A Pulitzer és egyéb díjat bezsebelt könyv hazánkban 2017-ben jelent meg. Azóta már sorozatban is látható a könyv története az Amazon Prime stramingjén. Az élénk piros könyvborító legalább olyan felszólító, mint maga a könyv mondandója: Tedd a két kezedet össze a szabadságodért, és eszedbe ne jusson más embertől elvenni a sajátját.
Ember, embernek farkasa, míg világ a világ. Bármennyi érzékenyítő történet születik könyvben, filmben vagy éppen Tik-Tok videón, a felület lehet, hogy változik, de az igazság nem. „A világ aljas, de az embernek nem muszáj aljasnak lennie, ha nem akar. ”Colson Whitehead könyve a Föld alatti vasút hasonlóan letehetetlen, mint Margaret Atwood Szolgálólány meséje – így ajánlották a könyvet. És tényleg.
A könyv a rabszolgatartás valóságára épül, de nem egy konkrét esetet mesél el, hanem rengeteg fennmaradt forrásból merít fikciót. És bár indifferens, mégis elkerülhetetlen megjegyezni, hogy egy színesbőrű író tollából érkezett. A bőrszín, a faji hovatartozás, a társadalmi szint ma is lényeg – akkor is, ha nem beszélhetünk róla, mert politikailag nem korrekt, nem píszi megjegyezni. Ugyanakkor, szerintem elvehetetlen, hogy az érintettségnek igenis van ereje.
A föld alatti vasút
A rabszolgaság korszakában a Föld alatti vasút tulajdonképpen rejtett, kevésbé ismert utakat, útszakaszokat, pihenőhelyeket, kvázi állomásokat, és emberek szövevényes hálózatát jelentette, amelyek összeségében segítették a déli rabszolgákat északra menekülni. A „ földalatti vasút ” nevet metaforikusan használták, nem szó szerint. Colson Whitehead az úthálózat veszélyét regényében, a föld alatti végelláthatatlan sötétségben közlekedő vonattal ábrázolta – egyik legfontosabb, legkarakteresebb fikcióként.
A föld alatti vasút története egy nagyon fiatal rabszolga -a neve Cora- szökéséről és a biztonságosnak soha nem mondható állomásokon megélt korlátozott szabadságról, vagyis inkább másfajta rabságáról, félelmeiről és gyötrelmeiről szól. Cora szökésén keresztül ismerjük meg a rabszolgaság béklyóit, a rabszolgatartó fehér emberek és az abolicionisták közötti érdekellentéteket, és harcokat.
Mindezt nagyon egyszerűn, olykor tényszerűen fogalmazva, nem elidőzve az érzéseken, történéseken. Ritkán megy át az író líraiba, személyesbe. A szereplőket gyakran mások szemszögéből ismerjük meg, és sosem marad el az ok-okozat feltárása sem. Megismerhetjük a fehér rabszolgatartó, a rabszolga, a szökött néger után eredő vadász, a rabszolgatartást szorgalmazó és ellenző fehér ember, sokszor személyes történetét, mi vezeti őt arra, hogy….mert a miértek igenis fontosak. Az érintettséget nehéz levetkőzni, ahogyan szándékosan megtartani is. Jobb inkább felhasználni, a saját boldogulásunkra. De csak óvatosan!
Cora, délen, egy georgiai birtokon rabszolga, egy gyapotültetvényen. A gyerekkor és a felnőttség határában. Ahhoz már elég felnőtt, hogy kihasználják testileg és lelkileg, ahhoz még gyerek, hogy ne vágyjon az anyja után, aki ott hagyta magára. Cora anyja Mabel megszökött, Corát magára hagyva a Hobban.
