Úgy is mondhatnám, hogy könnyű volt nekem ez a beszélgetés, mert ismerem az interjúalanyt születése óta. A barátnőm fia. Mindketten anyák vagyunk. Kettőnknek négy gyermeke van.
Anyaként tudom, hogy nehéz elengedni a gyermekünket, bárhová is sodorja az élet, és bármi miatt kelljen is útra. Távol lenni tőle akkor is nehéz, amikor tudjuk, hogy jó helyen van. És hogy honnan keveredtem innen ide? Nagyon egyszerű. Zalán anyukájával már régóta jóban vagyunk. Én is láttam cseperedni Zalánt. Hogy honnan hová jutott. Közben eszembe jutott még valami. Amikor még Ági várta a kisfiát, együtt hallgattuk a tizenkét hetes magzat Zalán szívverést. Jó emlék ez. Szerintem egyikünk sem gondolta ott és akkor, az ultrahang készülék mellett ülve a tatabányai nőgyógyászati rendelőben, hogy tizenhat év múlva én kérdezem Zalánt az életéről, és cikk készül az utazása kezdeteiről.
Mondjuk úgy, hogy csordultig van a szívem.
Most pedig itt vagyunk, a budaörsi konyhában. Csak ülünk az asztal mellett, és Zalán mesél. Erről is eszembe jut valami. Hogy mennyire szerették a gyermekeink már egészen kicsiként, amikor mi anyukák meséltünk nekik. Zalán és az én fiam is. Nem sok minden változott. Csak a szerepek cserélődtek fel, hogy ki mesél kinek. Maradjon így. Kérdések és válaszok. Én kíváncsian kérdezek, Zalán válaszol.
Hogy könnyű volt ez a beszélgetés? Inkább izgalmas és tanulságos, érdekes és hasznos információval tele. Hát, vágjunk bele.
Akkor először is: miért mentél el? És egyáltalán hol voltál?
Dániában voltám májusban egy egyetemen, magyarra lefordítva ez egy szükséges tanárképző egyetem. Angolul jobban hangzik. Annyit kell tudni róla, hogy pedagógia alapdiplomát ad érettségizett diákoknak. Tapasztalatalapú tanítást ad át. A tananyag része egy kilenc hónapos út Afrikába, és tanári gyakorlat a világon, szinte bárhol. Ezen az egyetemen szerveztek egy egy hetes, úgynevezett Béke és Igazság Konferenciát, aminek a témája a fenntarthatóság és a militarizmus volt.
Te mit csináltál Dániában?
Önkéntesként előkészítettem a konferenciát. Ez rengeteg különféle munkafolyamatot foglalt magába, nem mindenki csinált mindent. Beletartozott az önkéntesek munkájába például a szobák pakolása, takarítása, ételkészítés, bevásárlás, a színpad, az előadások és a programok előkészítése, akár színházi darabok begyakorlása és eljátszása a vendégeknek.
És miért volt fontos neked, hogy te itt legyél?
Erre végtelenül egyszerű a válaszom. Külföldön szeretnék továbbtanulni. Az álmom Amerika, ahol az egyetemeknek fontos, hogy az adott diák, akit ők felvesznek, végezzen valamilyen önkéntes munkát, és gondoltam, hogy ez jól fog kinézni a motivációs levélben. Adtak egy oklevelet, igazolták, hogy ott voltam. Egy digitális oklevelem van róla (ceritificate). És írtak egy ajánlólevelet.
Honnan tudtál erről a lehetőségről? Miért éppen Dánia?
Még tanév elején jártak nálunk az iskolában. Két diák, hogy hirdessék a főiskolát. És az osztályomnak tartottak egy játékos foglalkozást, meséltek a főiskoláról, stb. Elkezdtem velük beszélgetni óra után, és ott mesélték, hogy van ez a lehetőség, hogy akár már középiskolásként elmehetek oda egy hétre önkénteskedni.
Mi történt ezután?
