
A fenntarthatóság fogalma a környezetvédelmen túl számos más területen is érvényes lehet. A nyitott munkahelyek, a sokszínű munkahelyi közösségek a társadalmi fenntarthatóságot erősíthetik. A HR szakembereknek szóló érzékenyítő programok segítségével egyre jobban elterjedhet a hallássérültek foglalkoztatása.
A fenntarthatóság azt jelenti, hogy egy rendszer hosszú távon működőképes. Gyakran a környezetvédelemmel kapcsolatban merül fel ez a fogalom. Például a fenntartható erdőgazdálkodás során a fakitermelést úgy végzik, hogy az erdő, mint ökoszisztéma ne sérüljön. Újratelepítik a kivágott példányokat, védik az erdei állatok élő-, fészkelő-, és búvóhelyeit, valamint gondoskodnak az erdő mint szociokulturális érték megóvásáról. De a fenntarthatóság a környezetvédelmen túl, még számos területen fontos érték.
Egy társadalmi berendezkedés is lehet fenntartható. Azokban a közösségekben, ahol nincsenek kirívó egyenlőtlenségek, ahol az alapvető emberi jogok biztosítottak, és rendelkezésre állnak eszközök, amelyek lehetővé teszik a krízishelyzetekkel való megküzdést – mint például természeti csapások esetén – valószínűsíthető, hogy az emberek békésen élnek együtt.
Ezzel szemben egy olyan városban vagy országban, ahol egyes csoportok között szélsőségesek a különbségek, akár az életszínvonal, akár a jogok és kötelezettségek terén, előbb-utóbb számítani lehet erőszakos kitörésekre. Ezek a társadalmak beavatkozás nélkül, végső soron elpusztítják önmagukat.
Beszélhetünk fenntarthatóságról a munkaerőpiac vonatkozásában is. Az egyes emberek jóllétének, testi-lelki egészségének egyik legfontosabb összetevője, hogy a munka, amelyet végeznek, fenntartható-e.
Azonban az, hogy kinek mi a fenntartható munka, teljesen szubjektív, hiszen mindannyian mások vagyunk. Mások a képességeink, mások a készségeink, az érdeklődésünk, a lelki alkatunk, a személyiségünk, a motivációnk. Életünk jelentős részét, mintegy 80 ezer órát töltünk munkával. Az egyik legnagyobb tragédia lehet az, ha valamilyen oknál fogva nem azzal foglalkozhatunk, amiben valóban ki tudnánk teljesedni.
A valódi munkaerőpiac persze nagyon messze van még az ideálistól. Az embereknek körülbelül öt százaléka teljesen elégedett a munkájával. De mindig lehet tenni azért, hogy jobb legyen ez az arány. Érdemes megvizsgálni például, vajon egy-egy munkakör betöltéséhez elengedhetetlen-e a tökéletes testi egészség, s ha nem, akkor nyitni a mozgássérült, esetleg látás- vagy hallássérült szakemberek felé.
Tavasszal a SINOSZ, vagyis a Siketek és Nagyothallók Országos Szervezete két alkalommal is rendez találkozót olyan HR-esek számára, akik szeretnének felkészülni hallássérült munkavállalók foglalkoztatására.
Mint minden érzékenyítő programnak, ennek a kezdeményezésnek is fontos szerepe van abban, hogy eloszlassa azokat a félelmeket-tévhiteket, amelyek leginkább feltételezésekből fakadnak.
Csökkent hallóképességű emberekkel kapcsolatban a legnagyobb nehézség a szóbeli kommunikáció akadályoztatása – s bár ez okoz némi fejtörést, korántsem áthidalhatatlan problémáról van szó. Olykor elegendő a telefonos interjú helyett személyes találkozót szervezni, vagy éppen egy nagy, visszhangos tárgyalóból átmenni egy kisebb, csendes szobába. Ha jeltolmács bevonására is szükség van, a SINOSZ online videótolmács szolgáltatása bárhonnan elérhető.
Nagyon fontos ugyanakkor a nyitottság a jelöltek részéről is, akkor is, ha álláskeresőként inkább titkolnák „hiányosságaikat”. Ha valaki nem jól hall, előfordulhat, hogy teljesen másra válaszol, mint amit kérdeznek tőle, vagy egyáltalán nem is reagál, ha a kérdező nem fordul vele szembe, és nem tudja, hogy hozzá szóltak.
Ezek olyan jelek, amelyet egy HR-es tapasztalatától függően értelmezhet. Mivel a hallássérülés ránézésre senkin nem látszik, pusztán a jelölt viselkedéséből téves következtetéseket vonhat le: figyelmetlen, udvariatlan, „fura”. Ha azonban egy érzékenyítő program felkészíti rá, eszébe juthat, hogy a pályázójának gond lehet a hallásával.
Kevés az olyan pozíció, ahol a csökkent hallóképesség – a szakmai és emberi rátermettség megléte esetén – kizáró ok. Egy munkaadó számára a nem jól halló szakemberek ugyanolyan értékesek lehetnek, mint az átlagos hallású kollégáik – sőt. Egy jól halló kollégákból álló csoportba beilleszteni egy hallássérült munkatársat sokat adhat egy közösségnek, erősítheti a többi munkavállaló elköteleződését is a cég iránt.
Szükség lehet infrastrukturális beruházásokra, mint például speciális telefonra, vagy egy-egy hangjelző berendezés ( mint a belépést jelző csengő) átalakítására úgy, hogy fényjelzést (is) adjon. A hallássérülés mértékétől függően a kollégáknak esetleg változtatniuk kell a kommunikációjukon, s alapvetően egy kicsit jobban oda kell figyelniük az új kollégájukra. Azonban ez az extra odafigyelés kihathat életük többi területére is. Empatikusabbá válhatnak, s a tudatos kommunikáció javíthatja interakcióikat akár a munkahelyen kívül, családi-ismerősi körük tagjaival is.
Emberi reakció persze a türelmetlenség és a féltékenység is – ha a csoporton belül valaki így reagál, azzal is foglalkozni kell, mert hosszú távon szétzilálhatja a munkahelyi kollektívát.
Jó szakemberből kevés van, ezért munkaadóként-HR-esként érdemes foglalkozni azokkal a potenciális munkatársakkal, akik valamiben eltérnek az átlagostól. Gyakran a különbözőségüket sokkal nagyobbnak gondoljuk – valójában könnyen megteremthetőek a feltételei annak, hogy teljes értékű munkavállalói legyenek egy cégnek.
A hallássérült kollégák szakmai felkészültsége független a hallóképességüktől, azonban megtörténhet, hogy mégsem a számukra ideális munkakört töltik be.
Pedig az értelmes munka végzéséből fakadó elégedettség érzése minden ember számára kardinális fontossággal bír, ez a lelki egészségünk egyik fontos kritériuma (Freud). Ezért közös érdekünk, hogy a munkaerőpiac is legyen – fenntartható.
Kép: Pexels
Van gondolatod, tapasztalatod a témában? Írd meg a véleményed vagy történeted a Facebook-oldalunkon – kíváncsiak vagyunk, te hogyan látod!
Ha úgy érzed, másnak is adhat ez a cikk valamit, oszd meg bátran – egy jó gondolat néha messzebb gyűrűzik, mint hinnénk.
Támogass bennünket, hívj meg egy kávéra.
Olvasd el az Adatkezelési tájékoztató-t.