Cora is szökésnek indul, talán az anyja után, talán a rabszolgaság elől, a további fenyítések, abuzálás elől, egy szabad jövő felé. A szökése nem megy simán, nem is mehet simán, a rabszolgáknak nincsenek jogaik, tulajdonaik a gazdáiknak, ha szökni próbálnak ádáz kínzás és halál vár rájuk. Cora a föld alatti vasút menekülő útvonalát választja, bár választási lehetősége nem igazán van, inkább él a felkínált lehetősséggel. Cora együgyűnek mutatkozik az első oldalakon, de rá kell ébrednünk nagyon nem az. Útja során újabb és újabb kelepcékbe, rabságba, másfajta szolgaságba csöppen, mint amiben addig volt. Csupán mert a bőrszíne fekete és nem fehér.
Cora hiszi, hogy a föld alatti vasútút végén vár rá a szabadság. Ám ez az elképzelés az út és az idő előrehaladtával csak egyre távolibbnak tűnik. A szökés lehetetlensége, amit magába szívott, az elöl nem lehet megszökni. Vagy mégis?
A szabadság bennünk van?
Corát az anyja a Hobban hagyta, a rabszolga ültetvényen belül is elkülönült negyed kicsiny földjén. A baltával védelmezett talpalatnyi földön, amit ahogy annak idején Mabel anyja, majd Mabel és végül Cora a nem létező szabadidejében munkálhatott. A cukorrépa és a yamgögykér megmaradt a földben. Azokat húzgálta ki szökése előtt útravalóul Mabel és később Cora is Hogy Mabel meddig jutott, az csak az Isten tudja.
Mindenesetre Mabel a lánya életét örökre megpecsételte a szökésével. Mondhatni életrevalóbb lett Cora így mint sorstársai. Nem maradhat együgyű, könnyen befolyásolható, se tudatlan lány. Több kell a józan paraszti észnél ahhoz, hogy el tudjon szökni a rabszolgatartója és önmaga elől. Mert felismeri, hogy a világ jóval több, mint amit egy ültetvényi rabszolga tapasztalhat. Egy rabszolga ne nézegesse a képeket, a feliratokat, ne akarjon írni-olvasni tudni. Nem kell értenie annál több mindenhez, mint amit a munka megkíván. Márpedig a gyapotszedéshez nem kell sok ész. „De ha nem olvasol, rabszolga vagy” – olvassuk a könyvből.
Cora bár fizikailag rab, lelkében szabad. Szabad a gondolkodásában, a megfigyeléseiben, a cselekedeteiben. Tudja, a döntés az övé, hogyan kerüheti el a bajt, vagy sem. Például amikor testével védi a korbácsolás ellen a gyengébbet, a kisebbet. Cora döntése az is, ne érjen hozzá férfi többé sehogy, hiába kéri fel egy táncra Caesar az öreg Jockey születésnapján. Cora nem táncol Caesarral, viszont elindul vele. Pedig egyikük sem sejti igazán, milyen nyomorúságos és gyötrő út vár rájuk. De Cora szabadsága a döntéseiben van. Abban is, hogy elindul, hogy maga mögött hagyja a Tennesseei-fivérek birtokát.
Sötétség nem csak a föld alatt van
Colson Whitehead regényében nincs semmi, ami egyértelműen fekete vagy fehér, kivéve az emberek bőrszínét és hovatartozását. Elsőre. Ám ahogy közelebb hozza a szerző a szereplőket, úgy ébredünk rá, a fehérek és a feketék lehetnek ilyenek és olyanok is. A szerző nem szépít, nem mismásol és nem túloz. Szinte tárgyilagosan teszi az olvasó elé a rabszolgatartás helyzetét, minden oldalról. A világ, amiben a fehérek pont úgy lehetnek együgyűek, buták és igénytelenek mint a feketék, akik pedig lehetnek éppoly kegyetlenek másokkal, mint velük a fehérek.
