Arról, hogy milyen érzés lehet börtönben lenni, csak azok tudnak mesélni, akik ültek. Arról, milyen rokonának, barátjának lenni annak, aki sitten van, arról már többeknek lehet tudomásuk. Egy rabért többen aggódhatnak: hogyan viseli a büntetést, reménykedhetnek is érte, hogy jó útra tér-e majd a szabadulása után. Nem könnyű a dolguk. Akik kint vannak, azok tartják a bentiekben a lelket. Sandra Bullock új filmje a szabaduló elítéltről szól, arról milyen kapcsolat nélkül új életet kezdeni, és arról, hogyan találja meg kint a kishúgát. Kemény film, de kár lenne kihagyni.
Aki járt már börtönben szolgálatból vagy látogatóként, az tudja milyen súlyos, hangos, és mély érzelmet kiváltó hangja van a rácsok csapódásának. Milyen érzés a szabad és a zárt világ két ajtaja között a zsilipben várakozni, bemenni látogatásra, beszélőre az elítélthez, majd otthagyni őt. Ez egy olyan érzés, amit sosem felejt el az ember, akkor sem, ha már nem jár beszélőre.
Odabent az elítéltnek, még akkor is, ha folyamatosan minden pillanata rendszerben, mások figyelme és fegyelme alatt történik, még ha van is feladata, munkája, hobbija, elfoglaltsága odabent, akkor sem járhat máson az agya: csakis a történteken.
Mit csinált, hogyan és miért tette, mi volt az indítéka a cselekedetének, amiért odajutott, a börtönbe, a fegyházba. A lelket a bentiekben arra, hogy az élet megy tovább jóformán a kintiek tartják, ha van, aki tartsa. Ha nem fordultak el az elítélttől a szerettei. Ha vannak szerettei, akkor az aggódás kölcsönös. A kintiek aggódnak a bentiért.
A szabadulás is egyfajta börtön
Az éveken át tartó gondolkodás a múlton, és tervezés a jövőre nézve, elszigetelté teszi az embert. Erős idegzet, elszántság, tettre készség szükséges ahhoz, hogy a kitérő, a bucka, az elkövetett bűn ellenére új életet kezdjen a szabaduló. Nem árt neki a segítség. Ha el tudja fogadni. Akár onnan is, ahonnan nem várja.
Ahogyan lehetnek hátráltatói is. Szép számmal. Ismerősök és ismeretlenek ítélkezéseivel szembesülhetnek, akik nehezítik az új életének kezdetét. Lakhatásban, munkakeresésben, új kapcsolatok kiépítésében, az élet rendezésében. Mert nem tudják, nem ismerik az előzményeket.
Olyan hátráltatók, akikkel szemben bűnt követett el a szabaduló elítélt, vagy az áldozat(ok) hozzátartozói, akik nem bírják feldolgozni az esetleges veszteségüket. Akik úgy érzik a letöltött évek száma nem elég büntetés az ő elszenvedett kárukért, veszteségükért. Akik úgy érzik, nem jár szabadság a bűnösnek. Aki feldolgozatlan érzelmeikkel egyenesen nekimennének az egykori bűnösnek, és annak családjának is akár. Szemet szemért fogat fogért elven.
Akárcsak a Megbocsáthatatlan című új Netflixen futó filmben. Ruth Slater (Sandra Bullock) 20 év után szabadul, jó magaviselettel hamarabb, mint az ítélet, rendőrgyilkosságért felelt. A szabadulásában jócskán gördítenek akadályt elé, pont a meggyilkolt rendőr rokonai.
Szabaddá lenni hirtelen, is egyfajta börtön, addig mindenképpen míg az ember képes már úgy élni az életét, hogy maga mögött hagyja a történteket, amikor már álmaiban nem szerepel a börtön, és már nem hiányzik a hajnali négyórás szemle sem. Amikor már nem zúg a feje olyan hangoktól, jelenségektől, találkozásoktól, amiktől elszokott odabent. A szabadulónak minden új és sok egyszerre. Hiszen az élet nélküle ment eddig tovább. Akkor lesz csak igazán szabad, amikor már csak előre van számára, mintsem hátra, mert az élet megy tovább.
