Kétségtelen a nyári kánikulában nehezebb volt mozgásra bírni a testünket-lelkünket, ha nem szoktunk rendszeresen sportolni. Most lehűlt a levegő, elindulhatnánk újra róni a (kilo)métereket, leúszni a medence hosszát többször oda és vissza, vagy végigcsinálni azt az mozgássorozatot, amit jónak gondolunk magunknak. Még sem megy. Túl bonyolítjuk az egészet, ez az, ami visszatart? Tervezzünk annyit, amennyi valóban vállalható.

Szívesebben beszélünk arról, ha rendszeresen sportolunk, arról azonban már aligha, ha nem. Mégis ki dicsekedne azzal, hogy hetek óta a porszívózáson kívül nem mozgott többet? Senki. Hiszen fejben tudjuk, a rendszeres mozgásra tényleg szükségünk van, illetve lenne. És nem kizárólag azért, hogy jól, jobban nézzünk ki, feszesebb és karcsúbb legyen a sziluettünk. Hanem azért is, mert az élethez kell a fizikai erőnlét, a jó állóképesség. Annyi minden támadja a testünket nap, mint nap. Jelenleg már a hűvös is.

A hideggel is meg kell tudni birkóznunk, és nem csak úgy, hogy felöltözünk. Jó lenne mozogni is. Ha nyáron elhanyagoltuk a testedzést, azzal, hogy túl melegünk van, akkor most az időjárásra tényleg nem foghatjuk a testmozgás hiányát. Még az esőre sem. Bent is lehet mozogni.

Letörjük a saját kedvünket

Mozogni akkor is szükséges, csak éppen más formában, ha betegek vagyunk, vagy túl vagyunk egy komolyabb baleseten, műtéten. A regeneráló és gyógytornáknak is meg van a maguk szerepe. Összeszorított fogakkal, de mozogni kell és ildomos akkor, amikor az orvosok már erre buzdítanak. A bélrendszeri rákműtétem másnapján az első tornám arról szólt, hogy felüljek az ágyban. A második arról, hogy letegyem a lábamat a padlóra, a harmadik pedig, hogy felálljak. Ketten tartottak, de álltam, huszonnégy órával azután, hogy eltávolították belőlem a daganatot. Négyen biztattak egyszerre, hogy ez igen! Az egész azért ment annyira jól, mert előttem volt a cél: karomba tarthassam, az akkor másfél éves kisfiamat újra.

Nem kell ahhoz rákműtét, hogy célunk legyen a mozgásra. Elég pusztán annyi, hogy elmondhassuk: megteszünk mindent az egészségünkért, és azért, hogy csinosak legyünk, mert ez is lehet egy cél. Csinosak akarunk lenni vagy maradni.

Vagyis mozognunk kell. Valamennyit. Mennyit? A hangsúly azon van, hogy annyit akarjunk mozogni, amennyit bírunk. Ne törjük le a saját kedvünket azzal, hogy olyan célokat állítunk fel, ami elérhetetlen a számunkra. Más az, ha valaki a sportból él. Vagy elképzelhetetlen az élete mozgás nélkül, és tényleg nem szokott kihagyni egy alkalmat sem a mozgásra.

Félre kell tenni, minden ideát, és elkezdeni azzal, hogy nem hagyjuk ki az alkalmat, amikor sportolhatunk, mozoghatunk. Nem holnap kezdjük el, amikor már minden adott és megfelel. Tegnap a meleg volt a gond, ma a hűvös.

A kevesebb is több, mint a semmi

Ki ne lenne tisztában azzal, hogy igenis vannak olyan élethelyzetek, amibe a rendszeresség jóval ritkábban valósulhat meg. Nézzük például azokat a férfiakat, akik 10-12 órás műszak után a családjukra tartogatják a maradék energiájukat, vagy azokat az anyukákat, akik munka mellett háztartást vezetnek, kisgyermeket nevelnek – gyakran segítség nélkül. Vagy ott vannak azok a 40-50-esek, akik egyszerre segítik a fiatal felnőtt gyerekeiket az életkezdésben és idősebb szüleiket az egyre nehezedő mindennapjaikban, miközben ott van a saját életük. Amibe jó lenne, ha némi mozgásra is jutna idő és energia.

