Az Airbnb szállásoknak köszönhetően egyszerűen kereshetünk magunkat szállást. Akárcsak egyetlenegy éjszakára, hirtelen is. Ha éppen úgy éreznénk, Debrecenbe kéne menni. Ahol jóval több napot is eltölthettünk volna. De nekünk most csak egy nap jutott a Tiszántúl legnagyobb településén.
Két barátnő és egy gyerek felállásal hirtelen indultunk el Debrecenbe. Azzal a jól ismert énekszóval az autóban, hogy: Debrecenbe kéne menni,/pulykakakast kéne venni,/vigyázz, kocsis, lyukas a kas/kiugrik a pulykakakas./ Debrecenbe’ csoda esett/két kis kakas összeveszett,/Én a kakasom nem hagyom,/mert a kendé vágta agyon.
A hajdúszoboszlói strandolás után napszívta, fürdőzés adta lustasággal, és nagyon éhesen érkeztünk Debrecenbe. Ahol egy csendes mellékutcában talált a barátnőm egy másfélszobás lakást egy éjszakára. A nagyjából húsz éven belül felhúzott épületben gyorsan működött a lift, illetve kényelmes lapos lépésekkel vezetett fel a lépcső a második emeleti lakásba. A folyosó kissé olyan volt, mintha egy hotelben lennénk. Ahonnan egy tiszta, egyszerűen berendezett apartmanba kerültünk Debrecenben. Amiből csak a kávéfőző hiányzott nekünk, de ez már csak reggel adott némi hiányérzetet. Az estét egy gluténmentes étteremben nyitottuk és zártuk a belvárosban.
Nyári pillanatképek Debrecenben – csakis gyalogosan
Debrecen nagyváros. A wikipedia szerint Magyarország harmadik legnagyobb területű és második legnépesebb települése. És szép, igaz közlekedésileg kicsit bonyolultnak tűnik elsőre. Legalábbis a Waze és a Google útvonal tervező is meghülyült tőle. Ha hallgatunk rájuk, akkor végigautózunk a villamos sínek mellett a nagytemplom előtti téren – a térkép úgy mutatta, arra szabad a pálya, könnyen be lehetett dőlni a GPS navigációs alkalmazásoknak. Nem csodálkoznánk azon, ha rendszeresen lenének olyan autós turisták, akik tévesen végiggurulnának a Kossuth téren.
Ami fényes nappal már más arcát mutatja, mint a mozgalmas szombat éjszakán. Vasárnap reggelre lelassul az élet, komótosan nyitnak a teraszok. Több sajnos zárva is marad. Az ország keleti részében vagyunk, és a nem is olyan távol a recesszió hatásától.
Nagypapa a lány unokájával nézegeti a szobrokat. Az egyik szökőkút kávájának több oldalán ülnek, két fiút egy lány fotóz le ott éppen, amikor nem delet kondít a harang a Debreceni Református Nagytemplomban. Mise alatt lesünk be az ódon kapun. Nem sokkal messzebb, a Világbéke felirat pizzát és kávét kínál – bár zárva van a hely. Vasárnap szünnap van, legalábbis a nyitvatartási idő szerint. Az Apacs ékszerbolt kirakatában az ezüstökben gyönyörködünk, tovább sétálva pedig megakad a szemünk a Lelkészi Hivatal ablakán, amire Vitéz Ferenc:Otthon újra című rövid verse van feliratozva.
A villamos átzörög a téren, egy pár babakocsit tol, a fektetett módból ítélve, fél évesnél fiatalabb csecsemő alhat benne. Erősen le van a babakocsi függönyözve, kell, akkor is, ha a baba ébren van, a nap égetően süt. Egy elbájoló szőke kislány a plüss rókájával a szökőkút fölé hajol, kis kezét nyújtja a hűvős vízbe. Turisták és helyiek jönnek-mennek, nézelődnek.
A teraszokon vagy a légkondicionált kávézókban digitális nomádok – vagy legalábbis helyfüggetlenül dolgozó fiatalok tüsténkednek a laptopjaikon, vagy simán csak nyomkodják a mobiljaikat. Mások társaságba verődve dumálnak. Szabó Magda mellé is le lehet ülni egy padra, van aki a fotó, más az árnyék kedvéért tiszteli meg az írónő szobrát. Mi bámészkodunk. A velünk tartó gyereken kifog a félliteres limonádé, míg mi ráérősen megisszuk a kávénkat. Végtelen a nyugalom és a forróság.
Freedom: Home
Az egyetlen debreceni esténkben, nagy szerencsénkre könnyen találtunk több gluténmentes éttermet. Mi abba ültünk be, aminek konyhájában egyáltalán nem használnak búzát. Freedom: Home, ahogy az étterem neve is rejti, mintha csak otthon lennék. Búzaallergiásként bátran rendelhettem bármit az étlapról.
A pincérek messzemenőkig udvariasak voltak, minden kérdésünk és kérésünk ellenére. Míg nyugtatólag nem derült ki, hogy búzával nem találkozhat az ételem, a pincér még a lisztes zacskót is kihozza a konyháról, hogy mutassa, miből készül náluk a galuska. Olyan finom juhtúrós sztrapacskát még akkor sem ettem, amikor még fogyaszthattam búzát, mint akkor és ott. Lágy volt, omlós, de nem esett szét, a juhturó pedig nem tolakodóan adta meg az ízét. A gyereknek sem tűnt fel, pedig ő üresen fogyasztotta a galuskát, hogy az bizony gluténmentes. A barátnőm egy kacsamellel sütött hagymás rostélyos mellett döntött, mit ne mondjak, azokra a hagymakarikákra azóta is vágyom. Vissza kéne Debrecenbe menni.
Már a kínzó éhségben előételnek fogyasztott, kétszemélyes bifsztek tál feltéte után is megnyaltuk volna mind a tíz ujjunkat, ha nem étteremben lettünk volna. A búzamentes kenyér frissen a sütőből érkezve melegen roppant a szánkban, a tatároknak tulajdonított nyers marhahús, lilahagyma, paradicsom és paprika mellé. Nem folytatom tovább, de javaslom azoknak, akik Debrecenben vagy a környezetében élnek, térjenek haza, akarom mondani a Freedom:Home-ba.
Az étterem maga kényelmes elrendezésű és nagyságú. Bár sejtem, hogy egy mozgalmasabb estén szorosan dugig lehet. A nyár második felében, szombat este majd’ minden asztalnál hézagosan ültek, tehát mi kényelmesen vacsoráztunk. A mögöttünk lévő asztalnál házaspár ült három gyerekkel – őket igencsak megjegyeztem, és azt, hogy senki nem tekintett rájuk rosszalóan, ha kissé hangosabbak vagy éppen mozgalmasabbak voltak a kicsik.
Felettünk a tévében ment az Olimpia. Milák Kristóf 49:99 futamidővel aranyat nyert 100 méteren pillangóúszásban. Egy éjszaka Debrecenben és a Freedom Home-ban minden szempontból csoda volt. Debrecenbe kéne menni.
Fotó: A szerzőtől, és az étteremtől
