Az agráriumban dolgozók mindennapjáról keveset olvashatunk. Zárt világ az övéké, egymás közt is nehezen nyílnak meg. Tóth Diána farmerlány kivételével. A fiatal anyuka nem véletlenül vitte el idén az Jövő Agrárszakembere kitüntetést.
A Farmer Lánya, avagy Tóth Diána stílusosan egy marhahús ételeket kínáló éttermet választ a találkozásunkhoz. Szereti a gulyást. Forrón és sűrűn tálalja elénk a pincér. Míg hűl a leves, arról beszélgetünk milyen az élete egy farmerlánynak?
A Farmer Lánya ízig-vérig nő
Vidékről érkezett Diána, Tiszagyenda az ő otthona. Bár volt időszak, amikor azt füllentette lakhelyének 5000 az irányítószáma, Szolnok mégiscsak egy város. De ma már ilyet nem tenne. Büszke arra ő vidéki lány, hogy a mezőgazdaság már egészen a születése óta része az életének.
Nem is volt kérdés számára, hogy tanulmányait az agráriumban végzi, és majd a szüleivel folytat gazdálkodást. Jelenleg klasszikus szántóföldi növénytermesztést visznek klasszikus vetésforgóban: napraforgó, kukorica, őszi búza, őszi repce és tök.
– Az édesanyám a gazdasági vezető, az apukám a termelésért felelős, én meg egy Jolly Joker vagyok, köztes az irodai és a kinti lét között. Az értékesítés, a termékfejlesztés, pályázatok koordinálása és az input anyagbeszerzés tartozik hozzám – árulja el.
Az étteremben Diána farmert, pulóvert és bakancsot visel, ahogyan egy Farmer Lányától „várnánk”. Ugyanakkor a hosszú, egyenesre vasalt haját kiengedve viseli. Ahogy vízért nyúl, francia manikűrre megkoccan az üvegpoháron. Az agrárdíj átadón is olyan eleganciával viselte az estélyi ruhát, mint akinek az ereiben kékvér csörgedezik. Megjelenése elveti az előítéletet, egy agrár is lehet csinos, érdekelheti a divat. Annyira, hogy nem hagyja dicséret nélkül a fülbevalómat se.
Így beszélgetünk a nőiességről, rákérdezek arra is, milyen ruhába megy ki a földre. – A legtöbb esetben van váltócipő a csomagtartóban, de volt, hogy otthon maradt, így nem gumicsizmában mentem be a térdig érő sárba, hanem ami éppen rajtam volt – meséli nevetve Diána.
Agrár innováció
Tóth Diána tényleg büszke arra, hogy ő egy farmer lánya. Az agráriummal járó megpróbáltatások adták meg számára azt az elvehetetlen családi értékrendet, ami eléggé határozottá és céltudatossá tette őt ahhoz, hogy az ágazat zártsága ellenére merjen innovatív lenni, és maradni is.
Blogját 2016-ban kezdte el írni. Egy rádióműsor hatására. Az igazságérzete megelégelte, hogy ha a mezőgazdaságról, állattenyésztésről van szó, akkor jóformán csak arról hallani, mennyi pénzt kap az ágazat.
– Akkor már hetek óta nyakig benne voltam a pályázatírásban. Egy magtár-, és terményszárító építéséhez reméltünk támogatást a Vidékfejlesztési pályázattal. Ahogy hallgattam a varrónőt, rájöttem, az emberek egyáltalán nem tudják, mit is csinálunk mi a mezőgazdaságban. Hogy a tehenet hajnal négy órakor kell megfejni, nem lehet késni vele, mert 4:10-perckor már nem adja le a tejet. Annak, aki az állattenyésztésben dolgozik, annak egy évben 365 munkanapja van. Nincs karácsonya, húsvétja, szilvesztere. Az állatot mindennap meg kell etetni, el kell látni, rá kell nézni.
A blog mellé Facebook oldalt is vezetni kezdett, amiben beszámolt a mindennapokról. Megosztotta munkájának folyamatait, eredményeit, de kétségeit és kudarcait is, miközben arra buzdított másokat, kapcsolódjanak be az ismeretmegosztásba, cseréljenek véleményt, segítség egymást a különféle tapasztalataik megosztásával. Mindenhez jó példát mutatott a posztjaival.
