Bóvári-Nádasdy Orsolya madárfotós, aki látja, hallja a madarakat ott is, ahol mi nem. Hobbija, szenvedélye, kikapcsolódása a madárfotózás. Elmeséli, hogy milyen csodálatos a madárvilág, milyen madarakat láthatunk a közvetlen környezetünkben, ha jobban figyelünk. Mitől különlegesek a verebek? Milyen állat a guvat? Hol láthatunk nagy eséllyel süvöltőt? A természet, a madarak közelebb van hozzánk, mint gondolnánk. Csak lássuk meg őket!
Etyek és Alcsútdoboz között egy régi mandulás felé autózunk Bóvári-Nádasdy Orsolyával. A rögtönzött kirándulásnak célja van: Orsi madárfotós, és ez a lakóhelyükhöz közeli terület az egyik kedvenc fotós helyszíne. Itt beszélgetünk.
Annyira ráállt már a madárfotós szeme és a füle a madarakra, hogy még az autóból, röptében észrevesz egyet: – Tessék, ott egy egerészölyv. De pintyek, cinkék, fakopáncsok tömkelege látható errefelé. Nem messze van ide Sóskút. Ott olyan madarat láttam, amit azóta sem. Egy süvöltőt. Ez a madár egészen élénk színű. Pirosas, rózsaszínes, már-már pinkbe hajló tollazattal – sorolja hirtelen a környék madárlátnivalóit.
Orsi családi vállalkozásukban dolgozik, CNC gépek szervizelésével foglalkoznak. De néhány éve nem csak hobbija, hanem szenvedélye, s a legfőbb kikapcsolódása a madárfotózás.
– Hogyan kezdődött nálad a fotózás?
– Úgy kerültem kapcsolatba a fotózással, ahogyan szerintem minden anyuka. Először a családot, a gyerekeket fényképeztem. A madarak szeretete gyerekkoromból kezdve megvan. Nagyon szép helyen nőttem fel Budapesten a XII. kerületben, egy bokros fás kertes házban, ahol a kert tele volt mindenféle madárral. Már gyerekként elég sok madarat ismertem. Középiskolában biológia szakos osztályba, azután a Kertészeti Egyetemre jártam. A természet mindig közel állt hozzám. Madarakat akkor kezdtem el fotózni, amikor kiköltöztünk Etyekre hat évvel ezelőtt.
– Hogyan lettél madárfotós?
– A természetben fotóztam először mindent, ami megfogott. Állatokat, például őzeket, de fokozatosan szűkült a kör. Annyira csodálatosan változatos a madárvilág, hogy mindig tartogat újdonságot. Például volt, hogy arra gondoltam: sosem fotóztam még őszapót, bárcsak fotózhatnék. És akkor sikerült. Most is vannak álom-madaraim, akiket szeretnék lencsevégre kapni. Baglyot például még sosem fotóztam. Volt már, hogy felkerekedtünk csak emiatt a családdal, de sosem láttunk.
– Sok múlik a véletlenen?
– Részben, ezért a legtöbbször nálam van a fényképező. Etyekről Biatorbágy felé kanyarodva fotóztam az egyik szintén korábbi bakancslistás madaramat, a fekete gólyát. Azelőtt még sosem láttam a természetben. Szerintem a fekete gólya sem előtte, se utána nem járt ott Biatorbágyon, az egy nagyon forgalmas környék. Sokszor előfordul az eset fordítottja. Amikor nincsen nálam a gép, és olyat látok, amelyet azelőtt soha. Ez ilyenkor csalódottság, de közben az is jó érzés, ha csak látom a madarakat.
– Mobillal van esély madarakat fotózni?
– Nem igazán. A madárfotózáshoz nagyon sok mindennek kell teljesülnie, hogy sikerüljön. Például most jön a nyár, minden kilombosodik, egyre nehezebb lesz a fákon madarat fotózni, mert a levelek mögé bújnak. Ezért nehéz például sárgarigót fotózni. Hallom, hogy ott van, de nem látom.
