A rákellenességről a legjobban az tudna beszélni, aki már átélte, megélte, megéli ezt a kort. Csak nem biztos, hogy akar. Szakavatott lehet egy rokon, barát is, aki közvetlen közelről volt vagy van jelen egy beteg mellett. És szakavatott az is, aki érintett páciensekkel foglalkozik.

Mint az a magas, darabos nő, aki kérdőre vont a Molekuláris Genetikai Osztályon, a Kékgolyóban. Az Országos Onkológiai Intézetben, amikor egy konzílium után a folyosón igyekeztem elcsípni egy adminisztrációval foglalkozó szakembert.

Kemény húsz perc volt mögöttem. Ott és akkor tudtam meg azt, amit már sejtettem: Lynch-szindrómám van. Egy örökletes genetikai betegség, amely jelentősen, akár 50–80 százalékkal növeli bizonyos daganatok kialakulásának kockázatát. Mindezt egy másik genetikai eltérés mellé, a BRCA2-höz, amely az egyik legelterjedtebb örökletes genetikai kockázat, és elsőként növeli a mellrák esélyét.

Az osztályon végzett genetikai vizsgálatok szakmailag magas színvonalúak, és ma már pontos, megalapozott eszközt adnak a daganatos kockázatok feltárásához.

Ám az a kórházi dolgozó egyáltalán nem vette a lapot, honnan és miért kerültem a folyosóra. A homlokomra nem volt ráírva: potenciálisan rákbeteg is lehet. De az sem, hogy ne szórakozz velem.

A diagnózis súlya nehezedett a vállamra. Egyszerre keringtek az agyamban az új információk: hetvenévesen is lehet méhnyakrák, nyolcvan százalék a mellrák kockázata, újra lehet bélrák, a gyomortükrözés sem maradhat ki, havonta önvizsgálat, félévente mell-ultrahang…
És közben jöttek a kérdések a nőtől: miért van itt? Kit keres? Mit akar? Mit akar a beutalóval? Hogy mehetett be beutaló nélkül? Menjen ki, majd szólítják. Mindezt mérhetetlenül bántó, kioktató, becsmérlő hangnemben.

És huszonnégy óra elteltével ma rákellenes világnap van. A Kékgolyó utcában az a nő nem a rák ellen volt, hanem ellenem.

Nem hangosan, nem látványosan. Csak a hangnemével, a kérdéseivel, a fölényével. Pont annyira, hogy a diagnózis mellé még ezt is hazavigyem.

Nem tanulság ez, nem vádirat. Csak emlékeztető. Hogy egy mondat, egy hangsúly, egy fölényes kérdés is számít. Főleg ott, ahol az ember eleve kevesebbnek érzi magát. A rákellenesség ezen is múlik: hogy feleslegesen nem okozunk rákkockázatot növelő stresszt egymásnak. Helyette előzékenyek és udvariasak vagyunk. Nem csak a rák ellen.