Manapság nem divat hallgatni. Elvárás, hogy az ember igenis mondja el a gondolatait, ne zárja el azokat magába. Legyen mindenről véleménye. Akkor is, ha nem ért mindenhez. Mert némának lenni, szinte már-már ijesztő. Pedig, ha valaki nem hangos, az egyáltalán nem jelenti azt, hogy ostoba lenne. Ellenkezőleg: bölcs. Őket mutatom most be, egy kis újságírói kitérővel.

Ma a véleménynyilvánításról szólnék. Először mint újságíró, majd mint egy átlagos ember. Hogy a kettő nem fér el egymás mellett? Na igen. Nehéz ügy. Mégis megpróbálom. Miért? Mert olyan sokaknak, úgy nekem is elég abból, hogy manapság minden tettünket magyaráznunk kell, mert mindig akad valaki, aki belénk köt, nem tetszését kelti, megmagyarázza miért nem jó, ahogyan cselekszünk, vagyunk, kinézünk, létezünk, teszünk.
Hogy nem leszek népszerű ezzel? Sebaj! Ez a szakma ilyen. 

Egyre többször tapasztalom, hogy manapság egy újságírótól elvárják, hogy mindenről legyen véleménye. Álljon bele az úgynevezett fontos történésekbe, fejezze ki tetszését avagy nem tetszését, mutassa ki, mi a saját véleménye. Ami, ha minél szubjektív és önállóbb, annál jobb, mert feltehetőleg akkor elég okos, művelt és szavahihetőbb. Inkább beszéljen, mintsem tartsa a száját elven. Mert az olyan ijesztő. Igenis, legyen véleménye, szólaljon meg, mondja ki, álljon ki vele. Ne menjen el markáns történések mellett szótlanul.

Az, hogy ez ellenkezik az újságírás alaptételével, miszerint maradjon egy újságíró tényszerű és objektív a nem véleménynyilvánító műfajok esetén – sebaj. Merthogy manapság már azt is elvárják az újságíróktól, hogy a tényközlő műfajokban, úgy mint a hír, a tudósítás, az interjú, a riport, és a háttérmagyarázat se maradjon feltétlenül objektív. Maradjon, míg közli a hírt, de utána, mint magánember már hallassa a hangját. 

Mert ha nem teszi, az olyan „száraz“, annyira száraz, hogy az olvasó, néző egyre inkább úgy érzi, hogy neki kell, szükséges kommentálni az olvasottakat és látottakat. Miért? Leginkább azért, hogy kiventilálja magából mindenáron a hétköznapokban felgyülemlett negatív személyes élményeit. Vagy éppen megmagyarázza, és létjogosulttá tegye a saját elképzeléseit, tetteit, gondolatait, leginkább akkor, ha ő maga bizonytalan benne, ha ott belül, mélyen önmagában érzi az, pont hogy nem helyes. 

Tapasztalatokon alapuló megfigyelésen

Egy –jó– újságíró rengeteg mindenből dolgozik. Leginkább abból, hogy szinte sosem csukja be a szemét, sosem fogja be a fülét, de a száját igen. Bölcsen. Annyit ír és mond el, amit az adott téma és a műfaj, amiben azt megfogalmazza engedi. 

Tehát, ha megírja egy hírben, hogy Gyuri juhász ma reggel Budakeszin negyvenkét fehér és kettő fekete birkát terelt át a kétsávos úton legeltetni, akkor ne írja mellé az újságíró, hogy ez milyen veszélyes volt a saját véleménye szerint, mert az már nem tényszerű újságírás, és műfaja szerint nem egy tényközlő hír lenne. Kivéve akkor, ha a feltevéséről, miszerint az veszélyes lenne, megkérdezné a szakértő juhászt. Aki elmagyarázná, hogy az ő szakmai felügyeletével ez nem veszélyes, és azért volt rá szükség, mert az út másik oldalán zöldebb volt a fű. Mert egy szakértő, tényközlő véleményével, már nem az újságíró fogalmazná meg a felvetését a saját véleményeként, miszerint a kétsávos úton átvezetni a birkákat veszélyes lehet. Igaz, (mint gyakorlott újságíró mondom) akkor már írhatna ebből egy riportot is az újságíró, mintsem csak egy hírt. 