Jelentkeztem emailben és vártam. Áprilisig, amikor visszaírtak. Mindeközben jártak még egyszer az
iskolámban megint előadni, akkor beszéltem velük, hogy még nem válaszoltak. Megadtak egy másik email címet. Rá egy hónapra visszajeleztek, hogy bent vagyok a programban, és előtte szeretnének egy tájékoztató beszélgetést. Aminek a célja az volt, hogy tájékoztassanak, hogy mit fogok csinálni. Mint utólag kiderült, nem volt túljelentkezés.
A kijutást nektek kellett megoldani?
Igen. Ami azért volt érdekes, mert ez az egyetem Ulfborgban van. Az isten háta mögött három utcával, a semmi közepén Dánia Észak-nyugati partjánál, és nehéz oda eljutni. Közvetlen repülőjárat nincs. A legközelebbi reptér Billund, ami fél, de legalább negyed Dániával arrébb található, és májusban még oda sem volt közvetlen járat Magyarországról, csak Oslóba vagy Stockholmba. Három repülő oda, három vissza, és onnan vonattal, busszal és gyalog. Nagyon körülményes. Az átszállási idő sem jött ki jól. Ezért végül úgy döntöttünk, hogy nem repülővel fogok menni. Végül édesapám vitt el autóval egészen Ulborgig. Ez 1500 km volt. És ugyanennyi vissza.
Az jó sok. Milyen volt az út?
Nem egy nap alatt tettük meg. Két nap volt oda, két nap vissza, egy-egy megállóval. Először odafele Prágában álltunk meg, ahol egy kis városnézést is beletettünk a programba. Ott aludtunk és onnan tovább Németországon át. Majd pedig Németországban álltunk meg hazafelé, és ott aludtunk egy éjszakát. Vasárnap kellett megérkezni, de mi gyakorlatilag már átcsúsztunk hétfőre, éjfél után értünk oda. Az volt a szerencsénk, hogy a helyiek sem nagyon aludtak. Megvolt a telefonszáma az egyik szervezőnek, és édesapám végig tartotta vele a kapcsolatot.
Hogy fogadtak ott téged? Hogy érezted magad?
Az emberek nagyon szívélyesen fogadtak, mindenki nagyon kedves volt, megértő, befogadó. Rengeteg helyről érkeztek, többféle nemzetiségű, korú, identitású, sokféle ember. Egy kicsit hippi, szabadelvű, liberális, baloldali társaság. Én voltam ott az egyik legfiatalabb, de így is könnyű volt barátokat szerezni. Ezzel a biztonsággal hagytak a szüleim ott egy hétre.
Hányan voltatok a konferencián?
A konferencián kétszázötvenen voltak, és körülbelül húszan az ulfborgi egyetemről, és körülbelül negyven önkéntes. A többiek a konferencia vendégei. Az önkéntesek Európa minden részéből érkeztek. Sokan voltak Franciaországból és Belgiumból, Dániából, az északi országokból. Németek, britek, spanyolok, portugálok. Európán kívül voltak arabok például. A vendégek között már volt kínai, afrikai, amerikai, kanadai.
És hogy érezted magad?
Fantasztikusan. Ahogy mondtam, nagyon befogadó közösség volt, és mind nagyon érdekes emberek. Nagyon megtaláltam a saját közegemet, akikkel tudok beszélni olyan dolgokról, amik érdekelnek. Mindenki kedves volt. Sokat nevettünk, sokat játszottunk. A munka meglepően jól ment. Nagyon jól együtt lehetett dolgozni mindenkivel, és a különböző csapatok nagyon jól egymásra hangolódtak, és jól ment a csapatmunka.
Mi tetszett a legjobban az ott létből?
Az emberek, egyértelműen. Hogy különböző emberek mennyi tapasztalattal és világlátással voltak jelen. Főleg a vendégek között. Voltak kutatók, aktivisták. Voltak nagyon idős emberek rengeteg tapasztalattal, és voltak nagyon fiatal, és buzgó emberek is, és a legkülönbözőbb politikai ideológiákkal. Többnyire balos ideológiákkal, de voltak teljesen mások is. Jelen voltak különféle kultúrákból, vallásokból, különféle felfogásokkal. Néhány ember nagyon érdekes dolgokat csinál, például a kutatók.