Nem törhetjük le a saját kedvünket azzal, hogy olyan célt tűzünk ki, amit nem várhatunk el magunktól. Ha hetente csak egyszer tudunk 40 percnyi időt gyors gyaloglásra, kocogásra, otthoni tornázásra, teniszre vagy biciklizésre szánni, akkor azt kell teljesítenünk. Hiába van bennünk ilyen vagy olyan idea arról, hogy hetente háromszor-négyszer különféle testedzést űzünk, ha nem fér több bele az életünkbe perpillanat.

Hiszen az is egyfajta rendszeresség, ha legalább hetente egyszer mozgunk, mintha semennyiszer sem tennénk. Lehet, hogy lassabban érünk el ilyen vagy olyan eredményt, de még is csak haladunk a saját, elérhető célunk felé. Legalábbis engem ezzel biztat a gyógytornász és a jógaoktató, mert a Long Covid tünetek miatt, messze nem bírok annyit, mint korábban. A szakértők szerint nem is kell és nem is szabad kizsigerelni magunkat. A fenntarthatóság a testmozgásban, pont annyi mozgást jelent, amennyit tényleg elbírunk folyamatosan.

Fenntarthatóság a testmozgásban

A fenntarthatóság fogalmával számtalan helyen találkozhatunk, semmi meglepő nincs abban, hogy akár a sportban is figyelembe jó vennünk.  A fenntarthatóság legelterjedtebb meghatározását 1987-ben az úgynevezett Brundtland Bizottság fogalmazta meg így: „A fenntartható fejlődés olyan fejlődés, amely megfelel a jelen igényeinek anélkül, hogy veszélyeztetné a jövő nemzedékeinek a saját szükségleteik kielégítésére és életstílusuk megválasztására való képességét.”  A sportra lefordítva ez azt jelenti, hogy úgy tervezzük meg a jelen életünk mozgásszükségletét, amit anélkül fenn tudunk tartani, hogy az a későbbiekben gondot okozzon nekünk, és így a közvetlen környezetünknek is.

És ebben benne van az is, hogy akkor veszünk fitnesz bérletet, ha tényleg el tudtunk menni edzeni annak az érvényességi ideje alatt, amíg az tart. Ahogyan arról is szól a fenntarthatóság a testmozgásban, hogy olyan gyártási technológiával készült sportruházatot és felszerelést vásárolunk vagy veszünk igénybe, ami fenntartható közegben készült, és annyit, amennyire valójában szükségünk van. Vagyis mielőtt a fekete mellett türkiz színű futócipő után is nyúlnánk, előbb gondoljuk át, tényleg szükségünk van mind a kettőre? Merthogy a sportolási kedvünket nem egy újabb holmi hozza meg hosszútávon, az biztos.

Hogyan kivitelezhető még a fenntarthatóság a testmozgásban? Valahogy úgy, hogy ha eddig nem mozogtunk, mert túl melegünk volt, vagy nem volt időnk a gyerekek miatt, esetleg gyógyulnunk kellett egy betegségből vagy egyéb más okunk volt arra, hogy ne sportoljunk, akkor üljünk le és gondoljuk át, mi az amiért mégis szeretnénk.

Hogyan szeretnénk mozogni? Mi a célunk a sporttal? Miért van szükségünk a testmozgásra, mi az amit ezért képesek vagyunk megtenni? Mi az a sport és mennyi belőle, amire minden téren van kapacitásunk? Mindezt határozzunk meg magunknak, hogy tényleg, további kifogások nélkül neki tudjunk kezdeni, kis lépésekben akár. Mert nem az a cél, hogy olyan tervet szövögessünk, amit nem tudunk tartani, hanem éppen ellenkezőleg.

Persze, ha ez sem megy, akkor valljuk be nyugodtan, legalább önmagunknak: én aztán nem vagyok egy sportos alkat.

Fotó: iStock

Polgár Ágnes