Három nap leforgása alatt, négy barátnő, húsz évet csomagolt össze, harminc nyolc dobozba. Carrie Bradshaw, amikor eladja a kis lakását és végérvényesen lehorgonyozik Mr. Big mellett, igazi csajos bulit hoz össze, amíg bedobozolja addigi életét. Olyan felszabadultnak és szórakoztatónak tűnik így a mozivásznon a dobozolás, de vajon tényleg az?

A barátnőm költözik. Tíz dobozban még csak a könyvei állnak. És még vannak csomagolatlan kötetei a kisfiának is. Alig három hét alatt fenekestül fordult fel az életük. Szortíroznak.

Megfigyelésem szerint vannak emberek, akik gyűjtögetnek, és nem dobnak ki semmit, mondván egyszer még jó lesz valamire… Ilyen volt a nagymamám is, aki mindent elrakott, szó szerint mindent. Illetve vannak azok, akiknek csak annyi holmijuk van, ami tényleg szükséges és amit már nem használnak, azonnal tovább is adnak. Ebbe a csoportba tartozom én is. Nálam alapelv, hogy amihez két éve nem nyúltam hozzá, nem vettem fel, vagy nem használtam az nem is kell, szóval ki vele. Ez persze érvényes a minden napi életünkre is, mikor időközönként szelektálunk, válogatunk, kisebb nagyobb kupacokba rendezzük a holminkat, elajándékozzuk vagy eladjuk a megunt ruháinkat, bevisszük az óvodába a már kinőtt játékokat és a plüssállatokat.

De érvényes lehet ez arra is, amikor valamilyen okból az egész addigi életünket pakoljuk össze. Költözünk munka miatt, nagyobb, szebb, vagy jobb otthonért. Költözünk mert válunk vagy mert házasodunk, költözünk mert a tulajdonos eladja a bérelt lakást, amibe csemeténk felcseperedett, költözünk, mert kirepülünk a szüleinktől, avagy mert idősek lettek és újra összebútorozunk. Ezért aztán pakolunk, szelektálunk, dobozolunk, zsákolunk, rakosgatunk, rendszerünk és szervezünk.

És mindeközben igyekszünk hűek maradni önmagunkhoz, és nem megzuhanni a búcsútól. Mert legyen bármi is az oka a változásnak, már semmi sem lesz ugyanaz, mint régen. Hiszen nem vihetjük magunkkal az ajtófélfát, amire a gyermek növekedését húzogattuk, nem mehetünk el mosolyogva a kicsit levert szobafal mellett, ami egy jól sikerült benti labdázás eredménye. Csak ülünk a nagy pakolás és dobozhalom között, tele az eltelt idő emlékével és várva az újakra.

Amit ma nagy gondosan papírba teszünk és összecsomagolunk, azt holnap egy másik helyen egy másik ház vagy lakás padlóján ülve újra elővesszük és kicsomagoljuk, de mégis úgy érezzük mintha sokkal hosszabb idő telt volna el a kettő között, nem csak 24 óra.

Miközben az életünk addigi részét dobozoljuk, valójában a gondolataink között is rendet teszünk. Valahogy minden a helyére kerül, átgondoljuk az itt töltött éveket, a vidám és szomorú pillanatokat, már bennünk van az izgatott bizsergés is az új hely miatt, ahol egy másik otthont varázsolhatunk.

Mert költözhetünk életünk során számtalan alkalommal, tölthetünk hosszú órákat és éjszakákat csomagolással, az otthonunk mindig velünk marad mert, mert azt mi magunk teremtjük meg a családunkkal, a családunknak…, hiszen egy lakás, egy ház csak falak, az Otthon az valami más….

Fotó: Pixabay