Elkezdődött ez a fránya tanév, lepergett az első hét, a masszív idegeskedés remélhetőleg enyhült és újra nyugtató nélkül ihatjuk a reggeli kakaónkat. Na, de hogy milyen ez az időszak az…
Egy pár év elsuhant mellettünk azóta, hogy a nők is elkezdtek dolgozni és bizony karriert is építeni. Sőt, mára eljutottunk oda, hogy több a női diplomás, mint a férfi. Szóval,…
A gyerekek kirepülése minden szülő számára meghatározó időszak. Hirtelen ráébredünk, hogy az a kisfiú vagy kislány, akit annyi éven át óvtunk és neveltünk, egyszercsak hálátlanul otthagy minket. Ha meg nem,…
Teljes fenékkel a XXI. században csücsülünk, de így is nehéz megmondani, mit hoz a jövő. Az viszont biztos, hogy az udvarlás egy teljesen elfelejtett fogalom és már rég a múlté.…
Június első vasárnapja. Ha erről még nem is jut senki eszébe semmi, ha azt mondom, hogy pedagógusnap, többeknek derengeni kezd valami az iskolás évekből. Vagy a gyerekeik iskolás éveiből. Főleg,…
Nyár. A minél hosszabban kivett szabadságok, az önfeledt kikapcsolódás és a láblógatás időszaka. Kivéve persze, ha az embernek nincs egy olyan csemetéje, akit szintén le kell kötni valamivel és az…
Anya csak egy van! Ismerős mindenkinek, ugye? Azért, jobb esetben apából sincs nagy túltengés, és ez akkor válik különösen lényegessé és súlyossá, amikor mi is azok leszünk. „…sem boldog őse…
Nézzünk meg egy utcarészletet, egy családi házat vagy akár egy üzletet ötven éve és nézzünk meg most. Ha egymás mellé tesszük a két képet, mintha nem is ugyanaz lenne, mintha…
A férfi nem sír, a férfi macsó és pillanatok alatt feldolgozza a kudarcot. Legalábbis hajlamosak vagyunk így gondolni, hiszen nem látjuk, ha nem mutatja ki az érzéseit. Nézzük meg, miket…
Kikerülhető tulajdonság vagy minden nőbe bele van kódolva a hisztéria? És csak a nőkbe? Tulajdonképpen hol az a bűvös határ ami már nem csak azt jelenti, hogy elmondom, hogy mi…
Megszakítani valakivel egy párkapcsolatot minden esetben nehéz. Akkor is, ha mi mondjuk ki a végső szavakat és akkor is, ha hallgatjuk azokat. De mit lehet utána kezdeni a másikkal? Lehetséges-e…
A férfiak és a nők úgy tűnik, sokszor teljesen más nyelven beszélnek. Ezért is vagyunk, mi férfiak nehéz helyzetben, amikor valakit meg akarunk hódítani. Egyrészt ott az elvárás, hogy mi…
Szeretjük a sütiket. Sütemény és kávé/tea/limonádé mellett kellemesebb olvasni. Ha ön is így gondolja fogadja el az alábbiakat:
A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. Adatvédelmi nyilatkozatunkban részletesen tájékozódhat, hogyan gondoskodunk adatai védelméről. A honlapunk használatával ön az adatvédelmi tájékoztatásunkat tudomásul veszi.