Sikerült a vendégekkel is beszélgetni? Ki vagy mi volt rád nagy hatással?
A vendégekkel kifejezett sokat tudtam beszélni. Együtt étkeztünk velük, együtt vettünk részt velük a programokon, egyáltalán nem voltunk tőlük elszeparálva. Például Tamara Lawrence-al – aki egy kanadai kutató és politikai aktivista – sokat beszéltem. Nem feltétlenül értettem egyet minden elképzelésével, számomra szélsőséges volt. Viszont nagyon érdekes gondolatai voltak.
Ez érdekes. És mivel nem értettél egyet?
Nagyon nyugat, Amerika és NATO-ellenes politikája van. Az ő elképzelése, hogy Oroszország és Kína gyakorlatilag védekeznek az USA ellen. Tehát az orosz-ukrán háborúban az oroszok nem az agresszor fél, hanem a védekező az amerikaiakkal szemben. És szerinte minden rossznak az USA és a NATO az elhozója, és miattuk van globális felmelegedés. És mondott nagyon sok tényt és jó gondolatot, viszont szerintem elfogult volt.
És te elmondtad neki, hogy nem mindenben értesz vele egyet?
Igen, természetesen.
És ő hogy fogadta?
Nem a lehető legjobban, de kifejezetten intelligensen. Sokkal jobban, mint például másoktól itthon megszoktam. Teljes mértékben élvezte a vitáinkat. Nem is vita volt, inkább eszmecsere. Sok saját tapasztalatot és véleményt osztottunk meg egymással. És úgymond egyetértettünk abban, hogy nem értünk egyet, de sokat tanulhatunk egymástól. Ő egyébként egy idős hölgy.
A táborban hogy telt a napod? Elmesélnéd?
Szenvedve felkeltünk. Nyolckor volt reggeli, az első öt napon csak nekünk önkénteseknek, majd amikor elkezdődött a konferencia, a vendégek is ott voltak velünk. Ezután volt valamilyen reggeli alkalom, ahol tartottak valamilyen kiselőadást, az iskoláról, vagy a konferenciával kapcsolatos témákról. Például globális felmelegedésről. Elmondták mi a napi teendők, majd csoportokba szerveződtünk. Négy óra munka következett, aztán egy kis pihenő, és ebéd. Majd átszerveződtünk a másik csoportokba. Minden nap be volt osztva, hogy éppen melyik csapat mosogat el, vagy rendezi az étkezéseket. Ez azt jelentette, hogy tálal, elmosogat, felmos. Ez akkor okozott nehézséget, amikor ott volt mind a 250 vendég. Tálalni, és azután mindenki után elmosogatni, ez elég sok időt elvett. És esténként pedig pihenés, szabad foglalkozás volt, ilyenkor sokszor játszottunk, beszélgettünk.
Az önkéntes munka alatt angolul beszéltetek. Mennyi ideje tanultad a nyelvet? Éreztél e az
idegen nyelvű közeg miatt nehézséget?
Általánosban nyolc éven át tanultam angolul. Ez még nem adott olyan mértékű tudást. Középiskola első tanévében angol nyelvi előkészítő osztályba jártam. Többnyire angolt tanultunk. Ami igazán jól jött ilyen téren, hogy hetedik és nyolcadik osztály alatt videójátékokból, videókból, cikkekből tanultam az angolt. Ha be kellene kategorizálni, akkor B2-es angolt beszélek. Maga a nyelv nem okozott problémát.
Mi okozott problémát?
Néha egy-egy szó nem jutott eszembe, de akkor azt körül írtam, hogy mit szeretnék. Néha a tábori életet éreztem nehéznek, mert olykor szervezetlennek tűnt, sokszor egy nap túl sok munka volt, aztán másnap szinte semmi. Előfordult, hogy lemaradtunk az ebédről, voltak kavarodások. De ezeken könnyen átlendültem.
A középiskoládban hogy fogadták, hogy Dániába utazol önkénteskedni?
