
A Házasság hete rendezvénysorozat bőven ad lehetőséget az elmélkedésre. Ha a közvetlen és tágabb környezetünket vizsgáljuk, feltűnő a tendencia: kevesebben élnek házasságban, több az egyedülálló. Egy vagy több gyerekkel, gyerek nélkül.
A Központi Statisztikai Hivatal tényszerűen közli a statisztikai adatokat: az elmúlt száztizenkilenc évben a legtöbben – 107 820-an – 1949-ben házasodtak, ugyanebben az időszakban 2010 volt a negatív csúcs, abban az évben 35 520-an mondták ki az igent. Azóta viszont emelkedik a házasulandók száma – aminek igenis lehet és kell örülni. Másik oldalról vizsgálva a jelenséget viszont nem annyira vidám az összkép: hiába házasodnak többen, a házasok száma folyamatosan és drasztikusan csökkent negyven év alatt, egészen pontosan hatvankét százalékkal.
Ha a számadatokat közlő jelentés egy másik oszlopára vetünk egy pillantást, akkor láthatjuk azt is, hogy miért. Sajnos a válások száma majdnem háromszorosára emelkedett az elmúlt évtizedekben, míg az özvegyek aránya negyven éve gyakorlatilag változatlan.
De persze most koncentráljunk a házasságra. Magyarország Alaptörvénye szerint a családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony. A Polgári Törvénykönyv meghatározza azt is, hogy a házasság akkor jön létre, ha az együttesen jelen lévő férfi és nő az anyakönyvvezető előtt személyesen kijelenti, hogy egymással házasságot köt. Persze, ez így nagyon ridegen hangzó megállapítás.
Egy házasság nem attól lesz az, ami, mert a felek nyilatkoznak arról, hogy mostantól együtt élnek. Illetve nem csak arról szól. Mert a folyamat elindul valahol, amikor a felek megismerik, megszeretik egymást, és tart valahová. De lássuk be, hogy mégis egy szándék, egy vállalás, hogy azután együtt folytatják. Amelyet jó érzés szerződéssel megpecsételni, megünnepelni. A kapcsolat a két ember között adott, ez nem egy papír aláírásával válik hitelessé. Hogy honnan indultak, ezt menet közben sokan elfelejtik.
Tudom, nehéz a mindennapokban jól működtetni egy házasságot, hogy abban egymást támogassák a felek. Jóval szemléletesebben írja körül a házasság fogalmát a Magyar Katolikus Lexikon, amely megállapítással nem hívő emberként is tudok azonosulni. Vagyis: a házasság egy férfi és egy nő egész életre szóló, szabad akarattal vállalt szövetsége, amely a házasfelek javára, gyermekek nemzésére és nevelésére irányul.
Úgy vélem, hogy a hangsúly a szövetségen van, amely egy olyan kapocs, amely az összetartozást mindent elsöprő érzését erősíti. De ha nem vigyázunk rá, a kapocs könnyen sérülhet, és zavar támad abban a szövetségben, amely a házasság alapja kell, hogy legyen. Ilyenkor könnyű egy valakit kikiáltani bűnösnek, aki minden probléma okozója. Vagy elindul az egymásra mutogatás. A házasságért mindkét félnek tennie kell. Mindenképpen két ember szükséges hozzá. Se több, se kevesebb. Jobbá tenni is ketten tudják.
Feleség vagyok. És anya. A férjem, a három gyermekünk és én egy család vagyunk. Szövetség, ahol néha háború dúl, de ugyanakkor békülés és megbocsátás is. Sokszor úgy érzem, hogy nem merjük jól megélni a házasság folyamatát. Igenis lehetnek viták, hiszen sokszor ezek viszik közelebb a feleket a megoldáshoz. Tényleg mindkét fél szükséges ahhoz, hogy a háború csatái győzelemmel érjenek véget.
Ha azt várják, hogy tuti receptet mondjak a jól működő házasságra, azt kell mondjam, ilyet nem tudok. Azt viszont tudom, hogy számomra miért jó házasságban élni. Egyáltalán nem szokásom bármit is listázni, viszont úgy érzem, néha érdemes megállni és megfogalmazni saját magunknak is, hogy miért fontos a saját házasságunk. Íme az én 5+1-es listám:
+1. Nem a papír számít, de…. – Sokszor érv a házasság ellenében, hogy nem számít, az csak egy papír. Valóban, a közös elhatározás már együtt járással, összeköltözéssel elkezdődik. Akkor mégis minek a papír, ha megvannak az érzések? Számunkra a házasság az összetartozást jelképezi, hogy együtt szeretnénk élni, egymást támogatva. Jó érzés a másikat férjemnek, feleségemnek nevezni, rápillantani a jobb gyűrűsujjunkon hordott karikagyűrűnkre.
Van gondolatod, tapasztalatod a témában? Írd meg a véleményed vagy történeted a Facebook-oldalunkon – kíváncsiak vagyunk, te hogyan látod!
Ha úgy érzed, másnak is adhat ez a cikk valamit, oszd meg bátran – egy jó gondolat néha messzebb gyűrűzik, mint hinnénk.
Támogass bennünket, hívj meg egy kávéra.
Olvasd el az Adatkezelési tájékoztató-t.