Az újságíró, akinek tulajdonképpen az a dolga, hogy a saját tapasztalatain való megfigyelését vagy leírja egy véleménynyilvánító cikkben, ami lehet kommentár, vezércikk, jegyzet, tárca, kritika, recenzió, esszé, glossza, vitriol, karcolat, kroki, humoreszk vagy pamflet, vagy szorítkozva a tényekre, de felhasználva a saját tapasztalatait, azok tényszerűségéről megkérdezzen szakértőket, hozzáértőket, témában szakmailag hiteles személyeket, és így írjon tényközlő módon.

Vagy ne írjon sehogy, és hallgasson bölcsen. Mint újságíró mondtam ezt. 

Bölcs: van véleménye, csak nem ventilálja ki magából mindenáron

És mint ember is azt mondom, én inkább hallgatok. Egyre gyakrabban. Ahogyan egyre több más ember is teszi. Nem azért, mert nincs véleménye, csak nem használja fel arra, hogy így ventilálja ki magából mindenáron, mindazt a rosszat, a személyes vagy szűk környezetében megélt negatív élményeket, amiken átment az elmúlt napokban, hetekben, hónapokban vagy akár években. Nem teszi, mert tudja, a saját véleménye hangoztatásával, a saját meglátása nem feltétlenül lesz igaz, ha egyszer nem az.

Mert bölcs, és érti, azzal, ha véleményez mindent, ha beleáll mindenbe, abba is, amihez tulajdonképpen nem ért, azzal még úgysem oldódnak meg a felvetett dolgok. Viszont még inkább bonyolódnak. Nem csak másé, az ő dolgai is. 

A bölcs ember inkább hallgat. Nem beszél mindarról, ami a nagyvilágban történik. Akkor sem, ha személyesen érinti. Pedig van véleménye. Csak inkább magában tartja. Legfeljebb akkor és ott osztja meg másokkal, ahol az valóban segít, épít, javít, szebbé tesz, reformál.

Hallgat, hogy védje magát. Mert a szólásszabadság nem azt jelenti, hogy szólni kell, kötelező és ki nem hagyható, hanem, hogy joga van hozzá. Teheti, lehet. Vagy éppen nem, hogy megőrizze magának, ami lehet a saját intim szférája is, amihez egy idegennek már semmi köze. 

Ne szólj szám, nem fáj fejem

A világ színes. Ettől annyira szép. Persze benne élni nagyon is lehet nehéz. Pillanatokra, órákra, hetekre, évekre. Éppen ezért sokszor egyszerűsítenénk, uniformizálnánk a világot és benne az embereket konformizálnánk önmagukhoz. Gondolkodjon úgy, ahogy én, és ehhez megteszek mindent, elmondom a véleményemet, a meglátásomat, a saját tapasztalatomat, ha kell – ha nem. Mindenhol. Ráerőltetem a másikra.

A közlekedésben, a fodrásznál, a sorban álláskor, a közösségi médiában ismerős és ismeretlen bejegyzése vagy fotója alatt, az orvosi rendelőben, az újságárusnál, a cukrászdában, a cipőboltban, a munkahelyi megbeszélésen, a postán, a hivatalban, a játszótéren, a zöldségesnél, a baráti találkozón, a masszőrnél, a bankban – azaz M-I-N-D-E-N-H-O-L. Leginkább ott, ahol senki sem kérdezi. 

Pedig, tartja a bölcs mondás: ne szólj szám, nem fáj fejem. Hiszen a nap este akkor is lemegy, reggel meg feljön, ha megtartom magamnak a véleményemet. Ha nem értek hozzá, ha nincs hozzá közöm, ha senki nem kérdezte, ha azzal megbántanék mást, ha azzal nem javítanék, szépítenék, segítenék, reformálnék, építenék, tennék hozzá valami érdemest.

Vagyis inkább hallgatok, egyre többet. És megértem mindazokat, akik hasonlóan tesznek. Mert úgy bölcs: van véleménye, csak nem ventillálja ki magából mindenáron. 


Fotó: Getty Images