A karácsonyi nagy hajsza után, már hátradőlve, különösen üdítő tud lenni egy olyan filmsorozat, ami még az ünnepek előtti izgalmakról szól. A Karácsonyi Vihar című norvég-dán minisorozat különösen jó választásnak bizonyul a témában. Mert nem a szokásos, elfogyott a pulyka, és ki ül az ünnepi asztal körüli problémákról szól. Ellenkezőleg. Hovatovább hozza azt a várakozást, amit a skandináv filmek jelentenek.

Mit jelentenek a skandináv filmek? Sajátos humort, higgadt izgalmat, hűhó nélküli, egyszerűen kifejezett érzelmeket.

A Karácsonyi Vihar című norvég minisorozat már karácsony előtt felbukkant a Netflix kínálatában, amit szándékosan a két ünnep közé tartogattam. Ismerve a rendező Per-Olav Sørensen korábbi munkáját az Új barát karácsonyra című két évados sorozatot, amit szintén nagyon kedveltem. ITT és ITT írtunk róla.

Szépen, komótosan terveztem megnézni, de végül egy éjszakába nyúló este alatt végignéztem mind a hat részt, annyira magába szippantott.

A sorozat nem szimplán a viharról szól és arról, hogy az embereknek türelemmel kell kivárniuk, míg felszállhat a repülőgép, hanem sokkal inkább arról, ami ebben a várakozásban velük és bennük történik, végbemegy. 

Lassan, de egyáltalán nem unalmasan ismerjük meg a szereplők gondolatait, érzelmeit, életét. Például, hogy mit jelent, vagy mit nem jelent számukra a karácsony, az életük éppen hol tart és merre igyekezhetnek benne tovább, mi az ami hiányzik az életükből, vagy éppen mi az, ami már túl sok a részükre. 

A karácsonyi vihar több mint tíz különböző történetet ölel fel, hat, egyenként mintegy 30 perces epizódokban.

Hóviharban repülni

A repülőtéren ragadni a gépek késése vagy időjárás okozta járattörlések miatt, egyáltalán nem kellemes élmény. Ez a váratlanul felmerült akadály különösen az ünnepek alatt viselhető nehezebben, amikor szívesebben lennénk már ott ahová tartunk, azokkal, akik hiányoznak nekünk. A családunk, a szeretteink körében, ahelyett, hogy idegenek között várakozzunk egy zsúfolt terminálban, vagy utasmólóban ragadva. 

Annak, hogy a film ennyire beszippantott, talán az egyik oka pont az volt, hogy ezt magam is átéltem. Nem egyszer. Például kánikulában, jéghidegre hűtött reptéren, ahol strandtörölközőkbe burkoltunk magunkat, hogy ne fázzunk meg. És volt szerencsém északi reptérhez is szenteste előtti napon, hóviharban. Késve indultunk, a gép ráadásul a menetrendszere szerint beiktatott egy plusz megállót Finnországban, onnan indult tovább Svédországba, ahol Skavsta felett mintegy negyven percet körözött, mert nem tudott a hóviharban leszállni. A megszokott kétórás útból így lett több mint négy óra, a várakozásról nem beszélve. Mégsem volt félelmetes az utazás, talán pont azért nem, mert ünnep idején repülni még inkább várakozással telibb élmény.

A többségében az oslói repülőtéren játszódó sorozatban, a címhez mérten történnek a dolgok: a szereplők repülőjáratait a (hó)viharban törlik, ami arra kényszeríti a szereplők többségét, hogy a reptéren ragadjanak míg az óra karácsonyig ketyeg. Ha csak nem néznek más utazási lehetőség után. 

A hiába tűnő várakozás (vagy éppen az eszement rohanás) pedig különféle fordulópontot hoz a életükben, amiben a sorsuk keresztezni kezdi egymásét, mi több a történet végére többük esetében összefonódik, avagy szorosabbra, más formában kötődik össze, mint az addig volt. Olyan melengető és meghitt érzéseket felkavarva a nézőben, amelyeket csak egy karácsonyi filmsorozat hozhat. És amiben ott lapul a viszontlátás, a szeretet elnyerésének, a megérkezésnek a határtalan öröme. 

Nem tartom lehetetlennek mindazt, amit a Karácsonyi viharban láttam. Hiszen életre szóló ismeretséget kötöttem egy másik járatkésés alkalmával azzal a nővel, aki velem együtt nagy pocakkal állta végig a mintegy két és félórás álldogálást egy zsúfolt, ülőalkalmatosság nélküli utasmólóban, mert a februári hóviharban nem szállhatott fel a Stockholm-Budapest gép. Pedig messze nem olyan kényelemben töltöttük el ezt az időt, mint a filmben szereplő főhősök.


