ezt talán a lányunk neveltetésben is meghonosíthatnánk.
Alapvető értékek
Felnőttként már tudom, hogy hol voltak életem eddigi nagy elágazásai, mikor hagytam mások akaratának alávetni magam. Utólag nézve, hol hoztam jó és rossz döntéseket, mikor voltam gyenge, kiket hagytam cserben és közben mennyire maradtam ember, az embertelenségben. Sokkal inkább A kis hercegben bemutatott alapvető értékek és a saját emberi hibáim, gyengeségeim, gyerekkorom állítanak egy jó példát fel nekem. Egy kiindulópontot, vagy nevezzük alapnak, amelyre lehet és érdemes építeni egy olyan nevelési módot, amelyről most az hiszem, úgy gondolom, hogy megfelelő lesz.
A relativitás keretei között gondolkodva jónak lenni. Jót tenni, szeretni és szeretetben, másokkal és a természettel egyensúlyban élni. Segítséget nyújtani, belátni, bevallani, bocsánatot kérni és másoknak megbocsátani. Tanulni, tapasztalni és ezekből következtetéseket levonni igazán fontos dolgok. Meglátásom szerint a gyermeki szívben és lélekben megvan minden, az érzékelése annak is, hogy mi a jó és mi a rossz, azt azonban a neveltetés és a környezet hatásai döntik el, hogy a gyerekkorban melyik oldalról lesznek hangsúlyosabb élmények.
Nemrég láttam egy videós anyagot, ahol Bill Gates mesélt el egy történetet, amely igazán megható és tanulságos volt, éppen a modern korunkban ide illő, a saját gyerekkorom idején hiányzó megközelítéssel.
„Nem az a gazdag ember, aki sok pénzzel, hanem aki gazdag szívvel rendelkezik.”
Amikor ezeken a dolgokon töprengek, kismértékben aggódom, elmélkedem, végül megnyugtatásként mindig egy másik, tudtommal ismeretlen eredetű idézetet veszek elő:
„Hagyatkozz csak nyugodtan a szívedre! Ő már akkor is vert, mielőtt Te egyáltalán gondolkodni kezdtél!”
Fotó: A szerzőé
