Nem irigylem a gyerekkönyv írókat. Főleg azokat, akik a legkisebbnek írnak. Egyrészt: komoly felelősség van a vállukon, hiszen egy mindent tudni vágyó korosztály tagjait vezetik be a könyvek világába. Ezért különösen figyelniük kell a témaválasztásra. Nem mindegy miről, hogyan írnak. Hiszen akinek gyermeke van az tudja, hogy a célcsoport már kezdő mesehallgatóként is meglehetősen kritikus. Szó sem lehet mellébeszélésről, hamar elveszítik az érdeklődésüket, ha nem tetszik nekik, amit – kezdetben – hallanak, vagy látnak. Fogalmazhatnék úgy is, hogy a szöveg és az illusztráció összhangja már fél siker, de még ez sem mindig elegendő.
Van egy harmadik tényező is, amely szintén szükséges egy jó mesekönyvhöz. A szülő. Ő az első szűrő, amely vagy tovább engedi a célcsoportnak az írást, vagy hagyja porosodni a könyvespolcon. Szülőként a mi felelősségünk, hogy mit emelünk le a könyvespolcról. Kit kell akkor megnyerni? Az a legoptimálisabb, ha mindenkit. Anyát, apát, kis- és nagy testvért. Így lehet a meseolvasás közös élmény, amely megalapozhatja a későbbi olvasási szokásokat. Nem lehet egyszerű. Nem is sikerül mindenkinek. És ez nem mese.
Julia Donaldson és Axel Scheffler minden közös munkája remekmű. Ők aztán tényleg értenek a gyerekek nyelvén. És még a felnőttekén is. Meseolvasóként sokszor azon kapom magam, hogy az olvasott szöveg túl bugyuta. Mintha a szerzők nem vennék komolyan a közönségüket. A rajzok vagy ijesztőek, vagy egyszerűen csak nem szépek. Nem illenek a szöveghez. De nem így az összeszokott szerzőpárosnál.
Bármelyik szerzeményükre igaz: kedves és bájos történet túlbonyolítás nélkül.
Rímekbe szabott szöveg, amelyet könnyű megjegyezni. Humoros helyzetek, amelyek nem lépik át a kínosság határát. Jól eltalált oldalankénti szövegarány. Minden könyvük témaválasztása telitalálat. Nem elcsépelt szereplőkről beszélünk. Gyuri, a kedves óriás, a mamáját elvesztő kismajom, jószívű boszorkány, sárkánnyal együtt gyógyító királylány. Szülőként is élmény olvasni a dallamos szöveget. Mosolyt csal az arcokra, és a legfontosabb, észrevétlenül teszi közös élménnyé az olvasást. Leköti a kétévest, de még a hétéves is ezt kéri reggel az ébredés után.
Mi kell még?
Karóczkai-Müllner Helga
Az olvasás nekem olyan, mint egy életre szóló barátság. Hiába fűz szoros kötelék a könyvekhez, közös történetünkben vannak olyan időszakok, amikor jóval kevesebb időt töltünk együtt, mint amennyit szeretnék. Kész szerencse, hogy az olvasnivalóim sértődés nélkül, türelmesen várnak rám az éjjeli szekrényen, a könyvespolcon vagy épp a kívánságlistámon, amit előbb-utóbb valóra fogok váltani. Az egyik legnagyobb olvasási szünetet a kisfiam születése után tartottam, pedig anyukám épp akkor lepett meg az egyik kedvenc írom, Khaled Hosseini: Egyezer tündöklő nap című könyvével, aminek azonnal neki is estem. A baj csak az volt, hogy körülbelül három oldal után elnyomott az álom, és amikor újra könyvközelbe kerültem, már a felét elfelejtettem annak, amit korábban olvastam.
Csaknem két évre volt szükség ahhoz, hogy újra úgy olvassak, mint régen – mondanom sem kell, hogy Hosseini könyvével vettem fel újra a fonalat. Az afganisztáni író másik két művét (Papírsárkányok, És a hegyek visszhangozzák) is jó szívvel ajánlom azoknak, akik felejthetetlen és meghatározó olvasmányra vágynak. Ezek mellett Murakami Haruki: Szputynik, szívecském! című írása ragadott magával már-már érthetetlen módon.
Éjszakába nyúlóan olvastam, aztán mikor már lecsukódtak a szemeim a fáradtságtól, lekapcsoltam a villanyt és próbáltam aludni. De hiába!
Egyszerűen nem hagyott nyugodni, hogy miként folytatódik a történet, így erőt vettem magamon és addig folytattam az olvasást, míg könyvvel a kezemben el nem nyomott az álom…
Az izgalmak és megható történetek mellett volt szerencsém olyan könyvekhez is, amiken vissza kellett tartanom a nevetést, nehogy felébresszem a mellettem szundikáló férjemet: a svéd származású Katarina Mazettitől A pasi a szomszéd sír mellől és a Családi sírbolt döbbentett rá arra, milyen eszméletlen humora van a skandináv szerzőknek. Garantáltan feldobják a borongós téli napokat!
Bagaméri Viki
Kép: Pixabay
Van gondolatod, tapasztalatod a témában? Írd meg a véleményed vagy történeted a Facebook-oldalunkon – kíváncsiak vagyunk, te hogyan látod!
Ha úgy érzed, másnak is adhat ez a cikk valamit, oszd meg bátran – egy jó gondolat néha messzebb gyűrűzik, mint hinnénk.
Támogass bennünket, hívj meg egy kávéra.
Olvasd el az Adatkezelési tájékoztató-t.