A magánügy mint olyan, egyre veszendőbben van. Persze ezen nincs is mit csodálkozni, ha az életünket saját magunk kínáljuk fel tálcán a közösségi médián. Ma már közügynek számít a megjelenésünk is. A kilóink száma, a ráncaink mélysége, a hajunk színe, a ruhaméretünk. Ahogy az is, kinek az oldalán jelenünk meg, vagy fordítva. ki jelenik meg a mi oldalunkon. Ki illik kihez és ki nem, már ezt is közösen döntjük el.
A szerelem szerintünk magánügy. Hírességek esetében is. Abban az értelemben mindenképpen, hogy ki a szíve választottja egy ismert írónak, színésznőnek, úszó olimpiai bajnoknak, szívsebésznek, feltalálónak, festőművésznek és így tovább. Az ő szerelme, nem a miénk. Az sem jogosít fel bennünket, egyszerű embereket arra, hogy véleményt formáljunk hangosan, mert kedvelünk, rajongunk esetleg aggódunk egy hírességért.
Egyébként sem könnyű közismert emberként példamutatónak úgy lenni, hogy egyre jobban mosódnak össze a különféle kultúrák és szabályrendszerek határai. Az online világnak köszönhetően is. Gyakran nem egyértelmű már mi a jó és mi a rossz, mi az elfogadható és mi az elítélhető. Rengeteg kérdésben megoszlanak a vélemények, gondoljunk a homoszexualitásra, a hatórás munkarendre, a bölcsőde létjogosultságára, a génmódosított élelmiszerekre, a dízel üzemanyagra vagy éppen arra, hogy egy nőnek hogyan kell kinéznie. Mert az sem egyértelmű, mitől szép a nő?
Szép vagyok és kész!
Ezt a mondatot nem én mondom magamról. Pedig kellene, mindenféle aggály nélkül. Olyan félelem nélkül, mint például:ha én ezt merem állítani, akkor bizonyára nagyképű vagyok és beképzelt. Pedig nem vagyok az. És nem csak arra alapozom, mert az anyukám, a kisfiam vagy a nagybetűs férfi azt mondja gyönyörűségem. Hanem, mert minden ember szép. Még az is, aki csúnya. Persze könnyebb annak, aki hisz Istenben, és követi a bibliát mert a szentírás szerint az úrnak minden teremtménye szép. Márpedig én nem kritizálom a művét. Nem is értem mi szükség van arra, hogy véleményt alkossunk arról, hogy valaki milyen. Olyan és kész.
Legfeljebb, ha valaki szánt szándékkal csúfítja magát, azon aggódhatunk. Magunkban: minek tetováltatja magát egy semmitmondó motívummal egy fiatal nő, amikor anélkül is szép? Az ő dolga. Legfeljebb szoríthatunk neki, hogy tíz év múlva meg ne bánja. Vagy, ha a középkorú férfi már az egészsége rovására hízik, az önsajnálatból magába tömött palacsintáktól, akkor óvatosan segíthetünk neki, hogyan ne tegye. De többet nem léphetünk. Anélkül, hogy feljogosítottak volna rá, nem!
Trendek jönnek és mennek
Van, ami persze örök, ahogyan Karóczkai-Müllner Helga kolléganőm fogalmazott: – Jennifer Lopez minden filmjében van legalább egy seggrázós táncjelenet, amiben mellette, nála kedvezőtlenebb kinézetű nők is táncolnak.
De hogy jön ide Jennifer Lopez? Úgy, hogy ötvenéves, mégis harmincnak se igyekszik látszani. Neki így tetszik, úgy véli énekesnőként és színésznőként, hogy neki ezt így kell csinálnia. Pont. Sok más nő is így gondolja. Keanu Reeves új barátnőjének Alexandra Grantnek meg az tetszik, hogy negyvenhat évesen, negyvenhat évesnek látszik. És ősz a haja. Pont. Halkan megjegyzem, nyilván a színésznek is így tetszik, egyébként nem az ő kezét fogná hosszú évek magányossága után.
Amúgy is a trendek jönnek és mennek. Most éppen az is egy divat, hogy a nők őszülhetnek is. Mi is írtunk erről, ezen a linken lehet elolvasni. Menő jelenleg az is, hogy a nők elképesztő méretűre edzzék a feneküket.
Csakhogy ezek a trendek sem egyértelműek ma már. Mert bizony valakinek ezek követendőek, míg másoknak elvetendők. Nehéz is kiigazodni mit tegyünk, így inkább engedünk a többségi elvárásnak, akkor is, ha belegebedünk, és pontosan tudjuk, hogy a birka effektust éljük. Legfeljebb igyekszünk nem bégetni.
