Ez a nyár olyan volt, amilyen. Kissé döcögösen indult. Na nem a meleget tekintve, az már tavasszal megérkezett. Csak valahogy senki nem akart meggondolatlanul nekivetkőzni. Az emberek inkább a vékony anyagú, de hosszú ujjú, szárú ruhadarabokat választották. Holott volt választék bőven. Kevés volt a mezítelen testfelület.
Margó naphosszat pakolta a kínálatot. Rengeteg nyári ujjatlan blúz, póló érkezett, na meg shortok, azok a nagyon is magasan vágottak voltak idén a divatosak. A vásárlók között bőven akadt olyan, aki nyugodt szívvel megengedhette volna magának a viselését. Csinos, deka felesleggel nem rendelkező, vékony, hosszú combú lányok, és dögös, újra fiatalságukat élő negyvenesek. És a kevésbé magasra cseperedett tinik, akiknek a rövidebb, de feszes combjuk tényleg szépek volt. Formásak.
Margó hol szín szerint rendezte a kisvárosi butikjában a ruhadarabokat, hol meg méret szerint, máskor meg fajtája szerint sorakoztatta őket a polcokon és akasztókon. Most a szoknyák ide, a nadrágok oda, a hosszú ruhák amoda, az egészen rövidek meg szemben a bejárattal. Próbált haladni a nagy fashion márkákkal, gyakran rendezte át az üzletet, a kirakatot. Még a webshopot is. Külön fizetett egy helyi web designernek, hogy évszakonként frissítse a főoldalt, a kínálatot már maga pakolta fel az internetes áruházba. Margó olaszból hozta a ruhákat. Rendeszeresen járt ki négy-hat nagykerbe. De ez a nyár olyan volt, amilyen.
Nehezen talált kisegítőt. Márpedig szüksége volt egyre. Hosszabb időt akart távol tölteni a három-négynapos bevásárló túráknál. Olaszt nyáron szerette a legjobban, bírta a hőséget, a tengeri sós levegőt, és azt hogy kevés volt a szúnyog. Őt különösen csípték. A kisváros ahol élt és ahol a butikja van, tele volt a vérszívókkal. Így hát felvett egy egyetemista lányt. Jó hosszú combja van, mint neki, rajta is jól mutattnak a kínálatban található rövid szoknyák és shortok. A kevésbé csinos vásárlók könnyen elfelejtik a saját formájukat és hamarabb megvesznek egy merészebb ruhadarabot próba nélkül is, amit aztán szégyellnek visszahozni, ha nem áll jól nekik, vagy rájuk sem jön – ugyanakkor újravásárolnak, de másodjátra már valami rájuk méretezetett.
De ez a nyár olyan volt, amilyen. Kissé döcögösen indult be. Alig lehetett valamit eladni. A rettentő hőség ellenére mindenki maradt a hosszú ujjúnál, ám az olasz kínálatban alig akadt valami nem rövid. Margó gyanakodni kezdett: a lány lehet ennyire ügyetlen. A kereskedői vénához nem elég a kinézett. Hiába fizette meg tisztességesen, még a ruhákból is válogathatott magának, nem ment a bolt. Augusztus utolsó reggelén pedig azonnali hatállyal kirúgta a vérszívót. Egészen pontosan lecsapott rá. Nem bírta tovább. A város azon a nyáron különösen tele volt a vérszívókkal, a helyi erők alig győzték a szúnyogírtást ellátni.
Reggel ötkor arra riadt fel, hogy megint televan csípésekkel. Margó bezárta az összes ablakot, majd megkereste a dögöt. Kíméletlen volt vele. A kijózanító korai kelés másra is jó volt. Hidegfejjel nézze át újra a leltárt. Akkor esett le neki, idén nyáron miért csak a hosszú ruhákat vittek a vásárlók. Nem a lány tehetett róla.
Fotó: Congerdesign képe a Pixabay -en
