Tunyogi Henriettel másodszorra készítek interjút. Legutóbb a Gellérthegyen találkoztunk. Most az interneten beszélgetünk a reggeli rutinja után, Henriett Londonban van, én Budaörsön. Nincs sminkelve, befésülve a haja, könnyű szerelésben láthatom.
— Ma is korán ébredtél?
Igen, ma 3:45-kor óra nélkül, magamtól. Tulajdonképpen korán szeretek lefeküdni nyolc-kilenc órakor, így hamar is ébredek. Ami nincs gyakran, mert szociális életet élünk, vannak estébe nyúló programok. Szerintem, fontos, hogy időben pihenjünk le, sok ember igényelné is ezt. Ám persze mondhatni, – milyen az, hogy ilyen korán elmegy az ember aludni –, de ha egyszer a szervezet igényli ezt, akkor fontos lenne, annak a jelzéseire odafigyelni.— Milyen a reggeled hajnalok hajnalán, amikor mindenki más alszik?
Szeretem, hogy csend van mindenhol. Kinyitom az ablakokat a friss levegőért. Egyébként picivel később, úgy hajnali fél öt, – öt órakor kelek általában. Citromos forralt vízzel kezdem a napomat. Nagyon nagy reggelizős vagyok fontosnak tartom, hogy erős munícióval induljak, kell az egészséges étkezés, nagyon sok zöldséget eszem: paprika, saláta, avokádó, tojás, babfélék.– Mi volt a mai reggelid?
Kenyeret pirítottam, vajjal kentem meg és friss petrezselymet vágtam rá. Sütöttem hozzá két tükörtojást és friss paprikát ettem hozzá.– Szereted magadnak készíteni az ételt, szoktál főzni ? Belefér az idődbe?
Igen, szeretek főzni, de könnyű ételeket készítek. Főzeléket, tésztákat leginkább, salátákat és leveseket. Szeretek levest készíteni sok gyömbérrel, hagymával és édesburgonyával.– Figyelned kell az étkezésre, eszel húst?
Amikor aktívan táncoltam inkább szükségem volt a húsra. Ma már nagyon kevés húst fogyasztok, halat egyáltalán nem eszem. Azért, ha otthon vagyok Magyarországon akkor bevágok egy pörköltöt, a rántott húsnak sem mondok olykor nemet. De ez egy évben csak háromszor-négyszer van. Többnyire nyers zöldséget eszem. És tejszínhabos süteményt, amit imádok.– A táncot az életedben felváltotta a film, maradt azért az életed része még?
Igen, balettórákat adok kamasz és felnőtt balett-táncosoknak itt Londonban. Arra tanítom őket, hogyan legyenek jó formában, hogyan tréningeljék önmagukat.Valóban nem a balett már az első az életemben, bár még egy tíz év lenne bennem, jó egészségben, jó karban vagyok. Ha valamilyen új táncprodukció van, ami inspirál, azt szívesen elvállalom.
– Hogyan élted meg a váltást?Észrevétlenül. Még nem voltam negyvenéves, még nem kellett gondolkodnom azon, hogy a táncban már csak bő évtizedem van hátra, hogy mi lesz később a balett után. Amikor itt Londonban felkértek az ausztrál Paul Cox-ról szóló kisfilm jeleneteinek a koreografálására akkor jobban belemélyültem a filmezésbe, mint amire valójában számítottam. A Táncművészeti Főiskolán két éven át tanultunk színészetet, hiszen a balett is egyféle előadásmód, még akkor is, ha nem beszélnek alatta. Korábban is szerepeltem már filmekben, így ez a világ nem volt ismeretlen a számomra.
– Miért mondtál igent erre a filmre?
Paul Cox-ot korábbról ismerem. Fotóművészként kezdte még a pályáját és több nagy sikerű filmet is rendezett. Először egy fotósorozatot készített rólam egy ausztrál kiállításra. Majd együtt szerepeltünk a To Music című filmben, amelyik megnyerte az amerikai Roger Ebert filmfesztivál fődíját. Cox egy májátültetésen esett át. A betegsége ihlette a The Liver (A máj) című filmet.– Hová jutott el a film?
A cannes-i fesztivál short film corner mezőnyében is látható volt, 21 perc a játék ideje. Némafilm, ami a húszas-harmincas években játszódik és ennek megfelelően szupernyolcas kamerával forgattuk. Nagyon szürreális, történet nélküli film, ami az érzelemre alapoz. Díjat nyert a 2nd Delhi Shorts International’ Film Fesztiválon és beválogatták a 2014-es London Short Film Fesztiválra is, több londoni mozi is vetítette.– Majd forgattál egy dokumentum filmet is, miért pont életrajzi filmet?