Az osztályfőnökeimnek nagyon tetszett az ötlet, ők támogattak. Az osztálytársaimat nem nagyon érdekelte, csak utólag jöttek rá, hogy ez jó dolog. És elkezdtek kérdezgetni, hol találtam, mehetnek e ők is a következő alkalommal és mikor lesz legközelebb? Az igazgató utólag tudta meg, amikor az igazolásról beszéltem vele. Neki is nagyon tetszett az ötlet. Főleg, hogy a dán iskola beleegyezett, hogy lehet kollaboráció a két iskola között. Megadtam az ottani iskola igazgatójának telefonszámát a saját igazgatómnak, de nem tudom, hogy beszéltek e.
És hogy érzed: könnyű vagy nehéz bekerülni egy ilyen programba? Milyen lehetőségei
vannak egy magyar diáknak?
Bekerülni nem volt nehéz, nem volt túljelentkezés. Valószínűleg bárkit, aki jelentkezik azt nagyon szívesen fogadják. Ami már kérdés, hogy hogyan jut el oda, mert az utazás nagyon kimerítő, és szerintem nem mindenki tudja megcsinálni, hogy elviszi a gyermekét egy két hetes útra Európa másik felére és vissza.
Milyen más lehetőség van még ismereteid szerint önkéntes munkát végezni, mondjuk
Európában? Neked mi a következő lépés?
Ebben az iskolában is lehet egy teljes tanév önkéntességet vállalni. Az iskola maga a semmi közepén van, önellátó egy saját farmmal, saját szélerőművel rendelkezik. Lehetőség van a farmon dolgozni és segíteni az iskolát. De Magyarországon is rengeteg lehetőség van, kifejezetten diákoknak. Kötelező is ötven óra önkéntes munkát végezni az érettségiig.
És mi a helyzet az olyan önkéntes munkával, amit később akár külföldi egyetemi felvételihez
is fel lehet használni?
Minden önkéntes munka jó, például levesfőzés hajléktalanoknak. De emiatt nem fog a Harvard lecsapni ránk, hogy nekünk ez a diák kell. Egy top egyetemnek, mint mondjuk a Harvard az számít, ha a diák indít egy saját kezdeményezést, egy saját nonprofitot. Az már egy más kategória. De Magyarországon extrább, és tetszhet bármelyik egyetemnek, például ha a jelentkező már középiskolásként tanít, korrepetál általános iskolás diákokat. Én ezt is csinálom. Egy diákom van. Az E-tanoda nevű szervezet tagja vagyok én is, itt több mentor és több diák is van, és egy mentor akár több diákot is segíthet. Emellett az Ökumenikus Segélyszervezetnek, akik mellesleg az én iskolám alapították rengeteg lehetősége van. És például rajtuk keresztül találtam meg az E-tanodát is. Egy osztálytársam a Csillagvizsgálóban önkénteskedett egy hétig. Lehet mondjuk nyári táborokba elmenni, és részt venni a szervezésben. Lehet például hajléktalanszállón segíteni. Vagy konyhákon, ahol nehezebb sorsúaknak főznek és ételt osztanak.
Ha már az amerikai egyetemeknél tartunk: van esélye bekerülni magyar diáknak?
Természetesen van. Nem érzem úgy, hogy egy magyar diák közvetlenül kisebb eséllyel indul. Ha már eljutott odáig, hogy jelentkezzen mondjuk a Harvadra, akkor nincs kedvezőtlenebb helyzetben, mint egy amerikai diák. Viszont természetesen ezeken az iskolákon 4-15 százalékos elfogadási, felvételi arány van, ami nagyon alacsony. A top húsz amerikai egyetemre biztosan jelentkezik minden amerikai középiskolából a legjobb diák. A bekerüléshez le is kell tenni valamit az asztalra, és megmutatni, hogy van benned potenciál. A saját utánajárásom alapján úgy látom, hogy egy magyar diáknak is megvan az esélye, azért is, mert az ilyen iskolák kifejezetten keresik a nemzetközi, vagy nehezebb sorsú, hátrányosabb helyzetű diákokat. Szeretnének minél színesebb kulturális diákokat maguknak. És a jelentkezőket nem mindenkihez viszonyítva, hanem a saját régiójukhoz viszonyítva hasonlítják össze. Bizonyos helyeket kifejezetten nemzetközi diákoknak szánják. Például a New York-i Egyetem rendelkezik a legnagyobb nemzetközi diákpopulációval.
