Egymás után sorra érkeznek az újabb sorozatok. Gyakran érzem úgy, hogy sokban van valami olyan plusz, ami tovább gondolkodásra késztet. Kifejezetten tetszik, amikor nem a lehúzás, az ijesztgetés, áll a középpontban, tehát nem teher a sorozatot nézni. Amikor újabb kérdéseket vetnek fel a látottak. Így éreztem A tanszékvezető esetében is. Ki a jó tanár, milyen módszerrel kelthető fel a diák figyelme, hogy tényleg tanuljon valamit. Alig vártam, hogy megbeszéljük a látottakat a férjemmel, aki egyetemen tanít. A film kapcsán kerekedett egy izgalmas beszélgetés.
A tanszékvezető amerikai drámai vígjáték, s mondjuk úgy, hogy a szórakoztató vonulat a domináns. Ugyanakkor komoly témát boncolgat. Számomra mégsem az volt a legérdekesebb momentum, hogy Ji-Yoon (Sandra Oh) ázsiai nőként lesz a fiktív Pembroke Egyetem irodalom tanszékének vezetője.
Sokkal inkább az, hogy kik, mit és hogyan tanítanak a diákoknak? Ez a sorozat egyébként a száraznak tűnő témát rendkívül érdekes tálalja, jól nézhető. Mindössze hat félórás részből áll, így akár egy hosszabbra nyújtott este alatt végezhetünk a sorozatnézéssel.
A tanszékvezető bemutatja
A tanszékvezető nem kertel, azonnal belecsap a közepébe. Ji-Yoon a kezdő képsorok után összefoglalja a lényeget: súlyos a tanszéken a krízis, a jelentkezők száma 30 százalékkal csökkent. Aztán jön a feketeleves: a főleg idősebb professzorokból álló tanári gárda között elterjed a hír, hogy az 55 év feletti tanárokat nyugdíjba kényszerítenék.
Ji-Yoon azonban igyekszik helytállni, megfelelni a feladatnak, és mindenkivel jó lenni. Hiszen őt ezért választották meg. Hamar kiderül, hogy mi a baj az idősebb tanárokkal: az elvégzett munkáért a legtöbbet kapják, kurzusonként öt diákjuk van. De aztán látjuk azt is, hogy a tanítási módszerek sem mindig egyeznek. Idős és fiatal – számít az egyetemi oktatók kora? Ki lehet jó tanár?
Ji-Yoon tehát szorult helyzetben van, miközben igyekszik elég jó anya lenni. Teljesen természetesen simul az egyetemi helyzethez a tény, hogy Ji-Yoon egyedülálló, koreai származású anyaként neveli mexikói adoptált kislányát, Ju-Hee-t, aki kissé nehéz eset. És Sandra Oh is rendkívül természetes a szerepében, mintha tanszékvezetőnek született volna.
Aki hibázik, aki kételkedik – főleg magában. És aki nem másnak, mint a diákoknak szeretne megfelelni. Szeretné ott tartani a fiatal Yaz-t (Nana Mensah), de ő nem híres, és a dékán (David Morse) szerint ő nem lehet olyan húzónév, aki miatt megnő a jelentkezési kedv a tanszéken.
Legyen Yaz bármilyen jó tanár és népszerű a diákok között. Dobson professzor pedig éppen a tanítása miatt kerül nehéz helyzetbe, s így a helye is kérdésessé válik az egyetemen.
Az alapokat meg kell tanítani
Van itt tehát bőven érdekesség, amely – hiába a fiktív amerikai egyetemi helyszín –, még Magyarországon is kérdéseket vet fel. Számomra legfőképpen azt, hogy ki a jó tanár? Hogyan kellene tanítani?
Mivel a férjem több mint tízéves egyetemi oktatói tapasztalattal rendelkezik, én pedig kíváncsi voltam, hogy nálunk mi a helyzet, kézenfekvő volt a lehetőség, hogy megbeszéljük a látottakat. Így én kérdeztem, ő pedig válaszolt.
– A tanszékvezető című sorozatban már a legelején kijelenti Ji-Yoon, hogy ők nem taníthatnak mérnöki tudományokat, és nem használnak táblázatokat. Tényleg ennyire más lenne a két területen tanítani?
– A mérnöki tudományok, a matematika, az informatika alapjai nem változnak gyakorlatilag soha. Az ismeretek megtanításába lehet humort csempészni, de teljesen mindegy, hogy felrajzolsz egy akármilyen görbét a táblára, amire kell egy függvényt illeszteni, vagy kivetítesz egy képet, hogy a Szigeten hogyan locsolták szét a sört, és most annak az ívére kell függvényt illeszteni. A függvény illesztés szempontjából ez teljesen mindegy. Azt alapokat tudni kell, és kész.
– Bár te informatikát tanítasz, mégis, hogy véled, az irodalom oktatás miben más?
– Az irodalomoktatásban nagyobb a mozgástered. A klasszikus irodalomban nyilván nem születnek új művek, de a kortárs irodalomban belül nagyon sok lehetőség van. A nyelv is fejlődik. Létrejönnek új kifejezések, a fiatalok sem úgy beszélnek már, mint mi. A mi gyerekeinknek már más a szókincse, mint nekünk volt ennyi idősen.
