A kánikulában mindenki úgy védekezik a forróság ellen, ahogyan csak bír. Különféle megoldásokra esküdve. Vannak, akik a nyílászáró szakértők ötleteit követik, mert ők feltehetőleg tudják a tutit. Más tippet a panelre, a téglaépületre, a gerendaházra, a műanyag ablakra, az alumínium nyílászáróra vagy éppen a fára vonatkoztatva.

Vannak, akiknél nem pusztán csukva van minden nyílászáró, és megy a légkondi, hanem el is van sötétítve, villany ég bent a legfényesebb nyári napon is. Másnál a nyílászárók tárva-nyitva állnak. Ömlik be az ablakon a fény és a hőség. Ők bírják a meleget. Vagy nem, de várnak némi megmentő szellőre. Főleg akkor, amikor nyugodni tér a nap és beáll a szürkület. A szomszédban egyenesen a sötétség.

Érti az ember miért az erkélyen megy a dohányzás. Nem szereti a dohányzó élettársa a cigi szagot. Meg ő maga sem, a csilivi, kettejüknek kastélyméretű lakásban mégse legyen dohányszag. Számukra erre van az erkély, az a dohányzásra kijelölt hely.

Így vagyunk mi. A két szomszéd. Ha te dohányzol az erkélyeden, akkor én nemes egyszerűséggel megfulladok a szomszédban. Tiszta sor. Nincs mit tenni. Várom, hogy megforduljon a szél. Akkor talán előveszem azt az elfeledt, már-már százéves üveg Chanel No.5-öt. Bár félő, az kicsit sok lenne, attól legutóbb a csótány is felfordult.

Fotó: Canva

Polgár Ágnes