Bégetés nélkül
Éppen ezért mindannyian szelfizünk, mégpedig képernyő oldali kamerával, mert azon amúgy is vékonyabb az arcunk, szépítő módban, és talán felülről is, mert mások is így teszik, mindezt lehetetlen pózokban, nem baj, az a legkevesebb, hogy összegabalyodik a lábunk. És nem gond piros széket sem magunkkal cipelni, teljesen normális, ez a trend, piros székkel fotózkodni.
Diétázunk is úton útfélen, ha kell, ha nem. A paleo diéta nem árt, győzködi magát a vékonyodni akaró. Ha meg nem vagyunk élőben elég vékonyak, akkor lefaragunk a kilóinkból valamilyen okos programmal. Ez így van, ma egy nőn ne legyen súlyfelesleg. Szülés után sem. Szoptatás alatt sem. Vagy igen lehet, ha éppen van egy ilyen divathullám.
A látszat bizony csal
Az elvárások súlya alatt mindig jobban akarunk kinézni, mint amilyenek vagyunk. Soványabbnak, érdekesebbnek, szebbnek, fiatalabbnak. De vannak dolgok, amin nem változtathatunk, akkor sem, ha akarunk. A magasból nem lesz alacsony, az alacsonyból sem magas. Egy alacsony nő esetén maximum a magas sarkú segíthet. De csak kicsit, sokat már nem, mert az már béna, vagy szánalmas……vagy nem? Én a százötven egynéhány centimmel nem tudom eldönteni. Nekem is mindenki mást ajánl. Valaki szerint egy alacsony nő mindig magas sarkút viseljen, más szerint nem oszt nem szoroz, valaki szerint meg nevetséges, ha tizenkét centis sarkokon egyensúlyozom. Hallottam olyat is, hogy szánalmas.
Nem könnyű, lássuk be. Annyira szubjektív. Mi az, hogy van, akinek jól áll és valakinek nem? Az arcunk is ilyen. A távol ülő szemeket is maximum sminkkel lehet közelíteni, vagy a közel ülőket távolítani. De megint egy fogas kérdésbe ütköztünk. Sminkeljünk vagy sem? Ugyanaz a nő, az egyik férfinak sminkkel tetszik, míg a másiknak anélkül. A nők inkább a smink mellett szavaznak, mert nem mernek ellene. Nehogy látszódjon a ráncuk. A szőrtelenítésről már nem is merek szólni. Akit zavar leszedi, akit nem, az is, mert már az zavarja, hogy másokat az zavar, hogy ő nem szedi le.
Tehát a látszat csal, vagyunk valamilyenek, de nem biztos hogy olyanok, amilyenek szeretnénk lenni. Amiben lehet, inkább változtatunk, legfőképpen szépítünk. Főleg a közösségi profil oldalunkon.
Igen, az májfolt és ránc
Ez van. Öregszünk. Mindannyian. Van, aki lassabban és van, aki gyorsabban. Számtalan dolog tükrében tart ez a folyamat, genetika, egészségi állapot, élethelyzet meg a pénztárca is. Ha telik rá, akkor annyi mindennel segíthetünk azon, hogy fiatalabbnak tűnjünk, mint amilyenek vagyunk. Miért? Sokan úgy vélik azért, mert ez az elvárás, hogy jól nézzünk ki. Én meg merem kockáztatni, ebben az is benne van, hogy ma már fel lehet vállalni azt, hogy a lelkünk talán lassabban öregszik, mint a testünk. Nézzük a gyermekeinket, és nem értjük mikor lettek akkorák, amekkorák. Rendben van, hogy ők már mennyi idősek, de míg ők cseperedtek, addig mi történt velünk? Elhúztak az évek mellettünk. Nehéz szembe nézni vele, hogy öregszünk. Akkor is, ha egyébként ez nem zavar bennünket. Elvileg.
Emlékszem, hogy harmincévesen hirtelen megláttam a negyvenéves barátnőimen, hogy ők már negyvenesek. Szépek, csinosak voltak akkor is, csak valami más lett rajtuk. Ma ők már ötven felett vannak, én meg elmúltam negyven. Ma ugyanazt látom magamon, amikor a tükörbe nézek, valami más lett. Fakóbb lett az arcom színe, az a bizonyos hamvassága tűnt el, és ennek nincs köze a nem napozáshoz. Itt-ott mélyebb lett egy ránc az arcomon, átrendeződtek bizonyos vonások, amivel a feszessége, az íve változott. Májfoltok jelentek meg a bőrömön. De engem ez nem zavar. Az enyém. Nem adom. Szerintem, felvállalni a korunkat, nem lemondás és nem igénytelenség. Minden korú nő lehet önmagában szép, ha jól ápolt és úgy öltözködik, amiben tényleg jól érzi magát, és nem elhiteti önmagával. De ami ennél is fontosabb, a magánügye, hogyan érzi jól magát. Az meg pláne, hogy a kedvese mit eszik rajta.
Fotó: Pixabay.com
