Június első vasárnapja. Ha erről még nem is jut senki eszébe semmi, ha azt mondom, hogy pedagógusnap, többeknek derengeni kezd valami az iskolás évekből. Vagy a gyerekeik iskolás éveiből. Főleg, ha nekik kellett intézni a kötelező ajándékozást. De mi is ez az egész?
Pedagógus: rabszolgától máig
Kezdjük rögtön az elején. Ki is az a pedagógus? A szó maga görög eredetű, paidagógosznak hívták ugyanis azokat a rabszolgákat, akik a gyerekeket kísérték előbb az iskolába, majd haza, valamint cipelték a cuccaikat. A rómaiak már eljutottak odáig, hogy akik ezt az elnevezést viselték, bizony már oktattak, neveltek is.
Hogy ma ki is a pedagógus? Valaki a „nemzet napszámosá”-nak tartja, más pedig irigykedve nézi a nyári szünidejét és a tanórák közti tíz perces szünetet. Egy biztos: a bölcsődében dolgozóktól az egyetemi oktatókig hivatalosan mindenki pedagógus, aki neveléssel és/vagy tanítással foglalkozik. Elég tág keresztmetszet, és az elvégzendő feladatok komplexitásáról nem is beszéltünk.
Pedagógusnap
A munka ünnepe és a nőnap mellett bizony a pedagógusnap is szocialista találmány. Lehet, hogy eredetileg egy darab új ünnepet akartak bevezetni, de ezek a sztahanovista elvtársak megint nem bírtak magukkal és túlteljesítettek a szülői munkaközösség tagjainak és az osztálypénz nagy bánatára.
Születésének körülményei igen egyszerűek: 1951-ben minisztertanácsi határozat készült arról, hogy június első vasárnapját szenteljék a pedagógusok munkájának elismerésére, amelyet nemes (pontosabban szocialista érzelmű) egyszerűséggel pedagógusnapnak kereszteltek el. 1952-re datálható a legelső ilyen alkalom, amely azóta kissé átalakult, főleg az iskolákban köszöntik nevelőiket a diákok. Ebből a szempontból is furcsa, hogy miért vasárnap tartjuk most, hiszen jobb esetben ekkor üres az iskola. Talán jobb lenne egy konkrét dátumot megjelölni, de több is veszett Mohácsnál.
De miért?
Hol a könyvelők napja vagy a virágárusok napja, amikor a könyvelők vagy virágárusok munkáját ismerjük el? Miért pont a pedagógusok? Ki lobbizta ezt ki nekik?
A válasz, ha nem is szép, de igaz: mert mindnyájunk életét nagy mértékben meghatározzák. Élhet valaki úgy, hogy világ életében nem kell könyvelőhöz fordulnia, de iskolába mindenki járt. Lehet, hogy nem élvezettel, de járt. Mert muszáj. Sokan már a szülőszobában azt tervezik, melyik középiskolába íratják majd porontyukat. Szóval megkerülhetetlenek.
És aztán ez az emberfajta nem mindegy, hogy hogyan és milyen kedvvel oktatja-neveli a rábízottakat. Ha tetszik, ha nem, szülőtársként lép fel a gyerek életében, példát kap tőle és ezen kívül rengeteg más impulzust is. Meg kell hát bízni bennük és megbecsülni a munkájukat. Ebbe pedig ez az évi egyszeri pedagógusnap is benne van.
Adjunk nekik!
Álljunk meg és képzeljük el a helyzetet (ha nem épp mostanság vagyunk/voltunk benne), hogy akkor most a gyerkőcünk összes tanárának vennünk kell valami ajándékot. Ha már jó fél évszázada valaki kitalálta ezt, és azért illik is. Ne is! Képzeljük el azt, hogy egyáltalán bárkinek ajándékot kell adni. Akár a legközelebbi hozzátartozónknak. Nem könnyű a helyzet még így se. Hát, még ha olyannak, olyanoknak kell ajándékozni, akiket nem is ismerünk. Ajaj.
Kezdjük ott, hogy az sem mindegy, nő vagy férfi az illető, idősebb vagy fiatal. Természetesen egyszerűen le lehet tudni a hölgyeknek egy virággal, az uraknak pedig egy üveg borral, de lehet, hogy az ötödik ugyanolyan után már nem lesz teljesen őszinte a mosoly. Főleg, ha még a tavalyi borkollekció is ott porosodik a polcon.
Kreatívan
Mit lehet akkor itt tenni vagy még inkább venni? Kisebbeknél, ami mondjuk úgy ötödik osztályig tart, a kézzel készített ajándékok lehetnek a legötletesebbek. Ráadásul nem is kell nagy dolgokban gondolkodni: elég, ha mindenki kéznyoma rajta van egy papíron, vagy virágot hajtogatnak.
Nagyobbaknál ez már egyre inkább cikivé kezd válni – a diákok szempontjából. Ezért ne is kényszerítsük rájuk ezt. Viszont, ha kreatívabbak akarunk lenni a fentebbi sablonoknál, ügyesen becsempészhetünk valami olyasmit, ami a tanár szakterületére utal. Mondjuk a magyartanárnak egy könyvjelző vagy a rajztanárnak egy különleges toll. Nem túl nagy a verseny, egy kis odafigyelés már őszinte hálát csalogathat ki a legelfásultabb kollégából is.
Titok
A végére, pedagógusként, elárulok egy titkot: hogy mi is az igazi ajándék. Nem ez a kitalált ünnep a fontos, nem is a virág vagy a könyvjelző. Hanem a tisztelet. Van egy nagyon találó kép arról, hogy régen, ha rossz osztályzatot kapott egy nebuló, a szülei leszidták őt, ma pedig… Nos, ma pedig a tanárt szidják meg. Lehet arról vitatkozni, hogy jó-e így az oktatási rendszer (nem), de ennek sajnos maguk a pedagógusok is csak elszenvedői.
Nem azt akarom ezzel mondani, hogy csak hozzáértő, jó pedagógusok léteznek, mert akkor hazudnék. De talán azzal sem árulok el nagy titkot, ha sokkal egyszerűbb, kisebb felelősségű munkával lehet ma többet keresni, különösebb szakképzettség nélkül. Tehát aki ezt a pályát választja, az elhivatott.
Az elhivatott pedagógusoknak pedig a legtöbbet akkor adhatjuk, ha úgy neveljük gyermekünket, hogy nem akkor lesz menő, ha visszabeszél a tanárának, hanem akkor, ha figyel rá, hátha nem mond hülyeséget. De az elhivatott pedagógusnak a legtöbbet nem mint szülő, hanem mint diák adhatjuk.
Pedagógusnapon gondoljunk a régi tanárainkra, óvónőinkre vagy bárkire, aki oktatott és nevelt minket. Keressük meg, írjunk nekik vagy hívjuk fel őket. Köszönjük meg, hogy annyit segítettek abban, hogy most megálljuk a helyünket az életben. Mert ez az igazi ajándék. Ez a pedagógusnap lényege.
Fotó: Pixabay