A Föld alatti vasút története emlékeztet, de nem ment fel az alól a tény alól, hogy a legtöbbször a körülmények teszik az embereket állattá. Nem a bőrszíntől függ ez. A körülmények között szerepel a félelem, a kín, a bénultság és a tudatlanság. Így hát találkozunk fekete és fehér besúgókkal, akik az anyjukat-apjukat is beárulnák, csakhogy elkerüljék a büntetést, vagy éppen anyagi javakra tegyenek szert. A nincstelen fehér is lehet besúgó, amelyik maga is az éhenhalás szélén van, némi ennivalóért és pár korty kukoricapálinkáért nem ismer Istent se.
A fehér éppen úgy félhet, mint a fekete. A feketékkel szimpatizáló, rabszolgákat szöktető, bújtató vagy éppen segítő fehéreket is büntetés várja. Abolicionistának lenni nem életbiztosítás az 1800-as évek Amerikájában. Még az ír származású rabszolgahajcsár motivációja is szinte érthető, de semmiképpen sem elfogadható. Nem lehet senki fehérebb a fehérebbnél, kegyetlenebb a kegyetlenebbnél.
A föld alatti vasút történetéből látjuk „a pokol is lehet szép”. Megértjük, hogy a korbácsolás a „kilencfarkú macskával”, a csonkítás, az élve elégetés, az akasztás embertelensége szinte eltörpül az állandó elnyomás és a kiszolgáltatottság borzalmai mellett. A rabszolgákat úgy tenyésztik, mint az állatokat, és úgyis bánnak velük. Megértjük, hogy van, aki inkább úgy dönt, a halál számára a szabadság, a megváltás. És inkább kivívja maga ellen a sorsot, csak legyen már vége az elviselhetetlennek.
Könyv után a film
A 2021-ben megjelent filmsorozat akárcsak a könyv, finomítások és túlzások nélkül nevezi nevén a dolgokat, vagyis mutatja be Cora történetét. Éppen ezért, mégis erőteljesebb, mint a könyv. Hiszen ami a könyvben írva van, azokat a filmben vizuálisan kapjuk meg. Olykor gyorsabban vagy éppen lassabban változnak a helyszínek, cselekmények, vannak amik nem is jelennek meg, vagy nem a könyvvel azonos módon. A fejezetek és az epizódok nem mindig fedik egymást.
De kétségtelenül látványos a gyapotszedés, a korbácsolás, vagy éppen az a Dél-Karolinai állomás nőgyógyászati jelenete. A városban Cora és Caesar új identitást kap. Szabadon kelhetnek-járhatnak, tanulhatnak, dolgozhatnak, vásárolhatnak. Csakhogy a lifttel felszerelt felhőkarcolóban megbetegítik a fekete férfiakat és elkötik a nőket, hogy ne szaporodjanak. A legfelső emeleten Corának is felajánlja az orvos a műtét, de nem mint lehetőséget, inkább mint kényszert. A szökés, a továbbállás nem kérdés ezek fényre derülése után. A szabadság csak viszonylagos. Hasonlóan Indianahoz, ahol a szabadság szintén nem biztos egy fekete számára.
Tehát az út folytatódik, a föld alatti vasút sötétségében több, mint kilátástalan, az újabb és újabb állomások más és más veszélyeket rejtenek. A rasszizmus mindenhol jelen van, még egy abolicionistában sem lehet bízni.
Arról, hogy Cora hányszor hiszi azt, hogy meglelte a szabadságot, és vajon tényleg megleli, erre a választ talán az élénk piros borítójú könyvből kaphatjuk meg Gy.Horváth László nagyszerű fordításában. Vagy a könyv adaptációjából készült sorozat 10 epizódjából az Amazon Prime streaming oldalán, Berry Jenkins rendezésében és Thuso Mbedu főszereplésével. Magyar szinkronnal vagy magyar felirattal . Ahogy tetszik. Nekünk olvasóknak, nézőknek szabadságunkban van, ebben is.
Fotó: Amazon Prime és Szoknya és Nadrág
