Bevenni a nem várt kanyarokat, állni a mocskosul nagy pofonokat, kilábalni váratlanul ért veszteségből, többféleképpen tehetjük: Evickélhetünk, míg egyszer csak ki nem jutunk a gödörből, vagy kezünkbe véve a dolgokat, menedzselhetjük is a változás folyamatát, megélését.
A változást kiváltó helyzetek a legtöbbször váratlanul érkeznek az életünkbe, s így gyakran elkeserítőek, ijesztőek is lehetnek. A legtöbben zsigerből, első felindulásból döntenek, ahelyett, hogy terveznének. Persze a megérzésből vett megoldás nem feltétlenül rossz, de nem feltétlenül a legjobb eredményt garantálja.
A csaknem harminc esztendős Dániel már évek óta várt arra a lányra, akinek gyűrűt húzhat majd az ujjára, amikor egy társaságban végre megpillantotta őt. Egyéves kitartó udvarlás után már tervezni merte a lánykérést, ami végül meghiúsult a váratlan szakítás miatt. Dániel féléves gyötrő szenvedését végül saját maga állította meg azzal, hogy hallgatott a szeretteire, akik azt ajánlották, hogy ha amúgy is új munkát keres, terjessze ki a lehetőségek területét messzebbre is. Pár hónappal, és ezer kilométerrel arrébb Dániel szíve végre megnyugodott, és tovább tudott lépni, mert bátor volt felállni a padlóról.
– Mert, ha csak élünk, de nem követjük a sorsunkat, nem számolunk el úja és újra önmagunkkal azzal, hogy jelenleg hol tartunk, akkor viszont, ha jön egy pofon kénytelen-kelletlen szembesülünk az életünkkel, amit, ha nem látunk olyannak, mint amilyet szerettünk volna, akkor a nem várt helyzeteket kudarcként vehetjük – mutat rá a változás hatására Győri Ildikó pszichológus.
A szakértő – ahhoz, hogy a lehető legjobban és leggyorsabban ki tudjunk evickélni egy vesztesnek megélt helyzetből – azt ajánlja, hogy vegyük tudatosan a kezünkbe a váratlan élethelyzet megoldását: – Csupán érzésből, kalandból is lehet dönteni, de érdemes tervezni, akkor is ha az nem trendi, nem szexi, egyeneses unalmasnak hangzik.
Így, ha elveszítjük a munkánkat, betörnek hozzánk, súlyos betegséget diagnosztizálnak nálunk, megreked a párkapcsolatunk, felmondják az albérletünket, tervezés nélkül gyarapodik a családunk, faképnél hagynak az oltárnál, vissza kell indulnunk az iskolapadba, tönkremegy az autónk, mi egyéb, álljunk meg egy pillanatra és vegyünk egy nagy levegőt, mielőtt túl nagy lépést hoznánk az életünkben, mint amekkorát el tudnánk könnyen viselni a későbbiekben.
– Lehet nagyot változtatni, csak át kell nagyon gondolni minden egyes lépést, mielőtt cselekednénk. Ilyen példa az, amikor valaki külföldre költözik. Más számára úgy tűnik hamar lépünk, mert egyik napról a másikra utazunk el, pedig hosszú folyamat és felkészülés eredménye a végső döntés, a költözés. Az ilyen nagy döntésekhez valóban kell az előbbiekben vázolt unalmas tervezés, azaz három oszlop felvázolása: Az elsőbe írjuk a megoldást, a másodikba annak előnyeit, míg a harmadikba a hátrányait, hogy mindent tisztán lássuk – javasolja, a pszichológus.
A táblázat összeírásával kicsit hátra is léphetünk. Miután megnyugodtunk az első szívbajból, sétálhatunk egy kicsit hogy átgondoljuk, milyen nagy változások voltak eddig az életünkben, amit közepesen vagy sikeresen megoldottunk:
– Elvégeztem az egyetemet, szuper!/ Elköltöztem a szülőktől, hű!/ Megálltam a helyem az első munkahelyemen! Na, ugye?/ Tudatosan leküzdöttem egy nehéz betegséget! Respect!/Túl vagyok egy váláson! Ez után is felálltam!/ Felújítottam a lakásunkat. Ez s m piskóta!/Jól viszem a vállalkozásunkat: Büszke is lehetek!/ Összeszereltem az új konyhabútorunkat. Pedig az IKEA nem kis fejtörés/ Szültem már két gyereket. Na látod! stb. Ha a sikeres helyzeteket összegezzük, megnézzük mit hoztunk ki egy-egy helyzetből, akkor könnyebben megnyugszunk a listával a kezünkben, és megyünk elébe a változásoknak, hiszen, most sem lesz ez másként, mint korábban. Látjuk, mennyi mindent megoldottunk már, mennyire bátrak vagyunk, vagányak vagy éppen kitartóak! – mutat rá a sokszor nem trendinek mondott, de annál hasznosabb listaírásra, Győri Ildikó.
Az egész életünk egy folyamatos változás. Egyfelől fizikailag, hiszen öregszik a testünk, másfelől a külső körülményeket tekintve, váltják egymást helyszínek és a szereplők az életünkben, az újabb és újabb iskolákkal, majd munkahelyekkel, a máshol élő rokonokkal. Tehát hozzá vagyunk szokva a változáshoz. Amiben viszont mások lehetünk, az maga az életünkbe lépő változásoknak a kezelése:
Eddig csak túl éltük a fordulatokat, vagy sikeresen menedzseltük hozzá a lépéseinket?
Mennyire vagyunk körültekintőek, türelmesek, hajlékonyak, mennyire segítjük tudatosan magunkat ahhoz, hogy végig menjünk a legoptimálisabb úton, avagy orbitális butaságot követünk el, csak azért mert megsértődtünk valamin, vagy túlértékeltük az előnyös tulajdonságainkat, mert nem vettük számba a kevésbé szimpatikusnak mondható magatartásunkat.
Győrik Ildikó így összegez: – Minél hamarább átnézzük a lehetséges megoldásokat, annál hamarabb tűnik el a változást kikényszerítő rémálom a fejünkből.
Győri Ildikó, pszichológus: a www.kreativneveles.hu oldalon érhető el.
Fotó: Zoltan Gabor Photography