Te melyik egyetemet szemelted ki?
Az álmom a Harvard. A világ legjobb egyeteme. Nincs rá túl nagy esély, hogy oda bekerülök. De ha bárhova az ember bekerül a top 20-30 egyetemből az államokból, az Egyesült Királyságból, akkor meg van alapozva a jövője.
Ehhez mit kell tenned?
Az egyik lehetőség, ami nyitott Kelet-európai diákoknak is, hogy nemzetközi, egyfajta elit középiskolai programban végeznek. Nemzetközi érettségit tesznek le. Ha non-profit szervezetet alapítanak. Saját kutatást végeznek, saját könyvet adnak ki, és a tanulmányi eredményeik szépek, mondjuk versenyeket nyernek különféle tantárgyakból. Én nemzetközi érettségi programot szeretnék tenni, egy elit középiskolába szeretnék tovább menni a jelenlegi középiskolámból.
Hol van ilyen középiskola?
Amit én néztem az UWC, egy nemzetközi szervezet, tizennyolc iskola tartozik hozzájuk. Németország, Boszniában, de Tanzániában és Szingapúrban is. Ha felvesznek, nem tudom azonnal, hogy melyik országban tanulok majd. Mindegyik nagyon izgalmas hely. A UWC Atlantic College Wales-ben az egyik legelitebb középiskola a világon. Ennek az igazgatója volt Károly király, nemrég érettségizett ott a spanyol király lánya és a holland király lánya. Tudok magyarokról. Rájuk írtam LinkedInen. Zarándy Zoltán politikus és nemzetközi fejlesztési és hálózatépítési szakember előzékenyen beszélt velem telefonon és elmesélte a saját tapasztalatait, ő pont az Atlantic College Wales-ben végzett.
Melyik iskolába szeretnél leginkább bejutni a 18-ból?
Az Atlantic College Wales-be szeretnék bejutni, nem csak azért mert ez a legelitebb, hanem mert onnan lenne a legnagyobb esélyem a Harvardra tovább jutni. Erről akkor is meggyőződhettem, amikor a Dániai út után, júliusban eltölthettem egy hetet az iskola kalandtáborában. Az ott dolgozóktól megtudtam, hogy minden évben vannak magyar tanulók, akiknek az ötven százaléka ösztöndíjjal tanul kint.
Félve teszem fel a kérdést: mennyibe kerül ide járni?
Kétféle módon lehet bekerülni. Közvetlenül az iskolába, ebben az esetben fizetni kell. A legolcsóbb a mostari iskola, ez két évre 9 millió forint. A legköltségesebb a már említett Atlantic, a teljes kurzus drágább, mint a Harvardi Egyetemen egy teljes szemeszter. És létezik az ösztöndíj program, erre szeretnék bejutni. Ez egyfelől a tandíjat fedezi, de a megélhetést, és akár az utazást is. Az ösztöndíjhoz is szükséges tenni. Megmutatni, hogy a diák értékei beleillenek az iskola szellemiségébe. Az iskola értékei a béke, az egyenlőség és az elfogadás. Az oktatással kapcsolatos világmegváltás. Az ösztöndíjhoz azt kell megmutatnia a diáknak, hogy ezen értékek mentén él. Viszont ide nem kell Harvard-léptékű dologra gondolni. Elég, ha a diák tanít néhány diákot. Vannak vezetői képességei, könnyen beilleszkedik sokszínű helyzetbe, és tesz a közösségért, amiben él.
Fotó: Az interjúalanytól
Van gondolatod, tapasztalatod a témában? Írd meg a véleményed vagy történeted a Facebook-oldalunkon – kíváncsiak vagyunk, te hogyan látod!
Ha úgy érzed, másnak is adhat ez a cikk valamit, oszd meg bátran – egy jó gondolat néha messzebb gyűrűzik, mint hinnénk.
Támogass bennünket, hívj meg egy kávéra.
Olvasd el az Adatkezelési tájékoztató-t.