– Hallod és látod azokat a madarakat is, amelyeket sokan észre sem vesznek. Az előbb például egy fakopáncsot mutattál a fán, ami nekem fel sem tűnt. Ennyire ráállt a füled és a szemed a madarakra?
– Sokat fotózok otthon is. Otthon dolgozom, így ha éppen készítek a konyhában egy kávét, a fél szememmel látom az ablakon át, hogy ott elrepült valami. Sokszor volt már úgy, hogy valamilyen madarat csak otthon fotóztam, sehol máshol nem sikerült még. Például fekete harkályt. A kerten kívül is láttam már ezt, azt. A mi kertünkben nincsenek nagy fák, de a környéken igen. Fogtam a fényképezőt, és rohantam ki, mert az egyik fán volt valami.
– Úgy tűnik, mintha a közvetlen környezetek madárvilágát szeretnéd feltérképezni. Mintha ez egy misszió lenne.
– Amikor ideköltöztünk, semmit nem ismertünk. Most már minden zegzugos területet, a szőlők közötti kis utakat is tudjuk, hogy merre vezetnek. Megszerettük a környéket. Sokan költöznek kifelé a városból. De közben pedig olyan rombolással jár ez, hogy néha tényleg a szívem szakad meg. Sok helyen fákat vágnak ki, hogy házak épülhessenek.
– Értékőrzés, amit csinálsz?
– Benne van. Nagyon jó érzés, hogy rengeteg biztatást kapok. A saját Facebook profilomra töltögetem fel a fotóimat, csak az ismerőseim látják. Illetve a természet és madárfotósok zárt csoportjába. Jó érzés, amikor rácsodálkoznak az emberek, hogy ilyen madár is él a környékünkön?
– Mint madárfotós, hogyan tudnád megfogalmazni, hogy miért fotózol?
– A zsigereimből jön ez, nem tudnék óriási szavakat mögé rakni. Belső késztetés. Van olyan madár, amelyről már biztosan van sok ezer fényképem, de mindig más és más arcukat mutatják. Tényleg hihetetlen nagy változatossággal rendelkeznek a madarak. Színben, formában. Régen akárki megkérdezte volna, hogy mi a hobbim, biztos mondtam volna valamit, de azt gondolom, hogy akkor nem volt hobbim. Most ez a hobbim, a szenvedélyem, a kikapcsolódásom.
– Nem csak a különlegességekre hajtasz.
– Nem. Rengeteg veréb fotóm van. Sokan azt mondják, hogy az csak egy veréb. Olyan különlegesek a verebek is. Ahogyan csapatostól járnak, ahogyan ők viselkednek egymással, amilyen pózokat tudnak felvenni. Ahogyan vívják a csatáikat.
– Mi a terved a fotóiddal?
– Nincsen. Szeretnék minél több madarat látni és fotózni. Minél több fajt. De ez nem egy tervvel indult. Ritka az olyan nap, amikor nem készül egy madárfotó sem. Legalább a kertben, vagy autózás közben.
– Hogyan képzeljük el a madárfotózást?
– Nagyon észrevétlennek kell maradni. Sok múlik a szerencsén. Lapulni kell, és óvatosan közelíteni a madárhoz. Van úgy, hogy az ember elmegy és órákat bolyong. De van, hogy minden sikerül. El kell azt is fogadni, ha nem sikerül. Úgy kell felfogni, hogy friss levegőn vagyunk.
– Melyik a kedvenc madarad?
