Amikor túlterhelt újságíróink, akik jelenleg elsősorban édesanyák, valahogy csak a kultúra szót ragadják ki a „magyar kultúra napjára” írandóból, persze, hogy külföldi szerzők műveihez nyúlnak. De sebaj, így legalább megtudhatjuk, mennyi mindentől rossz egy mesekönyv és melyik regény felett nem lehet elaludni! Vagy mégis?
Legyen közös élmény a meseolvasás
Nem irigylem a gyerekkönyv írókat. Főleg azokat, akik a legkisebbnek írnak. Egyrészt: komoly felelősség van a vállukon, hiszen egy mindent tudni vágyó korosztály tagjait vezetik be a könyvek világába. Ezért különösen figyelniük kell a témaválasztásra. Nem mindegy miről, hogyan írnak. Hiszen akinek gyermeke van az tudja, hogy a célcsoport már kezdő mesehallgatóként is meglehetősen kritikus. Szó sem lehet mellébeszélésről, hamar elveszítik az érdeklődésüket, ha nem tetszik nekik, amit – kezdetben – hallanak, vagy látnak. Fogalmazhatnék úgy is, hogy a szöveg és az illusztráció összhangja már fél siker, de még ez sem mindig elegendő.
Van egy harmadik tényező is, amely szintén szükséges egy jó mesekönyvhöz. A szülő. Ő az első szűrő, amely vagy tovább engedi a célcsoportnak az írást, vagy hagyja porosodni a könyvespolcon. Szülőként a mi felelősségünk, hogy mit emelünk le a könyvespolcról. Kit kell akkor megnyerni? Az a legoptimálisabb, ha mindenkit. Anyát, apát, kis- és nagy testvért. Így lehet a meseolvasás közös élmény, amely megalapozhatja a későbbi olvasási szokásokat. Nem lehet egyszerű. Nem is sikerül mindenkinek. És ez nem mese.
Julia Donaldson és Axel Scheffler minden közös munkája remekmű. Ők aztán tényleg értenek a gyerekek nyelvén. És még a felnőttekén is. Meseolvasóként sokszor azon kapom magam, hogy az olvasott szöveg túl bugyuta. Mintha a szerzők nem vennék komolyan a közönségüket. A rajzok vagy ijesztőek, vagy egyszerűen csak nem szépek. Nem illenek a szöveghez. De nem így az összeszokott szerzőpárosnál.
Bármelyik szerzeményükre igaz: kedves és bájos történet túlbonyolítás nélkül.
Rímekbe szabott szöveg, amelyet könnyű megjegyezni. Humoros helyzetek, amelyek nem lépik át a kínosság határát. Jól eltalált oldalankénti szövegarány. Minden könyvük témaválasztása telitalálat. Nem elcsépelt szereplőkről beszélünk. Gyuri, a kedves óriás, a mamáját elvesztő kismajom, jószívű boszorkány, sárkánnyal együtt gyógyító királylány. Szülőként is élmény olvasni a dallamos szöveget. Mosolyt csal az arcokra, és a legfontosabb, észrevétlenül teszi közös élménnyé az olvasást. Leköti a kétévest, de még a hétéves is ezt kéri reggel az ébredés után.
Mi kell még?
Karóczkai-Müllner Helga
Az olvasnivalóim sértődés nélkül várnak
Az olvasás nekem olyan, mint egy életre szóló barátság. Hiába fűz szoros kötelék a könyvekhez, közös történetünkben vannak olyan időszakok, amikor jóval kevesebb időt töltünk együtt, mint amennyit szeretnék. Kész szerencse, hogy az olvasnivalóim sértődés nélkül, türelmesen várnak rám az éjjeli szekrényen, a könyvespolcon vagy épp a kívánságlistámon, amit előbb-utóbb valóra fogok váltani. Az egyik legnagyobb olvasási szünetet a kisfiam születése után tartottam, pedig anyukám épp akkor lepett meg az egyik kedvenc írom, Khaled Hosseini: Egyezer tündöklő nap című könyvével, aminek azonnal neki is estem. A baj csak az volt, hogy körülbelül három oldal után elnyomott az álom, és amikor újra könyvközelbe kerültem, már a felét elfelejtettem annak, amit korábban olvastam.
Csaknem két évre volt szükség ahhoz, hogy újra úgy olvassak, mint régen – mondanom sem kell, hogy Hosseini könyvével vettem fel újra a fonalat. Az afganisztáni író másik két művét (Papírsárkányok, És a hegyek visszhangozzák) is jó szívvel ajánlom azoknak, akik felejthetetlen és meghatározó olvasmányra vágynak. Ezek mellett Murakami Haruki: Szputynik, szívecském! című írása ragadott magával már-már érthetetlen módon.
Éjszakába nyúlóan olvastam, aztán mikor már lecsukódtak a szemeim a fáradtságtól, lekapcsoltam a villanyt és próbáltam aludni. De hiába!
Egyszerűen nem hagyott nyugodni, hogy miként folytatódik a történet, így erőt vettem magamon és addig folytattam az olvasást, míg könyvvel a kezemben el nem nyomott az álom…
Az izgalmak és megható történetek mellett volt szerencsém olyan könyvekhez is, amiken vissza kellett tartanom a nevetést, nehogy felébresszem a mellettem szundikáló férjemet: a svéd származású Katarina Mazettitől A pasi a szomszéd sír mellől és a Családi sírbolt döbbentett rá arra, milyen eszméletlen humora van a skandináv szerzőknek. Garantáltan feldobják a borongós téli napokat!
Bagaméri Viki
Kép: Pixabay