Tanítási módszer: nem mindegy
– Az irodalomban is meg kell tanítani az alapokat.
– Ha meg akarod tanítani, milyen egy szonett, bármelyik korból származó szonettet választhat a tanár. De például ugyanazok a költői eszközök ott lehetnek egy dalszövegben is. Van benne rím, metafora. Ami kell. Tehát mindig lesznek újabb szövegek, amelyeket közelebb érezhetnek magukhoz a diákok, amit lehet elemezni.
– A sorozatban az idősebb Rentz professzornak (Bob Balaban) nem tetszik az a feladat, amit Yaz ad a diákjainak. Vagyis hogy tweeteljék a kedvenc Moby Dick idézetüket. Szerinte így nem feledkeznek bele a történetbe, és a feladat minimális energiát igényel. Míg Yaz tapasztalata szerint éppen ez tesz jót az alapos olvasásnak. Kinek van igaza?
– Ez alapvetően nézőpont kérdése. Ha olyanok a diákjaid, akiknek sikerült az érdeklődésüket felkelteni vagy a tanítási módszereddel, vagy a tartalommal, vagy a légkörrel, amit kialakítasz az órákon, akkor ez lehet egy jó módszer, arra hogy tényleg elolvastassuk a Moby Dicket. Ha nem érdekli a diákokat, csak túl akarnak lenni rajta, valahova belelapoznak, kiírnak belőle két mondatot, és már meg is van a kedvenc idézetük, a feladat kész és még olvasni se kellett.
– Ezek szerint bízni kell a diákokban? Ha ott vannak egy egyetemen, irodalom szakon, evidens, hogy el akarják olvasni a Moby Dicket, nem?
– Ez nem bizalom kérdése. Az emberek általában nem azért dolgoznak, mert szeretnek, hanem mert pénzt kapnak érte, amiből meg tudnak élni. Egyetemre van aki azért jár, mert tényleg érdekli az adott szak, van akit felvettek a harmadik megjelölt helyre, és ha már ott van, azért elvégzi, mert a diplomára szüksége van, mert számára az az érték.
Jó tanár, jó módszer – min múlik?
– Ezek szerint olyan tanár adja ki ezt a feladatot, aki ismeri a diákjait? Ehhez érzék, hozzáállás szükséges a tanár részéről?
– Az egyetemen az egyik tanárom úgy tudott órát tartani egy olyan tantárgyból, ami nem kötődik a mérnöki tudományokhoz, olyat és úgy tudott mutatni, amiben jó volt részt venni. Ehhez megvolt a személyisége és az előadói képessége. Egyébként a tematika, a vizsgáztatás az sokkal nehezebb volt az órán elhangzottaknál.
Tanárként úgy gondolom, hogy a tanításnak win-win helyzetnek kell lennie. Mindent nem lehet a diákoknak megtanítani az adott témában arra kevesek az órák. Annyit lehet tenni, hogy felkeltjük a diákok érdeklődését, hogy a saját szabadidejükből szánjanak plusz időt a tananyagra.
Kérdés, hogy a sorozatbeli tanárnő hogyan tudta előadni, kihirdetni, kommunikálni a feladatot az órán. Lehet nem is az idézet lesz a fontos a diákoknak, hanem a ráérkező reakciók. Egy jó idézethez viszont el kell olvasni a könyvet. Ha csak annyi volt a feladat, hogy ki kell írni néhány sort, akkor ez nem biztos, hogy ez egy jó feladat. Ha ennek van utóélete, akkor valóban ösztönző lehet.
– Min múlik az, hogy valaki jó tanár legyen?
– Tanulmányaim során több általam is nagyra becsült tanárom azt mondta erre a kérdésre, hogy genetika, személyiségfüggő. Van aki erre születik, és gyakorlatilag kevesebb szaktudással is magával ragadó órákat tud tartani, a diákok isszák minden szavát, és szívesen áldozzák a szabadidejüket az adott témára. Ez lehet gonosz dolog is, mert ha melléfogsz a témáiddal, akkor becsapod őket. Szerintem úgy tisztességes, hogy az életben is használható dolgokat tanítsunk.
Legyen meg a tanár vonzereje
– Ez akkor ez nem függ össze a tanár életkorával?
– Azok az idős tanárok, akik nem fásultak bele az oktatásba és az egyetem mellett tudtak szakmai karriert is építeni, azoknak megvan a kellő élettapasztalatuk az oktatáshoz. Ha ezt jól elő is tudják adni, akkor főnyeremény lehet egy ilyen idősebb tanár is. Az egyetemek egyfajta védett burokként képesek működni. Aki csak ilyen a környezetben élt, az nehezebben veheti észre a valós élet kihívásait, amire az oktatással éppen hogy fel kellene készíteni a fiatalokat.
– Ha már valós élet kihívásairól van szó: a sorozatban Bill Dobson professzor (Jay Duplass) jó nevű író a tanítás mellett. Emiatt is olyan népszerűek a kurzusai az egyetemen.
– Ez jó, legyen író, legyenek könyvei, adjon el belőle sokat vagy akár kevesebbet. A lényeg hogy az általa képviselt tudás valóban mérettessen meg az életben is. Bizonyíthatóan az csinálja amit tanít, amit szeret. Ez olyan őszinteség amelynek nagy a vonzereje a diákok felé is.
