Margaret Atwoodtól nehéz első olvasásra könyvet ajánlani, mert bármelyikkel is kezdi az olvasó, azonnal mélyvízben találja magát. Nem könnyű olvasni, sőt egyenesen nehéz: gondolatai messze nem mindennapiak. Mintha egy széles látóterű macskaszemen át nézné a világot.
Legyen szó a MaddAddam trilógia első részéről a Guvat és Gazelláról, a Szolgáló lány meséjéről, és annak kiegészítéséről a Testamentumok kötetről, vagy akár a Rendbomlás címmel megjelent, regénnyé összeálló novelláskötetéről, amiről ITT írtam ajánlót, Margaret Atwood mindegyikben zseniális, mintha tényleg egy macskaszemen át látná a világot. Miért, milyen egy macskaszem?
Macskaszem
A macskák látótere nagyon széles, körülbelül 200-220 fokos, igaz, látómezőjük szélén csak homályosan látnak, mégis jól érzékelik a mozgásokat. Margaret Atwood világlátása is meglehetősen széles, amiben jól érzékeli a mozgásokat, változásokat, különbözőségeket és a lehetőségeket. Látja olyannak a jelent, vagy elképzel belőle olyanná a jövőt, amire nagyon sokan nem gondolnánk, vagy nem mernénk, nem akarnánk eljutni. Margaret Atwood könyveit olvasni nehéz, mégis lenyűgöző, utánozhatatlan élményt adnak.
A Macskaszem című regénye sem kivétel. Nem a macskák szeméről szól, hanem a kanadai Eleine Risley festőnőről, akinek életében jelentőséget kap egy macskaszem mintázatú üveggolyó, jobban mondva az, amire őt emlékezteti ez a különleges játéktárgy.
Ezek az emlékek pedig nagyon nem mondhatóak se szépnek, se érdekesnek. Rémisztőnek, felkavarónak, fájónak, magányosnak viszont annál inkább. Elaine Rislay a kívülállók szemében egy különc festőnő, akinek a festményeibe jóval több dolgot lát bele a nagyközönség, mint amit azok valójában jelentenek. Elaine-t nem is nagyon érdekli, hogy miért veszik meg a festményeit, legfeljebb csak annyiban, hogy megtudjon felelni a rajongóinak. Nem mindig. Olykor. Például most, amikor a gyermekkora visszahúzza őt.
Valójában egyébként senkit nem érdekel miért fest azt, és úgy Elaine ahogyan teszi. Sokkal egyszerűbb és divatosabb rásütni munkáira a feminizmus jelzőt, mintsem kideríteni, hogy a képeken Eleine borzalmas gyerekkori emlékei húzódnak. A némán eltűrt, szóbeli bántalmazások, iskolatársai kirekesztő kegyetlenségei jelennek meg egy-egy ecsetvonás, feltüntetett alak vagy színárnyalat mögött. Ahogyan az sem tűnik fel senkinek, hogy egyik festménye részleteiben a sodrómoly petéi, metszetben ábrázolva jelennek meg, – bár kizárólag egy biológus ismerné fel őket.
Vastüdő, Mángorló, Hulló nők, Egyesített térelmélet
Margaret Atwood nem kertel, nevén nevezi a dolgokat, valahogy úgy, ahogyan a legtöbbünknek nem jutna eszébe megfogalmazni azt, ami tulajdonképpen az, ami. Így hát a Macskaszem regényében a főszereplő Elaine Rislay történetének fejezetcímei mondhatni furcsák: Vastüdő, Mángorló, Hulló nők, Egyesített térelmélet és a többi. Ám ezek a fejezetcímek nem mások, mint Eleine festményeinek a címe.
Amik mögött kibontakozik Elaine élete. Ott vannak mind a festményekben, mind Eleaine visszagondolásaiban. Megismerjük belőle őt kislányként, fiatal és érett felnőtt nőként egyaránt, ahogyan az idősödő Elaine visszatekintve mesél önmagáról. Bemutatkozik bátyja Stephen, a szüleik, majd Elaine első férje Jon, majd a második férje Ben, és még előbb Josef, akinek némi köze van Magyarországhoz. És aki azért jelentős, mert hatással volt Elaine nem csak magán, hanem művészeti életére is.
A történet vázát pedig az adja, ahogy Elaine visszatér gyermekkora helyszínére, Torontóba, hogy saját festői munkásságáról szóló retrospektív kiállításon tiszteletét tegye, valahogy úgy, ahogyan szerinte az megfelelne Cordeliának.
Cordelia egyik gyerekkori barátnője Grace és Carol mellett. Ők azok, akik látszólag befogadták őt, amikor Eleine Torontóba került. De ez csak a látszat volt. A három lány tulajdonképpen kinevette Eleine-t, kínzó játékokat űztek vele, folyton megmondták neki, mit és hogyan tegyen, vagy ne tegyen. Saját hatalmukat gyakorolták, tágították felette, hogy sakkban tartsák őt.
A múlt feldolgozása
Az indokuk pedig kíméletlen volt: jobbá akarták tenni Cordeliát, olyanná akarták változtatni, ami szerintük a megfelelő viselkedés, megjelenés lenne. Elaine pedig engedelmeskedett, mert fel se merült benne, hogyan a barátnői rosszat akarnának neki. Miért is bántanák egymást az emberek – ezt az opciót sokáig nem ismerte. És sokáig ő maga nem is gyakorolta. Amikor pedig megtette, akkor magában dolgozta fel mindazt, amit ellene tettek. Ismerős védekezési módszer, ugye? Melyikünk ne tenné meg, hogy haragunkat, fájdalmunkat, gyötrődésünket másra ne borítanánk? A múlt feldolgozására számtalan -helyes, és helytelen- utunk van.
A múlt újra felelevenedik Eleine-ben, ahogy sok év után újra járja Torontó utcáit, és arra készül, hogy találkozzon Cordeliával. Eleine története ahogyan halad előre, mindig visszanyúlik a múltba, ezek a visszaemlékezések pedig nem más, mint az elfedetnek és lezártnak hitt múlt elemeinek a feldolgozása. Amiket eddig magában hordozott, a felnőtt életében, párkapcsolataiban és nem utolsó sorban a festményeiben.
Elaine nem csak feltárja a saját múltját, hanem újra is értékeli azt, de nem csak önmagát, hanem a többiekét is, a lányokat, és benne leginkább Cordeliát. A szülei, a testvére Stephen és férfi kapcsolatai is új látómezőbe kerülnek, ahogyan a festményei is, mégpedig a macskaszemet ábrázoló üveggolyón keresztül tekintve. Széles látókörbe, akár egy macskaszem.
