Otthon lenni egy, vagy több gyerekkel nem mindig egyszerű. Nem mindegy persze, hogy miért vagyunk otthon? Hétvége van, netalán karantén, vagy egyszerűen csak beteg a gyerek? Csak? Azért ez nem csak. Ha náthás, le kell foglalnunk. Valamivel. Mi most beszorultunk három gyerekkel. És találtunk egy nagyon jó rajzfilm sorozatot a kötelező infralámpázós idő elütésére. A történet nem új, de annál izgalmasabb: Jurassic World – Krétakori tábor.

Ha a gyerek beteg. Soha nem egyszerű, ha emiatt szorulunk be a négy fal közé. Ahol testvérek is vannak, ott általában senki sem marad ki a „jóból”, egymásnak adják át a kórokozókat. Vagy egyszerűen csak együtt betegek.

És hogy ez miért jó? Mert otthon lehetnek. És azért nincsenek olyan rosszul, csak éppen folyik az orruk és néha köhögnek. Ezekkel a tünetekkel már otthon kell maradni.

Ha a gyerek beteg

Nincsen suli, vagy ovi, csak anya, apa, nagymama, nagypapa. És játék, játék, játék. A felnőtteknek persze le kell foglalni valamivel a köhécselő gyerekcsapatot. Nálunk a náthás időszak kötelező tartozéka az inhalátor és az infralámpa. Napi háromszor, a lámpa esetében gyerekenként három oldallal számolva a melegítést (fülek és arc). Nem kevés idő.

Így ha a gyerek beteg, és inhalálunk, infralámpázunk, mindig nézünk közben valamit. Néhány napja találtunk valami ultra izgalmasat a Netflix kínálatában. Amit én is szívesen néztem, amíg tartottam az infralámpát. Jurassic World – Krétakori tábor. Ez az eredeti, Michael Crichton-féle Jurassic Park. Csak rajzolt változatban. Valami új és valami régi találkozása. Friss és izgalmas. A karakterek és a jól eltalált történet teszi azzá.

Pár nap alatt végig is néztük a nyolc, nagyjából huszonöt perces részt. Alig vártam, hogy mikor ülünk már le infralámpázni. Egyszerűen látni akartam a gyerekek sztoriját. Mert most gyerekek a főszereplők. De nem csak ebben más a történet. A helyszín ismerős. A fikciós Nublar-szigeten létrehozták a világ legizgalmasabb helyét. Egy parkot tele élő dinoszauruszokkal.

Mielőtt megnyitnák a komplexumot a látogatók előtt, hat gyerek lehetőséget kap, hogy a dinók között táborozzon. Egyfajta jutalom lenne ez a lehetőség, mégis a csapatban többen vannak azok, akik azért jutottak be, mert a családjuk ismert, gazdag, befolyásos. Ez a legkellemetlenebb része a cselekménynek. Kár szépíteni: ez ma a világon mindenhol jellemző válogatási alap.

Valami plusz

A csapatból kitűnik Darius, akit nevezhetünk akár főszereplőnek is. De ha gyerekcsapatról van szó, akkor nehéz bárkit is kiemelni. Mert általában a csapatmunka számít. Darius mégis más. Már csak azért is, mert ő tényleg nyerte az utazást egy számítógépes játékban. Ilyen szempontból nem kiváltságos.

Dariusnak fontosak a dinók, édesapjával közös vágyuk volt eljutni a dinóparkba. Az édesapa azonban már nincs köztünk. Így Darius tényleg lelkes táborozó. Az ő személyét nevezhetnénk plusznak. Összekötőnek. Hogy miért?

Darius szeretné kiélvezni a tábort. Ő egyáltalán nem a tipikus galibás kölyök. Tehát nem arra kell gondolni, hogy feltépi a T-Rex ketrecét. Inkább ő húzza ki a bajból a társait. Akik eleinte azt sem tudják, hol vannak. Nem értékelik a helyet, mint Darius. Mégis kalandokba keverednek. Kiszöknek éjszaka, egyikük mobilja beesik az egyik raptor kerítésének bejáratához. Darius oldja meg ezt a helyzetet. De jelenléte nem idegesítő. Sőt. Igazi vezető. Csak még senki nem tudja.

Megtörténik a végzetes kaland. A parkban meghibásodik a rendszer, és a vérszomjas dinók kiszabadulnak a ketrecen túlra. Ezt is láttuk már. De ami itt történik, az tényleg valami plusz. Ha a gyerek beteg, erre a pluszra is szükség van.

Visszaköszönnek a filmből ismerős jelenetek. Amikor a központba látogatnak. Vagy amikor az átlátszó gömbben gurulnak a dinók között. Persze egy gyerekeknek szánt rajzfilm (hétéves kortól ajánlják a készítők) nem lehet olyan véres, mint a film, azért a Krétakori tábor bővelkedik az izgalmas jelenetekben. Néhol még én is felsikítottam.

Már az eredeti, huszonhét évvel ezelőtti film esetében sem értettem, hogy ki az a sültbolond, aki élő dinók közé embereket engedne. Persze, izgalmas, de roppant veszélyes is. Rajzfilm közegben ez az érzés tompul. Mégis a Krétakori tábor több, mint rajzfilm.

Nem csak egy dinós rajzfilm

Ez egy olyan sztori, amiben szerepet kap a csoportdinamika. A hattagú gyerekcsapatban tagjai részenként változnak. Előnyükre természetesen. Olyanokat mondanak, és úgy viselkednek, hogy azt sok felnőtt megirigyelhetné. Tudom, hogy haragszol, de a harag nem juttat ki innen minket. Csak mások is mérgesek lesznek. (A kezdetben nagyképű, ellenszenves Kenji mondja).

A véghajrában ezt a beszélgetést is hallhatjuk: – Ti nem barátokként gondoltok ránk? -–Nem kell több idő néhány napnál, hogy barátokká váljunk valakivel? Nincsen bennünk semmi közös! – Ez nem igaz. Több dolgot megéltünk együtt, mint más barátok egy élet alatt. Mindez nem okításnak tűnik. A menekülős jelenetek között megbújva hallhatjuk ezeket az örök érvényű és tanító jellegű mondatokat.

Apropó menekülés. Vezető nélkül ezek a gyerekek elveszettek lennének. De a fenyegető dinó-vész közepette nem számít, hogy valaki menő vagy gazdag. Az lesz a vezető, aki kiérdemli. Szintén Kenji mondja Dariusnak: – Egyikünk sem tudta, mit tegyünk. De mivel te nem adtad fel, mi sem adtuk fel. Összetartottál minket. Miattad úgy éreztük, ez a közös ügyünk. Csapat vagyunk. A te csapatod.

Egy rajzfilmmel sokkal több információt és érzelmet lehet átadni, hiszen itt nincsenek színészek, akik elvonják a figyelmet. Csak karakterek vannak. A Krétakori táborban gyerekek. Gyerekek, akik hisznek. Egymásban, a csapatban. Tudják, hogy csak együtt érhetnek el bármit is. A Jurassic World – Krétakori tábor több, mint rajzfilm. Amelyet nem csak akkor nézhetünk meg, ha a gyerek beteg.

Fotó: Netflix

Karóczkai-Müllner Helga