Grillezés nélkül nem telhet el nyár. Nem azért, mert trendi, hanem mert az egyik legegyszerűbb megoldás, hogy a forróságban laktató és különlegesen finom ételhez jussunk. A grillezett ételek legjobb ízesítői a pácok, a szárított fűszerek és a különféle szószok. Nem csalunk, ez igazi varázslat, pillanatokon belül tálalunk!
A nyári gasztronómia szinte elengedhetetlen lehetősége a szabadtéri főzés a nyílt láng illetve a parázs felett. Bográcsban, tábortűz felett, kövön, grill-lapon, kemencében. Felejthetetlen élményt nyújt az előkészítés, a tűz, a parázs őrzése, a sütés-főzés mássága, mint otthon a zárt térben, és legvégén a füstös ételek elfogyasztása.
Amiknek az elkészítését igazán gyorssá a húsok-zöldségek és gyümölcsök előízesítésével tehetünk. Vagyis a száraz fűszerezéssel vagy pácolással, illetve az utólagos ízesítéssel a különféle szószokkal, amivel leöntjük a sültjeinket.
Grillezés vagy barbeque?
Főleg a nehéz húsok esetében több időre lehet szükségünk a grillezésnél. Mert míg a grillezés egy rövidebb, viszont nagyobb hőfokon való átsütést jelent, aminek az esszenciáját a nyílt láng adja, addig a barbeque sokkal inkább a nehezebb húsok füstölésére szolgál, alacsony hőfokon, jóval több ideig, akár órákon át is.
Grillezés során a rácsra, a grill lapra avagy a kőre dobhatunk szeletelt csirkét, pulykát, virsliket, kolbászokat, sajtokat és hamburgerhúsokat, fasírtokat, csevapcsicsát és halakat. Zöldségeket paradicsomot, paprikát, cukkinit, padlizsánt, burgonyát, tököt, kukoricát, paszternákot, répákat, hagymaféléket és ami még az eszünkbe jut.
A barbeque-zás (röviden BBQ) alkalmával választhatunk vastagabb és zsírosabb húsokat mint marhát, sertést avagy bárányt. A hosszan, a parázsban történő BBQ során egy jóval füstösebb, karakteresebb ízt kapunk, mint grillezéskor. A barbeque-záshoz nem árt a tapasztalat, a megfelelő pácolás, a parázs egyenletes hőfoktartása.
A pácolás a grillezés lelke
A grillezésben az a jó, hogy míg az ételkészítésre figyelünk, addig teljesen kikapcsolhatjuk az agyunkat. A grillezés jót tesz a léleknek. Kint vagyunk a szabadban, a friss levegőn, nem jár az agyunk a napi dolgainkon, vagy önmagunkon, a problémáinkon, csak az ételkészítésre, a szabadság érzetére figyelünk.
Ugyan grillezés közben vagy tálaláskor is ízesíthetjük a grillezett ételeket, de miért ne nyújtanánk el a jóleső nyugalmi időt azzal, hogy a grillezendő alapanyagokat már sütés előtt bepácoljuk? Míg kiválasztjuk a fűszereket, és bekenegetjük a sütendőket, addig is kikapcsol az agyunk.
Az előre történő fűszerezés és pácolás megváltoztatja a grillezendő étel szerkezetét. A páchoz adott ecet vagy citromlé puhítja a húst a grillezéshez. A legfinomabb ízeket akkor érhetjük el, ha jó előre bepácoljuk a húsokat. A nagyobb húsdarabokat akár egy egész napig is fürdethetjük a pácban. A húsok mellett a halat és a zöldségeket is érdemes pácolni.
A pácolás nem nehéz, ha előre megtervezzük az ízeket. Ha saját magunk készítjük a pácot, akkor pontosan azt az ízt kapjuk, amit szeretnénk. A jó pácok a legjobb esetben is csak néhány összetevőkből állnak.
Univerzális pác húsok grillezéséhez
A lehető legegyszerűbb, univerzális pác a következőkből áll: egy rész fehér ecet, két rész olaj és pár csepp méz. Amit különböző fűszernövényekkel ízesíthetünk.
1 dl olaj
fél dl étkezési ecet, vagy citromlé
2 ek. méz
1 ek fűszerkeverék: kakukkfő. oregánó, rozmaring
fél tk őrölt fekete bors
Keverjük össze az összes alapanyagot egy mélyebb üvegtálban. Tegyük bele a húsokat vagy zöldségeket, amit pácolni szeretnénk. Hagyjuk a húst a pácban fűszerezni egy éjszakán át a hűtőben. A zöldségeknek pár óra is elég lehet. Ízlés szerint a pácot lecsepegtetve, vagy nem grillezzük meg.
Univerzális pác halakhoz
A halakat, a tengergyümölcsét a friss ízek bolondítják meg. A lazacot, a pisztrángot, a pontyot, a hekket, a rákot a citrommal és a gyömbérrel tehetjük igazán friss, üde ízűvé.
2 dl worchester szósz vagy fél dl tamarind és fél dl vörösborecet, esetleg 1 dl szójaszósz (gluténmentes)
2 evőkanál olaj
1,5 evőkanál citromlé
2 teáskanál apróra vágott gyömbér
2 zúzott fokhagyma gerezd
Keverjünk össze az alapanyagokat egy üvegtálban. Öntsük rá a lazacra, és hagyjuk 2-3 órán át pácolódni.
Pác helyett dörzsölés
Ha sietetni szeretnénk a grillezést, mert éhesek vagyunk, akkor pác helyett használhatunk fűszerkeverékeket is, amivel csak bedörzsöljük a húsokat és zöldségeket, jó alaposan. A fűszerekből így egy kéreg áll össze a húsokon. Vagy készíthetünk belőlük olaj hozzáadásával páclét is, amiben nem áztatjuk be hosszan a húsokat csak a sütés előtt közvetlenül mártjuk azokat bele. Készíthetünk egyszerre nagyobb mennyiséget is a fűszerekből. Fedeles üvegekben, fénytől védve hosszú ideig felhasználhatóak. Az ízletes fűszerkeverékek ajándéknak is tökéletes.
Univerzális bedörzsölő fűszerkeverék
1,2 dl barna cukor
1 evőkanál só
1 evőkanál fekete bors
½ dl paprikapor
1 evőkanál szárított kakukkfű
½ evőkanál őrült kömény
1 evőkanál fokhagymapor
Keverjünk össze az alapanyagokat. Sütés előtt dörzsöljük be vele a nedves hús felületét vastagon. Hagyjuk pácolódni 15 perctől alig 1 óráig, hogy az ízek felerősödjenek.
Zöld borssal fűszerezett tejszínes szósz – grillezett húsokhoz
Ízesíthetjük utólag is a kész húsokat, zöldségeket. A tejszínes zöld bors szósz minden húshoz, halhoz és zöldséghez különleges íz élményt ad.
1 ek zöldbors
150 gramm tejszín
2 evőkanál dijoni mustár
fél mk só
A zöld borsból fél evőkanálnyit mozsárban apróra tőrünk, a másik fél evőkanálnyit egészben hagyjuk. Összekeverjük a morzsolt zöld borst a többi hozzávalóval, majd a hűtőbe tesszük egy-két órára, hogy az ízek összeálljanak. Ezt kanalazzuk utólag a grillezett húsokra megszórva a maradék egészben hagyott zöld borssal. A zöld borssal fűszerezett francia tejszínes szósz grillezett sertés-, marha- és csirkehúshoz illik.
Forrás: ITT
Fotó: Getty Images Signature/Knapek