Pankának, a rózsaszín ruhás tündérlánynak a kedvenc kardigánját rágta ki a „kis drága”. A tündérfiú Csiribí már egy molyűzőt akart tervezni, amikor a Szél inkább felkapta a betolakodót és meg sem állt vele a szomszéd erdő közepéig, ott pottyantotta le. Valahogy én is így teszek az ételmollyal, ahogy a Szél a mesében. Megzavarom, és kipenderítem.

Aszalványmoly. Sosem értettem gyerekként, miért olyan nagy gond, ha az megjelenik. Később: – Egyet se törődj vele, minden tisztességes háztartásban legalább egyszer előfordul – mondta még anyai nagymamám, amikor az első saját tulajdonú otthonomban felütötte a fejét a betolakodó moly. Akkor az egész – nyitott stelázsi tartalmát – egy óriási kukazsákba gyömöszöltem és kihajítottam a ház előtti konténerbe.

Az aszalványmoly fene jó ízlése

Azóta minden új otthonomban egyszer előfordul a legváratlanabb pillanatban, hogy apró, majd egyre nagyobb molyok repkedni kezdenek. A nagymamámat már nem tudom felhívni földi telefonon, hogy tanácsot kérjek, ilyenkor mindig Helga barátnőm szakértelmét kérem. Ő nálam okosabb ebben (is).

És máris kapom az instrukciókat, amennyiben nem akarok mindent kivágni, mert a készletem most jóval nagyobb, mint amit friss házasként gyerek nélkül évekkel ezelőtt még felhalmoztunk. Gyerek mellett viszont már tele vagyok aszalvánnyal, keksszel, teával és fűszerekkel.

Miről beszélek? – Ugye, ugye? Ki gondolná, hogy ezek a ravasz, eleinte még kukac formájában élősködők még a chilipelyhet is szeretik? – igen, én is valahogy így csodálkoztam hangosan. De nem volt mit tenni Á-tól Z-ig mindent átnéztem.

A kakaót. A cukrozottat és a cukrozatlant. Na meg, az álkakaót is, a karobport. Az összes fűszert, legalább harmincfélét, amik nemcsak üvegben, hanem tasakokban is vannak. Az ánizstól a vaníliaporig. Ragad a chilipor, a fehér kardemumma őrlemény és a tandoori masala. Az aszalványmoly az édeset is szereti.

A bontatlan zacskósokat: falafel kész port, az ikeás barna szószt, az instant gluténmentes paradicsomleveseket, és ugyanezt gombásban. Ez utóbbi kettő felháborítóan drága, remegett a kezem, amikor tüzetesen milliméterről- milliméterre haladva figyeltem, sértetlenek-e a tasakok? Huh. Azok! Szívbajt kaptam volna, ha nem így lett volna. Ezek az én mentsváraim, ha minden kötél szakad!

Folytatom a sort a lisztfélékkel, cukrokkal. Ezekből kevés van, a molylepte szekrényben, de egy bontott tasak nádcukor és polenta árválkodnak a sarokban. Ezek teljesen épek, ki is öntöm őket egy üvegtálba, hogy átkavarjam, de szerencsére nem találok bennük semmi nem odavalót. Beüvegezem őket. De jó, hogy kivételesen nem vittem a szelektívbe a mindenféle lekváros, mézes és egyéb üvegeket!

Nem szeretik ha háborgatják őket

Ennek az utóbbi félévnek, ami úgy röppent el az életemben, mint egy hurrikán, ez is az áldozata, nem volt időm ügyelni az új konyhámra sem. Pedig, ha jobban figyeltem volna a konyhámra akkor máshogyan jártam volna, mert:

– Nem szeretik az ételmolyok, ha háborgatják őket – figyelmeztet most is a barátnőm.

Így tovább haladok a polcokon, amiből nincs csak három, de nagyon mélyek, és nekem magasan is vannak. – Kellene Valaki, aki elérné az utolsó sarkot is – sóhajtok fel, de elhessegetem a gondolatot, mindennek egyszer eljön a maga ideje, most ez éppen az aszalványmolyoké. Ki kell őket penderítenem az életemből! Zavarnom kell a köreiket!