Valódi bátorság, céltudatosság
Egy kiadós esőzés után leírta, mennyire örül, mert a tikkadt földnek nagy szüksége volt már a csapadékra. Vagy ellenkezőleg, milyen károkat okozott a szélsőséges időjárásváltozás náluk. Szólt arról, hogyan egyezteti össze az anyaságot az agrárkarrierrel, hogyan érezte magát, amikor először vitte ki a kislányát a földre, vagy a bölcsődébe.
Podcast interjúkat is el kezdett készíteni az agráriumban dolgozó nőkkel is arról, ki-mivel foglalkozik, mivel küzd, milyen ötletei, tapasztalatai vannak. Milyen meglátásai vannak, hogyan lehet és tud értékesíteni, miben szorulna segítségre, mi az amiben maga tudna másnak hasznára válni. Ki, hová, kinek mit termel. Hol lehet egymás tevékenységébe bekapcsolódni.
Mindezt bátorsággal és végtelen kíváncsisággal teszi: – Jaj, lehet én néha túl problémás is vagyok, mert mindent megkérdezek. Szeretek tanulni másoktól. Ami érdekel, arra rákérdezek, legfeljebb nem válaszol. De ha kihagyom, az marad bennem, hogy meg kellett volna kérdeznem. Úgyhogy én mindenkit elkapok – árulja el.
A trollkodókkal is már jól bánik, bár a legelején, volt, hogy úgy meglepte egy-egy beszólás, hogy majd’ leesett a székről. – Például, hogy a traktorjaink besározzák az utat. Ma már vissza sem kérdezek, hogy egyébként szereti-e a kenyeret vagy a jó gulyást. Megtanultam, hogy ne érdekeljen olyannak a rosszindulata, aki a világ másik feléből, az internet névtelenségébe rejtőzve beszól – szögezi le.
Lefutott a dinnyeszezon
Az egyik legtöbbeket megmozgató témája a dinnyetermesztés kérdése volt. Találtam erről több posztot nála, sőt saját publicisztikát is az Agrotrend Magazinban: „…nincs ráírva, hogy érett vagyok, szedjél le. Meg van a technikája a szedésnek, a kopogtatásnak, sárga-e a feneke, elszáradt-e szár… Mind egyben jelentik, hogy érett, na de mennyire? Egy szedőnek tudnia kell, hogy mikor szedheti és mikor késő, vagy még korai. ”
Ebből a pár sorból egy laikus is rögtön érti, a dinnye szedése gyakorlatot, tapasztalatot igényel. Diána családja mégis dilemmába esett: – Több generáció óta termesztjük a dinnyét, folytassuk a tradíciót vagy sem?
A Farmer Lánya bátran és nagyon természetes módon kérte ki más gazdák véleményét erről a Facebook oldalán. Amikor rákérdeztem miért vállalta a nyilvánosságot egy ilyen stratégia kérdésben, egyszerre láttam a szemében egyfajta szomorúságot és eltökéltséget, a döntésük helyessége mellett.
– Évről évre egyre több lett a rizikó és a nyomás. Azon kívül, hogy a dinnyét a megfelelő pillanatban kell leszedni, még hozzá jön az, hogy egyre kevesebben vannak azok, akik értenek a dinnyeszedéshez, és el is tudják vállalni a munkát abban az ad hoc pillanatban, amikor kell. Nehéz igazodni a felvásárlók igényeihez, majd mindezt összeegyeztetni az időjárással, pont akkor, pont annyit, amennyit szeretnénk. Úgy gondoltam, kaphatok olyan tippet, amit még kipróbálhatnánk, hogy ne adjuk fel, avagy olyan véleményt, ami megerősít abban, hogy inkább fel kell hagynunk vele – meséli el Diána.
Dianáéknál hosszas mérlegelés után 2019-ben véget ért a dinnyeszezon.
Műholdról figyelt földek
Évek óta kísérheti az olvasó az írásaiból, hogy milyen körülményes, hosszadalmas és nehézkes pályázni, elnyerni és megtartani egy agrártámogatást.
– A nyomon követés nagyon alapos, negyedéves jelentéseket kell beküldenünk, honnan hová jutottunk, mik történtek – hangsúlyozza a Farmer Lánya.
