Fejetlenség, fásultság, félrenézés – mi történt velünk?

Az intézményekben, munkahelyeken sokszor tapasztalható, hogy az ott dolgozók nem a saját feladataik szerint járnak el: túllépnek a hatáskörükön, vagy épp nem tudják, mi is lenne pontosan a dolguk. Pedig a jól meghatározott munkakör alapja lehetne a gördülékeny, felelős működésnek – és egy emberibb közegnek.

A fejetlenség, a káosz, a pontatlanság sok szakterületen jelen van. Napi szinten hallani panaszokat arról, hogy hivatalos ügyintézés, bevásárlás vagy akár egy levélfeladás sem megy zökkenőmentesen. Nyaralás alatt nekem sem kellett messzire mennem, hogy felhúzzam magam, csak kekszet szerettem volna venni.

Polcon van, de mégsem eladó

A Balaton partján, egy hipermarket pénztáránál derült ki, hogy a kosaramba tett gluténmentes csokis keksz nem is lehetne a polcon. A szóban gyártó termékei közül csak a kenyeret forgalmazzák, a kekszet nem, azt a szállító hagyhatta ott tévesen – nincs hozzá vonalkód.
Búzaallergiásként más alternatíva pedig nem volt. Egy hipermarketben. A személyzet sem tudta, ki hibázott. Nyilván én, mert „minek vagyok allergiás”? Egy vállrándítással intézték el azt, hogy éhesen távoztam a nyaralás alatt.

A mindentudó recepciós

Egy munkaügyi kirendeltségen történt, hogy a recepciós fennhangon kérdezte az ügyfelet, mit akar, miközben ő újra és újra csak azt mondta: a munkaszerződését hozta bemutatni, és a közvetítői lapját szeretné leadni.
A recepciós hölgy viszont egyre kioktatóbban beszélt vele, mindenki előtt. A hosszan elnyúló párbeszédből végül kiderült: az ügyfél közfoglalkoztatott, és valóban le kellene adnia a papírjait a sikeres munkaközvetítés után. Addigra viszont már az egész hivatal tudta az ügyfél nevét, lakcímét, anyja nevét és a foglalkozását is.
Mindezt azért, mert a recepciós nem volt tisztában a közfoglalkoztatottakra vonatkozó pontos eljárással, mégis ő döntött arról, ki melyik ügyintéző ablakához mehet – mindezt nulla türelemmel és diszkrécióval. Abba nyilván bele sem gondolt a recepciós, milyen kellemetlenül érezhette magát az ügyfél, aki eddig munkanélküli volt.

Diagnózis kutyafuttában

A hosszú kórházi folyosó baleseti részlegén emberek ülnek, fekszenek, várakoznak. Vérfoltok, sóhajok, nyögések – ismerős kép.
Időnként megjelenik egy nővér, aki ott, a folyosón kezd bele az anamnézisbe, gyorsdiagnózisba. Így megtudjuk például, hogy egy férfi szeretkezés közben sérült meg, egy indoor cycling tréner edzésen törte el a lábát, hogy egy néni lepedőt akart leszedni a szekrény tetejéről, amikor leesett – miért állt székre, miért nem a férjét hívta, kérdezgette a nővér – mert nem rég hagyta el őt, suttogta a néni.
A nővér persze diagnózist is alkotott, a véleménye szerint csak elrepedt a néni alkarcsontja – amiről órákkal később derült ki, hogy darabos törés és várakozás nélkül műteni kell.

Miközben várunk, hogy ellássanak, megtudjuk egymás korát, betegségeit, lakcímét, családi állapotát, gyógyszerérzékenységét – a folyosón, mindenki előtt. Érthető, hogy az asszisztens segíti az orvost, de talán nem itt és nem így kellene ennek történnie.

Titkárnők gyöngye

Margó pontosan tudja, hogy a főnöke hogyan issza a teát, miként vezeti a céges és a magánnaptárjait, úgy, hogy azok soha ne fedjék egymást. A titkárnő ennek megfelelően diszkréten kezeli a szerető és a család ügyeit is. Tudja, ki lesz kirúgva, ki mit ért el, kivel elégedett a főnök és kivel nem, ismeri a cég pénzügyi eredményeit is.
Margó soha nem lazít. Néha túllő a célon: fontoskodik, kotnyeleskedik, megkeseríti a vezetők és kollégák életét. A kereskedelmi vezető például emiatt mondott fel.

Az önkéntes rendőrök

Hivatalokban, postákon és még a bankokban is a biztonsági őrök egyfajta ügyfélirányítóként is működnek. Mi csak úgy hívjuk őket: önkéntes rendőrök. Ők azok, akik segítenek – de nem mindig úgy, ahogy kéne.
Gyakran kérdezősködnek: miért jöttünk, mit akarunk intézni – még mielőtt magunk választanánk ki az automatán az ügytípust. Így a mögöttünk toporgók hallják: új autónkat íratnánk át, válás után visszavennénk a lánykori nevünket, valakit eltemetnénk, útlevelet szeretnénk, adótartozás miatt részletfizetést kérnénk stb.
Mindez nemcsak kellemetlen, de felesleges is – ez az ügyintézőt érdekelje, de lehetőleg őt is csak négyszemközt.

Mi történik velünk?

Ez a fejetlenség, fásultság, félrenézés gyakran kellemetlen, pillanatnyi élethelyzetünktől nagyban függhet éppen, hogyan tudunk ezekre reagálni. Van-e elég humorunk, el tudjuk-e engedni az modortalanságokat. Vagy nem, és akkor dühöngünk.
Jobb esetben megoldódik a problémánk, rosszabb esetben nem. Panaszra kevés helyen számíthatunk valódi változással.

Miért lehet mindez? Mi történik velünk? Sokan nem a szakmájukban dolgoznak, hanem ott, ahol épp munkájuk van – az élethelyzetükhöz, lakhelyükhöz igazítva. Olyan terhelést, időbeosztást vállalnak, amit még éppen elbírnak. A megélhetési nehézségek miatt, sokan nem is tudnak vagy mernek váltani. Ez a kiszolgáltatottság életunttá, feladatterhessé tesz, ami akaratlanul is hibákhoz vezethet. Sokszor probléma az is, hogy a dolgozó nincs tisztában azzal, pontosan meddig terjed a feladata. Nincs megbeszélve, mi tartozik a munkakörébe, mit várnak el, miért fizetik meg őket. Így előfordulhat, hogy túl sokat vagy túl keveset vállalnak. És reagálnak vállrándítással, kellemetlen stílussal, bántó megjegyzésekkel, pozíciójukon való túllépéssel. Ez sem nekik, sem másoknak nem jó – főleg, ha az eredmény az, hogy végül a helyzet megoldása helyett egy újabb feszültség születik.

Fotó: Canva