– Nem tudok egy kedvencet mondani. Több olyan faj van, ami valamiért kedves nekem. Őszapót gyerekkoromban láttam először, ott fészkeltek a kertünkben. A fészke úgy néz ki, mint egy kis gömb, egy apró bejárattal. Emlékszem, hogy nagyon csodáltam. Nagyon sokáig nem láttam. Annyira vágytam rá, hogy jöjjön. Tavaly ősszel sikerült fotóznom. Kis tündéri, pici, csipogó madárka. Nagyon szeretem a ragadozó madarakat. Az egerészölyv kifejezetten közel áll a szívemhez. Őket azért szeretem, mert annyira méltóságteljesen tudnak ülni az út szélén. Nagyon nagy szerencsénk volt tavaly nem messze tőlünk a bozótosban fészkelt egy pár. Lehetett látni, ahogyan az anya és az apa szorgalmasan hordta az élelmet egész nap a fiókáknak. Részese lehetettem annak, ahogyan a fiókák elhagyták a fészket. Néhány napig a környéken még látni lehetett őket. Több fotóm is van róluk.
– Milyen madarat szeretnél még fotózni?
– Jégmadarat nem fotóztam még, pedig sok van belőlük, de el kell menni oda, ahol van ártér. De bármilyen baglyot, réti sast. Azért nem panaszkodom, mert fotózhattam már ritkaságokat. Göböljárásban a tó körül van egy vizesárok. Ott megláttam egy olyan madarat, amelyről azt sem tudtam, hogy létezik. Sikerült lefotóznom. Később utána néztem, mi lehet az. Guvat volt. Kiderült, hogy költöző madár, de esetenként előfordul, hogy itt marad néhány példány.
– Mit tanácsolsz azoknak, akik madarat szeretnének látni?
– Mindenképp erdősebb, bokrosabb házaktól, sűrűn lakott területektől távolabb sétáljanak. Itt van esély látni madarat. Mi például általában kijelölt túraútvonalakon sétálunk a gyerekekkel. Sokszor halljuk a madarakat. Vannak olyan területek, ahol időnként fel-felbukkannak különféle fajok. Például a gyurgyalag a löszfalaknál. Pár hete nagyon sok fenyőrigó volt a környéken. Az teljesen más faj, mint az ismertebb fekete rigó. Más a mintázata, csapatokban járnak, nagyon érdekes hangjuk van. Mostanában tengelicet is látni mindenhol. Aki kitartóbb, az fenyőcinkét is láthat.
– A fotózást hol tanultad?
– Nagyon jó fotózást leíró weboldalakat találni. A fotós csoportokban sokan megosztják a tapasztalatukat, hogy mit milyen beállítással készítettek. A legelső gépem egy sima automata gép volt. Már ezzel is fotóztam, mint madárfotó, de nem tudtam olyan közel menni, hogy igazán jók legyenek a képeim. Aztán kaptam egy tükörreflexes Canont, ahhoz akkor még csak egy kisebb objektívem volt. Majd az egyik születésnapomra megleptek egy 600-as objektívvel.
– A fotózással kapcsolatban milyen álmod van?
– Majd egyszer szeretnék egy még komolyabb gépet, és jó lenne elmenni egy egzotikus helyre, ahol nagyon sok olyan madár van, amelyek Magyarországon nem élnek. De ha a bakancslistámról akár egy madarat is sikerül megörökítenem, az már álom kategória. Mondjuk jó lenne egy éles fotó a karvalyról. Egyszer már majdnem sikerült. Otthon arra lettem figyelmes, hogy a madarak nagyon csivitelnek odakint. Kinéztem, és ott láttam a kerítésen egy karvalyt. Ilyenkor mit csinálhat egy madárfotós? Rohan. Csak egy elmosódott fényképet sikerült készíteni róla. Úgy tapasztalom, hogy az emberek nem veszik észre a madarakat. Az Etyek-Bicske úton jár a környékbeliek nyolcvan százaléka. Nagy a forgalom, mégis sok a madár. Oda húzódnak a gémek. De gyakori arrafelé az egerészölyv, a héja, a vércse. És ez csak egy út.
Fotó: Bóvári-Nádasdy Orsolya madárfotós képén a Rozsdafarkú fióka látható. (A rozsdafarkú (Phoenicurus) a madarak osztályának verébalakúak (Passeriformes) rendjébe és a légykapófélék (Muscicapidae) családjába tartozó nem.)