Pontosan kell követniük az előírtakat: Mikor kell egy termőterületet ugarrá tenniük, majd mikor vethetnek újra be. Mikor milyen növényt és hova vethetnek. Mikor, mivel műtrágyázhatnak, vagy sem.
– Műholdról figyelnek bennünket. És mindent meglátnak. Volt olyan esetünk, ahol egy nagyobb júniusi esőzés során kisebb területet kivitt a víz, melyet nem láttuk a napraforgó magassága miatt. Azonban ez problémát jelentett, hogy nem jeleztük, ezért csökkentették az adott évi támogatásunkat – emlékszik vissza.
Generációs kérdések
Arra, hogy a kommunikációra nagy szükség lenne ezen a területen, Diána nem győzi hangsúlyozni. Elmondja, hogy privátban rengeteg üzenetet kap főleg nőktől, tanácsot kérnek tőle, elmondják a személyes eredményeiket, tapasztalataikat, kétségeiket osztják meg vele, de a nagyközönség elé nehezen tárják fel azt. Ezért is alapította Diána, az AgroWoman-Nők a mezőgazdaságban csoportot olyan nőknek, anyukáknak, akik az agráriumban dolgoznak. Azzal a szándékkal, hogy segítsék egymást a kommunikációban, legyenek kistermelők, állattenyésztők, méhészek, virágtermesztők kicsiben vagy nagyban, hiszen egy nőnek összeegyeztetni a munkát az anyasággal nem könnyű.
Ahogyan a generációs különbség is folyamatos téma az agráriumban. Mi sem kerüljük el. Meg is kérdezem Dianát, a szülei nem féltették a nyilvánosságtól? – Megbíznak bennem, mert tudják, hogy felismerem a saját határaimat, tudom mi mellé tehetem oda a nevemet.
Elárulja azt is, hogy a vita elkerülhetetlen olykor, ha több generáció együtt dolgozik, így fogalmaz: – Tanulnunk kell egymással a kommunikációt, hiszen a szüleink láttak bennünket kicsinek, majd felnőni. Ahhoz, hogy magabiztosan elfogadják azt, azért, mert én máshogyan látok dolgokat, az még lehet jó is, ahhoz hosszú az út, nagyon sok munka megadni egymásnak a döntési lehetőséget.
Ez nem a Dallas! – határszemlén a Farmer Lánya
Posztjaiban gyakran olvashatjuk, határszemlére megy. Ez a kifejezés megfogja a szakavatatlan fület.
– A diplomaosztóról hazafelé jöttünk éppen, az úton az autóban egy pesti barátnőm hallotta a telefonbeszélgetést, amiben az apukám éppen mesélte akkor mennek ki szemlére a határba. A barátnőm meg is kérdezte milyen határ, országhatár? – meséli mosolyogva.
Még a hangja is megváltozik ekkor, számára valóban igazi megnyugvást jelent az, amikor határszemlére mehet ki, hogy megnézze, leellenőrizze a földet. Hiszen láthatja azt is, hogy minden rendben van, de a megoldandó feladatokat is, legyen szó növényvédelmi kezelésről, vagy épp vadkárról.
– Tavaly tavasszal egy elég nagy vaddisznójárta területet kellett újravetni. Több tábla kukoricát, több soron át síkegyenesben feltúrt, de úgy mintha a GPS rá lenne kötve. Megérzik, hol van a mag, mondják is a vadászok – ismerteti.
Folyamatosan járni kell a terület. Télen ezt a vadászok teszik, akik traktorokkal mennek megnézni a területet. Diána alig várja, hogy jó időben ő is mehessen, egy pickup truck-kal járnak.
Mekkor földterületről is van szó? – 1500 hektár terüeten dolgozunk, de nem összefüggő terület. Ez nem a Dallas! De jó is lenne, ha addig tartana a föld míg a szem ellát – nevet fel Diána.
A Farmer Lánya zárásként még elmeséli, hogy határt szemlélni, traktorozni, földen dolgozni is lehet náluk az Élmény Tanyán. Családdal, gyerkőccel, barátokkal vagy csapatépítésként munkatársakkal. A Farmer lánya várja Tiszagyendán azokat, akik valódi vidéki kalandra vágynak.
Fotó: Az interjúalany saját tulajdona
