Éppen tizenhatan voltak. Mind sudár, egyenes derekú ifjú. Katonás sorban álltak, egyforma távolságra egymástól. Jó iskolából érkezett valamennyi és roppant büszkék voltak nemesi származásukra. Fennhangon kiabálták át egymásnak a nevüket:

– Én vagyok az Érdi Bőtermő! – feszítette ki magát az egyik fiatal meggyfa. – Engem bizony Gönczi Magyarnak hívnak –kontrázott rá egy kajszi, – és ez itt a barátom, Ceglédi óriás!

–Vilmos vagyok! – mutatkozott be a körtefa – ez itt az öcsém, Kobak! – Besztercei a nevem! Ősi családból származom, világhírű vagyok! –mondta az egyik szilvafa. –Én pedig a Ringló! – kacsintott a másik.

Tavaszi metszés vágta fel a nyelvüket

A tavaszi metszés után még szebbnek látták magukat. Elegánsan és szabályosan álltak mind a tizenhatan. Minden nap csak önmagukat dicsérték, és bizony olyan önteltek voltak, hogy még a gazdasszony elől sem hajoltak el, hanem beakasztották az ágaikat a hosszú hajába, majd jót nevettek rajta.

Nevettek ők máson is. A sövény mellett élt egy vadszilva. Neki sem iskolája nem volt, sem a származásával nem dicsekedhetett. Magról kelhetett, ki tudja milyen madár pottyantotta éppen oda. Kócos ágai az égbe nyúltak, termése is kicsi volt és savanyú. Metszéssel sem akarták rendbe tenni, csak hagyták, hadd éljen ott a sarokban.

Bizony a többiek csúfolták is eleget. –Te kis senkiházi! Haszontalan! – kiabálták felé, és a kis kócos szilvafa azt sem tudta, hogy húzódjon vissza a sarokba. No, de mint minden tavasszal, eljött a virágzás ideje.

Akár egy menyasszony

A nemes fák pedig egy reggel arra ébredtek, hogy a vadszilvafa telis-tele van virággal, és méhek százai udvarolnak, döngicsélnek körülötte. Tetőtől talpig csupa fehér volt, és ontotta virágporos illatát.

– Mint egy menyasszony – csodálták a fák, és alig akartak hinni a szemüknek. A kis vadszilvafa pironkodva fogadta a dicséretet, és a rovarok duruzsolását. Kitárta minden ágát, hogy még szebb lehessen, és úgy ragyogott a tavaszi napsütésben, a kék ég alatt, mint egy igazi ara. Attól kezdve a többi gyümölcsfa sohasem csúfolta. Álltak egyenesen a sorban, szépen metszve és sóvárogva nézték a vadszilvafa természetes szépségét.

Kép: Julian Géza

Nagyné Banadics Anikó