Repülőtéren rekedt utasok

Az utasok között szerepel egy híres zongorista (Dennis Storhøi), aki megbukott a legutóbbi koncertjén, és ezúttal nem az első osztályon utazik. Egy reptéri lelkész Maibritt Saerens), aki a megerősítést vár a hivatásának folytatásához az Úrtól. Egy, lelkiismeret-furdalással küzdő, férjét megcsaló asszony (Sus Noreen Jondahl Wilkins). Egy allűrökkel és feszültséggel teli popsztár (Ida Elise Broch) és az őt erőn felül kiszolgáló asszisztense (Evelyn Rasmussen Osazuwa). Egy anya (Ariadna Cabrol), aki látásmentő szemműtétre vinné az egyre gyengébben látó fiát. Egy feltűnően siető, arrogáns nő (Alexandra Rapaport).

Egy ‒vitatkozó szüleitől‒ kimerült kislány (Talia Lorentzen). Egy poggyászkezelő (Valter Skarsgård), aki gondoskodást nyújt a repülőtéren rekedt kiskutyának. A bárpultos (Jon Øigarden), aki ezen a hosszú éjszakán kiszolgálja az utasokat, pedig pihenésre lenne szüksége. Egy fáradt és enervált pilóta (Ravdeep Singh Bajwa). Egy Párizsba, az örök szerelem meglelésére tartó influencer (Hanna Ardéhn) Egy bizonytalan tini (Thea Sofie Loch Næss) aki az édesapjához utazna. Egy lazának tűnő fazon (Jan Gunnar Røise), aki Málagaba tart, és nem tűnik letörtnek a járattörlés miatt. És nem utolsósorban a másodállásban dolgozó Mikulás (Ibrahim Faal), aki nem Lappföldről érkezett.

Biztonsági előírások a repülőtéren

Ők azok, akiknek a külön-külön is szívmelengető történeteik képkockáról-képkocára gyönyörű mozaikká állnak össze, miközben mindegyikükre ugyanaz a reptéri biztonsági előírások vonatkoznak. Amik többször visszaköszönnek a sorozatban,

Vagyis, ha túlsúlyos a gépre feladandó csomag, akkor bizony abból ki kell pakolni ezt vagy azt, és az utason múlik, hogy melyik családtag fontos vagy kevésbé fontos holmija marad a reptéren. Az utaztatott állatokat el kell különíteni, ha pedig nem érkeznek értük, akkor át kell adni azokat a megfelelő hatóságnak. Szigorúan tilos a dohányzás a repülőtéren, akkor is, ha a nikotin rágótabletta nem hozza a várt hatást.

A biztonsági ellenőrzéshez, ha szükséges, akkor le kell venni a cipőt, és az előírások még a sztárokra, a Mikulásra és az ott dolgozókra is vonatkoznak. Gyógyszereket, folyadékot, ételt nem lehet a saját belátásunk szerint a fedélzetre vinni a kézi poggyászban, csakis a megfelelő szabályok szerint. És nem utolsó sorban a VIP váróba bemondásra senki sem mehet be.  Továbbá, akkor sem száll fel egy repülőgép a viharban, ha nem lenne gond számunkra kifizetni egy magángépet. Hiszen fő a biztonság. 

Karácsonyi vihar több értelemben

A több szálon futó történeteket a rendező úgy dolgozta ki, hogy soha nem időzött el túl sokáig egy-egy karakter felett. Mindig csak annyit tudtunk meg a szereplőkről, amennyi elengedhetetlen volt ahhoz, hogy megértsük az érzelmeiket és cselekedetük indítékait.

Ami nekem különösen tetszett, hogy apró titkok is maradtak utánuk. De ez nem volt zavaró, főleg nem nyomasztó. Sőt, szerintem ezzel a készítők egyfajta játékra hívnak, hogy a néző saját maga egészítse ki a hiányzó darabokat, avagy tanuljon meg általa elengedni.

A Karácsonyi vihar mozaikká összeálló történetében számos hétköznapi problémával találkozhatunk, a szereplők pedig pont olyan hús-vér emberek, mint mi magunk. Talán ezért is szerethetőek a karakterek.

Az, hogy nem időzik el a rendező a sorozat egy-egy szereplője felett, úgy nyitva hagy számunkra gondolatokat, érzelmeket, és rámutat arra, hogy fókuszáljunk a mára, az itt és most pillanatára. Ne vegyük el a figyelmet arról, amit éppen megélhetünk, hiszen nem mindig fontos az, ami korábban volt, vagy ami ezután lesz.

Teljesen mindegy kik vagyunk, merre tartunk, hová megyünk. Mindannyiunk célja ugyanaz, szeretetben élni, megérkezni oda, ahová  szeretnénk eljutni. Ehhez pedig mindenkire ugyanazok a biztonsági előírások vonatkoznak. Egy reptéren mindenképp.

Fotó: Netflix