Az életrajzi művek különösen érdekelnek, mert nagyon sokat tanulhatok abból, hogyan élnek, dolgoznak, gondolkodnak mások. Bruce Parry, Bafta nyertes, angol tévésztárral beszélgethettem, a mély lelki életéről ebben a filmben.– A harmadik filmednek fontos magyar kötődése van, Eszenyi Enikővel játszol, hogyan nyerted meg őt?
Több évvel ezelőtt egy rendezvényen beszélgettem Eszenyi Enikővel, aki azt mondta nekem, egyszer csináljunk majd valamit közösen. Ez a mondata sokáig kattogott a fejemben, hiszen Eszenyi Enikő ilyet nem mond akárkinek, és én nem engedtem el ezt a felajánlását. Női történetben kezdtem gondolkodni, azon milyen kapcsolatot játszhatnánk el hitelesen, kiszámoltam mennyi a korkülönbség közöttünk. Enikő kamaszlány volt, amikor én megszülettem. A film témája szerint Enikő az édesanyám, akit kamaszkorában megerőszakoltak, s abból születtem én.A film mindössze 12 perces és arról az estéről szól, amikor ez számomra kiderül. Már fiatal felnőtt vagyok, nagyon eltávolodtunk egymástól. Az anya azért, mert a gyermeke az erőszakból fogant, aki minduntalan emlékezteti az elkövetőre, a gyermek meg azért, mert hosszú éveken át nem kap választ arra a kérdésre ki is az apja. Azon az estén, amikor megtudja az igazságot, azonnal mindkettőjükről leoldódnak a fájdalmak és végre egymásra talál anya és lánya.
Tavaly nyáron forgattuk, nagyon intenzív munka volt. A Focusfox stúdió gyártotta le a filmet, 35 mm-re forgott. Muhi András és Ferenczy Gábor producerek mindent biztosítottak számomra, hogy a lehető legjobbat tudjam kihozni a történetből.– Rendkívül erős történet már két díjat nyert, minek köszönhető a sikere?
Igen, a film járja a fesztiválokat. Díjat kapott a XIII. Aranyszem Operatőr Verseny – Arriszem kisjátékfilm kategóriában a film operatőre, Dobóczi Balázs, ezért a munkájáért. Amerikában az egyik legjobb kisjátékfilm díjat kapta, az Awards of Merit 2017 -et. Egyenesen Hollywoodból.– Köszönjük, hogy a Szoknya és Nadrágnak mutatod elsőként a díjat!
Eszenyi Enikővel hasonló a munkabírásunk, mind a ketten szünet nélkül, órákon át tudunk koncentrálni, teljesen súrlódásmentesen. Csodálatos színésznő, olyan mély dráma van benne, hogy elképesztő! Nélküle a film nem lenne ilyen sikeres.– A táncoktatás önmagában terhes fizikailag, ehhez jön a filmezés, hogyan tartod karban a tested az alváson kívül?
Minden reggel kimegyek sétálni. Itt Londonban ugyanúgy, mint otthon Budapesten. Ma reggel a Hyde parkban a kacsák és hattyúk társaságában voltam. Általában negyvenöt percet sétálok, utána hosszan jógázom, és legvégén egy húsz-harminc percet meditálok. Ma reggel a jóga közben gondoltam is arra, hogy szeretném kihangsúlyozni ebben az interjúban, hogy tényleg milyen fontos a jógalégzés.Munkahelyen a rosszindulatú pletykálás helyett hasznosabb jógalégzést gyakorolni. A jógalégzést bárhol lehet gyakorolni, a buszon vagy a repülőn, dugóban vezetéskor, fantasztikus mennyire kitisztítja a fejet és mennyi energiát ad. Ha nem találunk megfelelő tanárt, aki segít, a youtubról is megtanulható.A jóga jótékony hatása ismeretes, de a jógalégzés áldása nem annyira. Tudom, hogy az emberek rohannak, sok a probléma, de meg lehet oldani, hogy a munkát, -vagy ha azt nem lehet-, később otthon a napjukat megszakítják egy öt-tíz perces elvonulással.
– Mindig kiegyensúlyozottnak is látlak. Mi az, ami mégis ki tud billenteni ebből a harmóniából?
Pontosan ezért említettem a munkahelyet. Kizökkenek ha, olyan emberekkel kell együtt dolgoznom, akik értetlenek vagy konfliktust akarnak. De bárhol máshol tapasztalom ezt, akkor is nagyon figyelek arra, hogy azonnal vissza kell libbennem, mert egyébként nem bírok funkcionálni. A másik, a már említett kialvatlanság. A testem mindkét esetben azonnal fizikálisan reagál. Kaparni kezd a torkom, gyengeség fog el. Nekem a testem egy barométer. Nagyon erős a szervezetem, de egyben nagyon érzékeny.– Sokat repülsz, merre vannak az úti célok?