A szabaduló története sokféle lehet, függ az elkövetett tettől, és attól, hogy a bűntett elkövetése óta hogyan viselkedett, mutatott e megbánást, akar e javulni és tud-e. Akarja látni a tiszta bűnmentes jövőjét? Ruth Slater-t csak egy dolog érdekli, hogy megtalálja a kishúgát. Aki ötéves volt akkor, amikor őt elítélték.
Szabályok fogságában szabadlábon
A szabadulásnak is vannak szabályai. Amik elítéltenként változhatnak. Ruth Slater is fogják a szabályok. Nem találkozhat és nem tarthat kapcsolatot más volt elítélttel, míg a próbaideje tart, meghatározott időközönként találkoznia kell a pártfogójával (Rob Morgan) a pontosan meghatározott helyszínen és időpontban. Munkát kell vállalnia, lakhatást kell felmutatnia, nem követhet el semmilyen apró vétséget sem. A legjobb, ha teljesen meghúzza magát.
Ami nem könnyű. Bent az ember figyelme nem lankadhat, mindig résen kell lennie, nem engedhet repedést sziklaszilárdságán, nem adhat másoknak felületet arra, hogy fogást találjanak rajta. Meg kell tanulnia meghúznia magát, hogy ne köthessenek belé. Szabadlábon, ez alól az állandó kontroll alól kikerülve mégsem könnyű feloldódnia, félretenni az örökös készenlétet, örülni egy kedves gesztusnak. Például egy mosolynak, egy érintésnek, vagy egy zacskó fánknak.
Úgy nem, hogy Ruth a semmibe szabadult. Ruthért nem aggódtak családtagok, nem látogatták, nem küldtek neki csomagot, nem írtak neki levelet, és azokra sem válaszolt senki, amiket ő küldött húsz éven át a húgának. Aki mit sem tudott róla. Kate, vagy ahogy az új családjában nevezik Katherine (Aisling Franciosi) arról sem tud, hogy lenne egy nővére. A gyilkosság után nevelőotthonba, majd örökbefogadó szülőkhöz került. Ahol létbiztonságban, jó körülmények között, szerető családi környezetben nevelik a szülei (Linda Emond és Richard Thomas) őt, és testvérét Emilyt (Emma Nelson). Ebből szakítaná ki puszta jelenlétével Ruth?
Nora Fingscheidt rendezte drámában fokozatosan, egymásra épülve derül ki a múlt és nyer értelmet minden érzelem, szó és cselekedett. Kate, Katharine szüleinek elzárkózása a Ruth-al való találkozás elől. A megölt rendőr családjának fájdalmára, és arra a megtorlási vágyra, ami éveken keresztül halmozódott bennük. Arra, hogy Kate-nek miért vannak rémálmai, miért mindene a zongora és, hogy annak a sok emlékképnek, emlékbetörésnek mi is az alapja, ami kiskora óta kíséri őt.
Az élet megy tovább
A halál, az elmúlás, a vég fájdalmat okoz mindenkiben. Fájdalom Ruthban is van. Nem azért, mert börtönben kellett lennie, nem azért mert húsz évet veszített el az életéből a börtönbüntetésének ideje alatt. Hanem azért mert húsz évig nem láthatta a húgát. Húsz évig nem lehetett mellette, nem vigyázhatott rá.
Ruth mégis előre néz. Nem engedi, hogy a múlt további időt vegyen el tőle, tőlük. Igyekszik a maga módján elfogadni és elkérni a segítséget a pártfogójától, és attól az ügyvédtől (Vincent D’Onofrio), aki történetesen abba a házban lakik, ami egykoron az övéké volt. Egészen addig a végzetes pillanatig éltek ott, míg el nem veszítettek mindent Kate-tel. A házat és egymást. Kate minderre nem emlékszik. Csak emlékbetörései vannak egy nőről, aki zongorázott a karjára rajzolt fekete-fehér billentyűkön. Nem emlékszik, hiszen túl kicsi volt akkor, amikor a tragédia történt velük, amikor hirtelen elvesztette a nővérét.
Az emberi elme csodálatos, segít nekünk feledni, elfelejteni és széppé tenni olyan dolgokat, amiket nem lennénk képesek akkor és ott a maga elviselhetetlenségében feldolgozni. Azért, hogy az élet ne álljon meg, hanem menjen tovább. Mert minden megbocsáthatatlan bűn ellenére az élet megy tovább.
Fotó: Netflix