Soron következnek a teák. Igen, ezek az átkozottak is szeretik, főleg, ha nem filterben vannak, hanem papírzacskóban. Fene az ízlésüket, odavannak a borsmentáért, egy ”szép kövér„ példány repül ki a tea zacskójából. Ahogy mélyen belenézek és megrázom a zacskót látok benne egy kis fehér utódot is…. Szemétre vele! Az aszalványmoly szereti az erőteljes ízeket is.

Bio, nem bio 

Az aszalványok és egyéb darák jönnek sorra. A mákot alig két hete vettem, de azt is kiszórom inkább egy tálba. Áttúrom egy kanállal. Rendben van, üvegbe öntöm, gondosan becsavarom. Az üveget áttörlöm húszszázalékos ecettel, a tutira utazom. És megy az üveg a hűtőbe.

Ugyanez van a darált dióval. De ez amikor beletúrok, mintha ragadna. Lehet már én vagyok túl gyanakvó, de most mindentől meg akarok szabadulni, amiről úgy érzem árt nekem, nekünk. Landol a szemeteszsákba. Jaj, a legrondább látvány egy zacskó aszalt áfonyában fogad. Bio. Aranyárban vételezve. Inkább nem mesélem el ezt az anyósomnak, mert ő hozta a kis unokájának, és bízom benne nem is olvassa ezeket a sorokat, ha igen, elnézést! Gondolom, pont azért, mert nincs vegyszerezve, azért másztak bele inkább a dögök. De Helga barátnőm rácáfol!

– A molyok nem tudnak olvasni, nekik teljesen mindegy, hogy bio vagy sem – írja Helga a chaten nevetve, megtoldva ezt, az ehhez illő hangulatjelekkel. Hangosan röhögök, kínomban. A barátnőm azt sem felejti el mondani, hogy az aszalványmolyok ellen a levendula nem hat semmit, és csak tegyek ki egy újabb Bábolnabiot majd a legvégén, biztos, ami biztos. Fogja el az aszalványmoly egész családját!

Fertőtlenítés

Mindent tüzetesen átnéztem. A gluténmentes kekszeimet megkímélték a bestiák, de a gluténmentes abonett igencsak ízlett nekik, nem kár érte, amúgy sem szeretem, csak vésztartaléknak tartogattam! A színes marcipánok és különféle tortadíszek is rendben vannak, a sütő -, és élesztőporok is. És mivel Helga szerint a fűszereknek most – főleg, ha drágák – ez esetben inkább a hűtőben a helyük, a tasakokat átültettem egy tiszta, helyes kis dobozba és bevágom őket a fagyasztóba.

A további molyrendzavarásért előre most minden korábbi dobozt, kosarat átirányítok a fürdőszobába egy alapos tisztításra, és újakat veszek elő. Mindent úgy rendezem el bennük, hogy könnyen szét tudjam kapni a benne lévő tasakokat, és üvegeket, hogy ne feledjem majd rendszeresen csend háborítani a terepet.

Persze mindent áttörlök ecettel, a polcokat is még egyszer. Ahová nem ér el a karom – még székre állva sem – oda az ecetes rongyot egy fakanál segítségével tolom be, és húzom ki. Majd’ megfulladok a tömény ecetszagtól, de legalább sterilen és tisztán ragyog a spejz. És a lelkem is. Jó a kedvem: megszabadultam az aszalványmolyoktól.

A takarítás valóban önfejlesztő. Karban tartja az otthonunk mellett a testet is. A sok hajolgatással olvadnak a kilók, a különféle emelgetésekkel finoman gömbölyödnek az izmok, feszesedik a bőr is. ( Vagy nem, de engem lelkesít, ha erre gondolok!) Ha még lágy muzsikát vagy éppen bömbölő zenét is hallgattunk hozzá kedvünk szerint, akkor még a gondolatainkat is kipucolhatjuk alatta.

Szépen süt a nap, még lehet ablakot pucolni……mert igen, hamarosan itt a karácsony…a konyhai polcok megtelnek újra minden földi jóval….csak ne felejtsük időnként háborgatni az aszalványmolyokat, nehogy elkanászodjanak! Hiszen a nagymamám megmondta, minden rendes háztartásban ott vannak!

Fotó: Unsplash