Haza Magyarországra, hogy csak úgy otthon legyek Budán, vagy mert van valami munkám. Korábban a tanítás, most produkció előkészítés, megbeszélések. Gyakran repülők az egyik nővéremhez Amerikába, és Indiába is, továbbá Szlovákiába az ikertestvéremhez. Indiába rendszeresen visszajárok azóta, hogy hét évvel ezelőtt, a csend áldásos fogságában voltam ott negyven napig, s megtanultam igazán jógázni és meditálni. Szükségem van arra, hogy újabb és újabb technikát tanuljak, elvonuljak ismételten. S feladataim is lettek, rendszeres fellépéseim vannak ott, a jóga egyik nagykövetének tekintenek.– Indiában kitüntetést is kaptál, milyen új feladatokat hozott ez neked?
Új-Delhiben a Woman Economic Forumon kaptam kitüntetését meg tavaly. Az Ikonikus Nő díját, mint a kultúra közvetítője érdemeltem ki. További fellépéseket, kulturális lehetőségek kiépítését hozza magával India és nyugat között.– India mélységeit hogyan éled meg?
Nem lehet megszokni a mélyszegénység látványát. Mindig megérint, ezért készülök is. Telepakolt bőrönddel megyek, és szinte üressel térek haza. Hasznos apróságok sokaságát viszem ajándékba a rászorulóknak.– Találkoztál II. Erzsébet brit királynővel is. Milyen tendenciát indított el az angol parlamenti felszólalásod?
Az angol parlamentben arról beszéltem, hogyan lehetne a nők és férfiak közti különbségeket megváltoztatni, jobb irányba vezetni az angol társadalomban. A felszólalásom elindított egyfajta kommunikációt arról hogyan tisztelheti egy gyerek, egy apa, egy férfi a nőt anyaként, szülőként, nőként. Hogyan viselkedjenek egymással. Nemcsak a saját környezetemben lett téma.Felismerik, hogy olykor nem azzal érünk célt, hogy kemények vagyunk és századszorra ismételtetünk valamit, hanem egyszerűen csak dicsérünk. Jobban odafigyelnek a növendékek lelkére is a tanítók.Táncpedagógusként értékelni kezdték az oktatásban is a felvetésemet, apró lépésenként érezhető, hogy a balett oktatás szigorúságát a megfelelő pillanatban helyesebb emberibbé tenni.
– A munka mellett a sok utazással kerek az életed?
Néha kívánnám, hogy több időt legyek egy helyen, de jó, hogy ez így van, nincs semmi okom panaszra. Számomra nagyon érdekes az, hogy folyamatosan bepillanthatok más kultúrákba és szokásokba. Találkozni ismeretlenekkel mindig nagyon izgalmas, mert az ember maga kifogyhatatlanul más és más tud lenni, és mindezt felfedezni csodálatos, megdöbbentő, izgalmas.– Olykor nyaralni is elutazol?
Nem, kimondottan nyaralni nem szeretek, mert egyszerűen nem tudok. Irigylem azokat, akik ki mennek a strandra, napoznak egy nyugágyban és bemennek úszni egy nagyot a vízbe. Én erre képtelen vagyok. A nagyon érzékeny bőrömmel amúgy sem mehetek közvetlenül a napra, de nem is vagyok képes erre.– Akkor hogyan kapcsolódsz ki?
A családommal, a barátaimmal töltöm a szabadidőmet, nagyot sétálunk, teázunk, színházba és moziba megyünk, és rengeteget beszélgetünk.– Mit olvastál utoljára?
Több könyv van egyszerre előtérben. Az egyik, a torontói klinikai pszichológus Jordan B. Peterson kötete.– Hogyan van időd minderre?
Pontosan osztom be az időmet, és igyekszem csak azzal foglalkozni, amire szükségem van. Kerülök minden olyan helyzetet, ami számomra nem kedvező.– Konfliktuskerülő vagy?
Igen. Nem arról van szó, hogy nem állnék ki magamért. Pontosabban fogalmazva nem szeretem a konfliktussal járó feszültséget. Igyekszem úgy viselkedni, hogy ne érjen atrocitás. Kerültem mindig a pletykálást is, azt sem szeretem. A jót szeretem megélni. Fontos számomra a harmónia, a nyugalom.– Szeretsz nagynéni lenni?
Igen, nagyon! Roppant kényelmes nagynéninek lenni. Önfeledten játszhatom a gyerekekkel bármit megvásárolhatok nekik. Egy szülőnek muszáj korlátot, fegyelmet tartani, de a nagynéni bármit megvásárolhat. A legjobbat kapom a gyerekekből, miközben elkényeztethetem őket.Tunyogi Henriett életéből és munkából néhány fotó:
