Anya csak egy van! Ismerős mindenkinek, ugye? Azért, jobb esetben apából sincs nagy túltengés, és ez akkor válik különösen lényegessé és súlyossá, amikor mi is azok leszünk.

„…sem boldog őse (…) nem vagyok senkinek.” Úgy bizony, én még nem vagyok apa. Most egy kicsit félve néztem rá a telefonomra, de nem, nem kaptam hívást a két csíkról. Sajnos ez olyan, mint Démoklész kardja: aki nemi életet él, akárhogy is védekezik, akármennyire vigyáz, arra bármikor lesújthat. Magam részéről azért inkább maradnék a jól megtervezett, jól kigondolt, alaposan átrágott gyerektervezésnél. Valamikor pár év múlva.

Apaságról írni gyerek nélkül?

Őszintén megmondom, félek kicsit a témától. Olyan ez, mintha egy ebihal írna a békává válásról. Valamikor elér oda, még az is lehet, hogy már gondolkodott róla, de csak a sötétben tapogatózik. Ami most fontosnak tűnhet, odaérve lehet, hogy egy aprócska semmiségnek tűnik majd és ugyanez fordítva. Tekintse ezt mindenki úgy, mint egy gondolatkísérletet, mint amikor az író papírt és tollat tesz maga elé az asztalra, vesz egy nagy levegőt majd világokat teremt. Nézzük, milyen az én apaság-világom most. Lehet, hogy pár év múlva már a másik oldalról nézve írok erről.

Minden az anyagin múlik

Akárki akármit mond, egy gyereknek nem elég „csupán” a szeretet. Biztos egzisztencia nélkül nagy felelőtlenség egy újabb lakót a házba költöztetni. Apropó, ház. Ami két személyre elég volt, egyáltalán nem biztos, hogy háromra is. Nyugodtan el lehet gondolkodni a költözésen is, de egy szobát azért mindenképp érdemes kialakítani a csöppségnek, pláne, ha a későbbiekben még szóba jöhet a kistesó projekt is. Ne kérdezzék majd szegénytől, hogy „nem volt gyerekszobád?”.

Jó, a szoba nagy falat, bár a szerencsésebbeknek falat nem kell húzniuk hozzá. Ezen kívül azért felmerülhetnek olyan költségek mint babakocsi, ruhák, játékok, pelenka, bébicsősz, gyerekágy, … A felsorolást talán lehetne folytatni pár órán keresztül, és teljesen biztos vagyok benne, hogy még így is fontos dolgok maradnának ki.

Nomen est omen

Hallottam olyan horror sztorikat, amikor az egyik szülő csak rálegyintett arra a kérdésre, hogy mi legyen a születendő gyermekének neve. Hogy micsoda?! Szegény egész életében azt hordja majd, hát ne toljunk már ki vele!
Mostanában egyébként is divatja van a furábbnál furább neveknek, amelyeket az Akadémia előszeretettel engedélyez. Itt van a fiúnevek között mondjuk a Polikárp vagy az Agamemnon, de a lányok is viselhetnek Küllikkitől kezdve Skolasztikán át a Deziderátáig lassan bármilyen keresztnevet. És akkor ott van a vezetéknévvel való szörnyű kombináció. Nemoda Buda Örs, Fehér Holló, Kis Virág? Jó, az utóbbi tényleg aranyos… Amíg kicsi a lány.
Olyan nevet kell tehát választani, ami megállja a helyét akkor is, ha becézni szeretnénk (ezért jobb elkerülni mondjuk az Orfeuszt… hadd ne írjam le), de akkor is, ha mondjuk bíró vagy miniszterelnök lesz a csemeténkből.

Ha békét akarsz, készülj fel

A földhözragadtabb dolgok tárgyalása után (amit természetesen lehetne még folytatni – ki maradjon otthon a gyerekkel, milyen nőgyógyászt/szülésznőt/kórházat válasszunk stb.) maradt még egy jókora hézag, amit nem érintettünk, pedig érdemes rá felkészülni: az érzelmi oldal.

Ha természetes úton jön a baba, akkor adott nagyjából kilenc hónap, amikor teljesen felborulnak az addigi egyensúlyok, hogy aztán a gyerkőc jövetelével véglegesen egészen új irányt vegyenek. Elsősorban egy leendő apának hozzá kell szoknia, hogy még a haverok is elfelejtik, hogy ő létezik és az anyukáról meg a kicsiről kérdezősködnek majd. Meg kell hát tanulni a háttérben maradni és elfogadni a helyzetet.

De nem csak a társasági körökben kell sokkal elfogadóbbnak lenni, hiszen leendő gyermekünk anyja teljesen új érzelmi világba csöppen, amely nekünk hol dühös tornádót jelez, hogy pedig azt, hogy álmunkból felkelve is be kell szereznünk kovászos uborkát és nutellát, még ha nemzeti ünnep van vagy teszem azt az éjszaka közepe. Nem lesz egyszerű, de neki mégannyira sem.

Intimitás? Nuku. Legalábbis egy ideig teljesen más fogalmakat kell róla alkotni, mint egy párkapcsolat elején. Virág helyett mondjuk fel lehet kelni, mikor harmadjára sír fel a kicsi az éjszaka közepén, hogy párunk egy kicsit többet tudjon aludni.

A múltkor láttam egy várandós nőt és férjét a buszon. Látszott a pasin, hogy valamin megsértődött, mert arrébb is húzódott a feleségétől, néha-néha pillantott csak rá. Lehet, hogy most még csak a partvonalról beszélek, de hékás! Legyél inkább támasz, nem ez a legalkalmasabb időszak kiélni a hisztis tiniséget. A nő egy megbízható férfit akar, aki megküzd az időről időre felbukkanó sárkánnyal és újra megmenti a királylányt, nem pedig leül a kastély tövébe és felhúzott orral él, amíg meg nem hal.

Apának lenni – vagy nem lenni

Valahogy úgy kezdtem, hogy nem elég a gyereket „csupán” szeretni. Ott az anyagi oldalára tereltem a szót, de az sem mindegy, hogyan szeretünk. Akarhat valaki mindent megadni az utódjának, ha közben elkényezteti és a végeredmény rosszul sül el, de igen könnyen a másik oldalra is kerülhet az ember és a túlzott szigor egy minden ellen lázadó tinit eredményez. „A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve” – tartja a mondás.

Pedagógusként vannak ismereteim arról, hogyan érdemes bánni egy gyerekkel, de ez mind köddé válik, amikor majd a sajátomat kell rendbe szedni vagy épp megvigasztalni. Ami a legfontosabb, hogy kialakítsam benne már jó korán, hogy velem bármiről, de tényleg bármiről lehet beszélni. Meghallgatom, megértem, tudok és akarok is neki tanácsot adni. Lesznek olyan pillanatok, amikor a világból is elegem lesz, és csak az ágyba akarok bedőlni és aludni egy nagyot… Viszont neki lehet, hogy azzal az elutasítással egy olyan impulzust adok, ami miatt legközelebb már esze ágába se lesz megkeresni és inkább a kortársakhoz fordul segítségért. Amiből lesznek aztán a kalamajkák.

Nem kell azonban megijedni. Egy elmélet szerint az is káros, ha túl jó szülők vagyunk. „Elég jó szülő” – ez a legideálisabb állapot. Nekem szerencsém van. Édesapámtól megkaptam a legjobb példát. Már csak fel kell nőni a feladathoz. Hogy sikerül-e: lehet pár év múlva azt is leírom.

Fotó:  Kelly Sikkema az Unsplash- on