Olvasási idő: 2 perc

Facetime-ból szeretettel – így óvnak ma a nagypapák?

A nagypapák mindig is a család fejei voltak – a biztonság, a bölcsesség és a szeretet megtestesítői. Régen a kertben vagy a sufniban töltötték az időt, ma pedig a képernyők mögül vigyáznak ránk: üzeneteikben, megosztott történeteikben és digitális jelenlétükben. Bár más formában, de ugyanazzal a szívvel és odafigyeléssel maradnak mellettünk. Vagy mégsem?

Ahogy a nagymamákról él az a kép, hogy hintaszékben ülve, sapkát-sálat kötögetnek a télre kicsinek-nagynak, és mindig meleg almás pitével vagy tepertős pogácsával várnak, úgy megvan az a kép is, a nagypapák sokzsebes nadrágban kertészkednek, széklábat javítanak és mindig van náluk valamilyen dugi csoki a csavarhúzó mellett. 

Kik látják a fejükben mindezt? Félő, inkább már csak az idősebbek. Minél fiatalabb valaki, annál nagyobb eséllyel bír dolgozó vagy legalábbis számítógép előtt ülő, mobiltelefonnal pörgő nagyszülőkkel. 

Akik szintén ott vannak még, a már felnőtt gyermekeknek és kicsi unokáknak, csak messze nem úgy már, mint annak idején, az ő eleik. 

A mai nagypapák Facetime-on jelentkeznek be egy gyors vagy éppen ráérős videóüzenetre, és akár egész nap tolják információkkal teli üzeneteiket a Messengeren. Megosztják a TikTokon, Youtube-on látottakat, így fejezve ki az aggodalmukat. Óvva intézkednek, a fotelből online védenek. 

Sok papi érdeklődik az új hobbik iránt, egyiküket a digitális fényképezés érdekli, másikukat a zeneírás. Online kurzusokon tanulnak, hogy új készségeket sajátítsanak el. Néhányan saját blogot indítanak, ahol megosztják életük történeteit, emlékeket, vagy akár receptjeiket, így hagyva örökül valamit bárkinek.

A legelszántabbak saját videós csatornát indítanak, ahol bemutatják hobbijaikat, például a barkácsolást, a főzést vagy a kertészkedést, ezzel inspirálva másokat. De vannak olyan nagypapák is akik divatit diktálnak, táncolnak, illemleckéket adnak vagy éppen túráznak a videóikban. 

Rendszeresen követik a híreket, és aktívan részt vesznek a vitákban, megosztva nézeteiket a közösségi oldalakon, legyen szó politikáról, környezetvédelemről vagy egészséges életmódról. A nagypapák nemcsak a technológiai újításokkal élnek, kreatívan használják a közösségi médiát is. 

Csatlakoznak helyi közösségi csoportokhoz, ahol megosztják tapasztalataikat, képeiket a kertjükből, vagy tanácsokat adnak unokáiknak a DIY projektekről.

Ezek a tevékenységek nemcsak a nagypapák életét színesítik, hanem közelebb hozzák őket hozzánk a fiatalabb generációkhoz is, lehetővé téve számukra, hogy aktív részesei legyenek a mi digitális világunknak.

Jelen vannak, de máshogy. A mai taták a szék lábát tutorial videók alapján javítják meg, vagy inkább küldik tovább nekünk, hogyan csináljuk mi, gyerekek. A világ túl zajos, nincs idejük offline – így a szeretet egyszerűbbnek tűnik online.

Fotó: Pexels

Polgár Ágnes

Újságíró és webdesigner, egy tinédzser édesanyja, valamint ráktúlélő.
Szenvedélyesen gyűjt szalvétákat, és kiemelten fontosnak tartja a mértékletességet az élet minden területén. Közel áll hozzá a lagom filozófia és a svéd kultúra, amely egyensúlyt és harmóniát hoz mindennapjaiba.

Szólj hozzá!

Van gondolatod, tapasztalatod a témában? Írd meg a véleményed vagy történeted a Facebook-oldalunkon – kíváncsiak vagyunk, te hogyan látod!

Oszd meg a cikket!

Ha úgy érzed, másnak is adhat ez a cikk valamit, oszd meg bátran – egy jó gondolat néha messzebb gyűrűzik, mint hinnénk.

Ha tetszik a magazin:

Támogass bennünket, hívj meg egy kávéra.

 

Olvasd el ezt is

Jóllét, ami továbbgondolkodtat

Válogatott írások testi-lelki egyensúlyról, önismeretről és az emberi létről.

Ebben a válogatásban olyan cikkeket szemlézünk, amelyek túlmutatnak a felszínes jóllét-tanácsokon. Gondolatébresztő írások test és lélek kapcsolatáról, életmódváltásról, belső munkáról – hogy a mindennapi jól-létből valódi jóllét lehessen.
Az élet sokszínű, ahogyan mi magunk is azok vagyunk.

Témáinkat az életből merítjük, írásainkkal az élet valódiságát mutatjuk meg.

Tőlünk neked.

Iratkozz fel a hírlevelünkre

Lépj be az Olvasói Sarokba különleges tartalmakért!
© 2017-2025 Szoknya és Nadrág Magazin – Minden jog fenntartva.