Életünk egyik legfontosabb célja, hogy párra leljünk, olyanra, akivel egymás társai lehetünk egy életen át. Addig viszont míg eljutunk a másikhoz, az út lehet egyenes, kissé vagy nagyon görbe, akár tele akadályokkal. Az is lehet, egy-egy szerelem nem életünk végéig, hanem átmeneti, rövidebb-hosszabb időre szól, míg a végén megtaláljuk a tásunkat. Lehetünk útközben tartósan egyedül is, de nem feltétlenül magányosan. Az ismerkedés alatt a randevúzás mesterei is válhatunk, vagy sosem jövünk bele. Mert randevúzni nem is olyan egyszerű, és lehet nem is kellene erőltetni.

Randevúzni, szerintem az egyik legjobb program a világon. Vagy nem. Bocsánat, meg kell cáfolnom magamat. A randevúzás az egyik legjobb program lehet a világon, ha… Ha azzal találkozunk, aki valóban tetszik nekünk. És nem hátrány az sem, ha a vonzalom kölcsönös. A randevú lehet első alkalom egy teljesen ismeretlennel, egy ismeretlen ismerőssel és azzal is, akivel már régóta randevúzunk. Mert már kapcsolatban, házasságban vagyunk.

De én ma arról a randevúról szeretnék beszélni, amikor először találkozunk valakivel. Az első randiról. Na meg egy lányról, aki sokat első randevúzott. Nem magamról beszélek. Hanem egy norvég, harmincéves lányról. A neve: Johanna. És főszereplője az Új barát karácsonyra című netflixen látható hat epizódos sorozatnak. Az ő történetében a randevúzás program. Direkt. Azért, hogy –nem– mindenáron párra leljen.

Az első randevú

A randevúzás gyakorlatába szerintem senki nem akar igazán belemélyülni. Kivéve persze azokat, akik csak az izgalom kedvéért randevúzgatnak. Ami, szerintem, ha nem tisztességtelen a célja, bocsánatos bűn. Még tiniként.

Az első randevú tulajdonképpen megismételhetetlen. A második is lehet hasonlóan izgalmas, romantikus, bájos, ügyetlen, szép, humoros, kalandos. Lehet jobb, mint az első volt, de nem megismételhetetlen. Mert az első alkalom olyan, mintha csukott szemmel vezetnénk egy autót, csupán érezzük a sebességet a gyomrunkban, a volánt tartó kezünkben, a gázt nyomó lábunkban, de nem látjuk merre haladunk. Haladunk a láthatatlan felé.

Akkor is, ha esetleg régi, de nem túl közeli ismerőssel randevúzunk. Hiszen egy randevú teljesen már irányt ad egy kapcsolatnak. Könnyen lehet, hogy akár olyan irányt is, hogy többet nem is akarjuk látni a másikat. Abban a minőségben semmiképpen sem, hogy többek legyünk ismerősöknél. Mert egy randevú lehet bizony katasztrofális is. Ahogyan Johanna esetében több randevú is az volt.

Kell egy új barát karácsonyra

Johanna (Ida Elise Broch) már négy éve van egyedül, azóta, hogy a volt barátja szakított vele. Kórházi ápolónőként dolgozik. Láthatóan szereti a munkáját, jól is végzi. És úgy tűnik egyáltalán nem érzi magát magányosnak a hétköznapokban –a szingli lét ellenére sem. Mégis randevúzni kezd. Na nem önszántából.

Hanem azért, mert az édesanyja, a családja és egyszeriben úgy az egész világ az arcába tolja: Hahó, nem teljes a családi állapotod! Amitől mondjuk úgy kiborul, vagy inkább elege lesz, még inkább dacossá teszi, nehogy már karácsonykor a gyerekek között kelljen megint ülni az ünnepi asztalnál. Ezért, önmagának is váratlanul, az első adventi családi vacsorán benyögi: van barátom.

A további történetet azonnal sejtheti a néző, karácsony estéjére elő kellene állnia egy új pasival, vagyis beindul a randevúmotor.

Azok, akiknek rég nem volt már első randevújuk, mert már hosszú évek óta párkapcsolatban élnek, érezhetik úgy, hogy túlzás az, amit a néző szeme elé tolnak, ennyi „elfuserált alak” nem létezik. Pedig igen. Egészen pontosan egy bizonyos kor felett már mindannyian annak tűnhetünk a másik fél szemében az első, második randevún. Elfuseráltnak.

Hahó, én is itt vagyok! 

A probléma talán abból adódhat, hogy ebben a felgyorsult világban, a legtöbben úgy védekezünk a minduntalan ránktörő külső ingerektől, hogy valamilyenné válunk, valamilyen módon igyekszünk gondolkodni, megoldani és élni az életünket, ami, ha már egyszer bevált, jól működik és leginkább meg is szoktuk, akkor miért változtatnánk? Valaki másért? Egy szerelemért? Ugyan már!

Maradunk azok, akik vagyunk, nem jövünk ki a jól berendezett csigaházunkból, nem lépjük át a komfortzónánkat, nem vagyunk hajlandóak kicsit sem másként gondolkodni, másként cselekedni, eltérni a megszokásainktól.

Ezért egy randevú úgy néz ki, hogy az egyik fél gyakorlatilag végighallgatja (vagy sem) ahogy a másik végigdarálja milyennek tartja önmagát, milyen párt keres, milyen elvárásai vannak a leendő partnerével szemben, és még ha kérdez is valamit, azok a kérdések nem a másikról szólnak, hanem arról, a válaszok hogyan illenek a saját fejében elképzelt képhez. Vagy sem.

Johanna, a sokadik ilyen randevú után, ha nem is ezekkel a szavakkal, de felkiállt: Hahó, én is itt vagyok! És hogy az első évad végére Johanna sikerrel jár-e a randevúk terén, vagy sem, azt nem árulhatom el. Azt viszont igen, hogy az Új barát karácsonyra norvég sorozat igazán üdítő a témában. Hiába, a norvégok nem idegeskednek túl sokat. Hahó, nekünk sem kellene!

Fotó: Netflix

Polgár Ágnes