
Futunk a gyerekkel az iskolába reggel, ahol elkap egy másik szülő valami rendkívüli dologgal, és máris lemaradunk valamiről. Az egész amúgy ma, pontosabban, még tegnap este kezdődött, amikor lefekvés helyett még válaszoltunk egy korábban felvetett kérdésre, amiből éjszakába nyúló chat lett. vagy beszélgetés az ágyban. Így, arra se maradt este már idő, hogy a ruhánkat kikészítsük, aminek egyenes következménye, hogy reggelre a rohanás jutott. Ebből is jól látszik, hogy nem mindig a mi lelkünkön szárad a csúszás, van azonban néhány olyan csapda, amibe a menthetetlen késők többsége gyakran belesétál.
Amikor azok, akik hadilábon állnak az idővel, azt mondják valamire, hogy “5 perc alatt elintézem” vagy hogy “1 perc és ott vagyok”, komolyan is gondolják – még akkor is, ha mindezek kivitelezése teljességgel lehetetlen. Szinte mindegyikükre igaz, hogy képtelen reálisan felmérni, hogy egy-egy tevékenység mennyi időt vesz valójában igénybe.
A késlekedők hajlamosak arra is, hogy egyszerre több fába vágják a fejszéjüket, ahelyett, hogy egyszerre kizárólag egy adott dologra összpontosítanának, és csak akkor kezdenének új feladat megoldásába, ha az előzővel már végeztek volna. Bár meg vannak győződve arról, hogy hatékonyabban dolgozik az, aki egy időben több fronton próbál helytállni, a valóságban ennek vége legtöbbször az, hogy elvesznek a részletekben és kicsúszik a kezükből az irányítás, aminek egyenes következménye, hogy a tervezett határidőket sem sikerül tartaniuk. Legyen szó egy munkahelyi projekt kivitelezéséről vagy épp a vendégek érkezése előtti nagytakarításról.
Azoknak, akik mindig pontosan érkeznek és sosem csúsznak meg a határidőkkel, sehogy sem fér a fejükbe, hogy egyesek hogy lehetnek folyton elmaradva, méghozzá úgy, mintha egy másik időszámítás szerint működnének?
Jeff Conte, a San Diego-i Egyetem Pszichológia Tanszékének professzora tudományosan is alátámasztotta, hogy a morgolódásuk helytálló. A szakember két csoportra osztotta a vizsgálatában résztvevőket: az egyikbe azok tartoztak, akik gondosan ügyelnek a pontosságra, a másikba pedig azok, akik minden igyekezetük ellenére gyakorta késnek. Igazán egyszerű feladattal bízta meg őket, csupán az volt a dolguk, hogy időérzékükre hagyatkozva jelezzék, szerintük mikor telt el 1 perc egy képzeletbeli startpisztoly eldördülését követően.
Akik szinte sosem késnek, ezúttal is jól teljesítettek, átlagosan ugyanis 58 másodperc után jelezték az egy perc végét, míg a másik csoport tagjai jóval később, 77 másodperc után vélték úgy, hogy lejárt az 1 perc.
Ez azt jelenti, hogy a gyakorta késők 1 óra leforgása alatt akár 17 perc késést is képesek felhalmozni, ha nem kísérik figyelemmel a pontos időt.
A jól válaszolók tudatosan figyelhettek, számolták a másodperceket azaz, két lábbal állnak a földön, megfontoltabbak és céltudatosabbak, míg a többiek nem törődve a racionalitással, érzelmi alapon állították meg a stoppert, ők általában a szívükre hallgatnak döntéshelyzetben az eszük helyett, és álmodozóbbak. A pontosság tehát tanulható, csak odafigyelés kérdése.
Jó hír a megrögzött késők számára, hogy egy kis odafigyeléssel sokat javíthatnak a helyzeten, mind a munkában, mind a magánéletben – kellemes meglepetést szerezve saját maguknak, és a körülöttük élőknek. Íme néhány hasznos tanács a sikerhez:
Kép: Piaxabay
Van gondolatod, tapasztalatod a témában? Írd meg a véleményed vagy történeted a Facebook-oldalunkon – kíváncsiak vagyunk, te hogyan látod!
Ha úgy érzed, másnak is adhat ez a cikk valamit, oszd meg bátran – egy jó gondolat néha messzebb gyűrűzik, mint hinnénk.
Támogass bennünket, hívj meg egy kávéra.
Olvasd el az Adatkezelési tájékoztató-t.