Kilógni a sorból. Másnak lenni, mint amit elvárnak tőlünk. Merni megmutatni magunkat. Lehetünk mások, mint mások. Olyan felvetések ezek, amelyek a személyiségünkből is adódhatnak. S engem régóta foglalkoztatnak. Ahogyan az is, hogy nem kell mindig listákhoz alkalmazkodnunk. Mert mindannyian egyediek vagyunk.

Az, hogy milyenek vagyunk, sok minden meghatározza. Nem is csak a külsőségekre gondolok. A belsőre, és hogy mit mutatunk meg magunkból. Nevezhetjük ezt személyiségnek is. Fontos kérdés, hogy mennyire vagyunk elégedettek magunkkal. Elfogadjuk magunkat? Merjük felvállalni, amilyenek vagyunk, még ha gyakran más a véleményünk, mint másoknak? Felvállaljuk azt is, ha kilógunk a sorból?

Ami mit is jelent? Mármint kilógni a sorból. Nos, sok mindent jelenthet, és többféleképpen is megjelenhet.

Csak személyiség kérdése?

Ha gyermekünk van, érdekes látni, ahogyan a személyisége napról napra alakul. A személyiség egyfajta egyedi vonás. A gondolataink, az érzéseink, és a viselkedésünk jellegzetes mintázata. A személyiségünk határozza meg a fizikai és társas kapcsolatainkat is.

Mégis: ahogyan a külsőségekben, úgy személyiségtípusunkban is hasonlíthatunk a családtagjainkra. Ezt is örökölhetjük. Ha a gyerekünkről van szó, vajon megtaláljuk a személyiségében magunkat? Vagy a szüleinket? A párunkat?

A személyiséget persze más is alakíthatja. A környezet, az esetleges traumák, a bennünket ért hatások mind hatással lehetnek arra, hogy milyenek leszünk. Így tehát minden személyiség egyedi, persze lehetnek átfedések, és léteznek személyiségtípusok. Mint sok minden mást, így a személyiséget is lehet mérni.

Amikor nem foglalkozunk másokkal

Már ha tudományos alapon közelítünk magunkhoz. Ha érdemes egyáltalán. Érdemes? Vagy hagyjuk is a személyiséget, és koncentráljunk az egyénre? Saját magunkra? Miért is kellene mindenhez tudományos alapon hozzáállni? Hiszen nem kell, hogy minden ember egy tankönyvből lépjen elő. Igenis vállaljuk fel önmagunkat! Legyünk egyediek! Legyünk mi!

Olyan jó lenne nem foglalkozni azzal, hogy mások mit gondolnak rólunk. S esetleg ennek az elvárásnak megfelelően viselkedni. Milyennek kell lennie egy nőnek? Egy férfinek? Kinek hogyan kell viselkednie bizonyos helyzetekben? Most ezt kell mondanom? Vagy jobb, ha mást mondok? Ezt elmondhatom a másiknak? Kiönthetem a szívemet? Vagy jobb, ha hallgatok inkább?

Megvédjem azt, akit bántanak, vagy jobb, ha csendben maradok, különben engem is megtalálnak a kéretlen véleményezők?  Bárkinek bármit meg kell tennünk, hogy elfogadjanak? Hogy szeressenek? Mennyi kérdés. Tényleg mindent be kell szabályozni?

Kilógni a sorból

Nem lehet kilógni a sorból? Vagyis máshogyan viselkedni, öltözködni, létezni, mint ahogyan elvárják tőlünk? Negyven év felett tényleg nem ugrálhatunk pocsolyákba, öltözködhetünk színes ruhákba, eshetünk szerelembe, ehetünk gumicukrot reggelire, mert azt nem nézik jó szemmel?

Léteznek persze bizonyos szabályok, amelyeket minden embernek be kell tartania. Nem ezekről van szó. Ezeket megszegni bűn. Hanem az olyan ránk jellemző személyiségvonásokról, amelyektől éppen hogy mások leszünk, mint mások. Amitől kilógunk a sorból. Jó értelemben, nem ártva másoknak.

Például ha van egy közösségi elvárás azzal kapcsolatban, hogy mostantól tiltott gyümölcs a banán és csakis a narancs az elfogadott gyümölcs, akkor vajon ezt elfogadjuk, és a továbbiakban csak narancsot fogyasztunk, mert úgy illik? Vagy maradhat a banán is?

Én maradok a banánnál. Bárki bármit mondjon. Mert jó kilógni a sorból. És mert így lehetek az, aki vagyok. Egyedi és megismételhetetlen. Ahogyan mindannyian azok vagyunk. Csak vegyük észre végre!

Fotó: Pixabay

Müllner Helga