Ahogyan az éremnek, úgy minden emberi kapcsolódásnak is két oldala van. Amit könnyen kikezdhet a távolság, az interakció és a személyes találkozás hiánya, még a meglévő szeretet ellenére is. A külföldre költözött rokonok hazalátogatása egy olyan helyzet, amikor a kapcsolódás mindkét oldala könnyen kiéleződhet. Olyan családtagokkal találkoztunk, akiknek rokonai, jó barátai külföldön élnek. Arról beszélgettünk velük, hogyan érzik magukat a látogatás előtt és után. Szabó Vivien külföldön élő pszichológus segített megérteni a különféle helyzeteket és tanáccsal szolgálni.

* Ez az írásunk eredetileg 2022.október 7-én társlapunkban a Lagom Neked Magazinban jelent meg. 

Svédországhoz kapcsolódó magazinként úgy érezzük, beszélgetnünk kell arról is, ami a külföldre költözés nehézségeivel járhat. Ilyen az is, amikor a külföldön élő hazalátogat. Beszélgető partnereink között akadtak nők és férfiak, fiatalok és idősek. Egyiknek a fia, míg másiknak a lánya, a párja, a testvére vagy éppen az édesanyja él külföldön. Hét kérdést tettünk fel, amire rövidebben vagy hosszabban válaszoltak. Ezeket foglaltuk keretbe, hogy Szabó Vivien pszichológus, aki maga is külföldön, Svédországban él, segítségünkre siessen. És a hazalátogatás külföldről menjen konfliktus nélkül is. Jobban tudjuk az ilyen helyzeteket kezelni.


Hazalátogatás külföldről: Nem vendégségbe jön haza

Kittinek a párja jelenleg is külföldön él, a gyermeke pedig nemrég költözött haza. Kitti különösen készül a viszontlátásra, de ilyenkor teljesen felborul a megszokott élete.
− A lehető legtöbb időt szeretném hasznosan eltölteni velük, ezért közösen tervezzük meg előre a programokat. Még a ház körüli teendők elvégzését is – meséli.

Ha viszont sokáig van itthon egyikük, akkor előjöhetnek a konfliktusok, de szerinte ez érthető, mert a hétköznapjain kell változtatnia. A legnagyobb nézeteltérés okozója, ha a hazatérő azt gondolja, hogy vendégségbe jön. Kitti szerint ennek oka lehet az újdonság érzése.
− Csökkentheti a feszültséget a sok beszélgetés, a közös programok, és ha a „hazalátogató” kiveszi a részét a házimunkából – hangsúlyozza.

Kitti azt is elmeséli, mire a családtagjai elmennek felhalmozódnak a feladatai: takarítás, rendrakás. Hozzáteszi: − Ha még egyszer kezdhetném, szívem szerint nem választanám azt az életet, hogy a párom külföldön éljen. A gyereket viszont az önállóságra kell nevelni, hogy bázisként tekintsen az otthonára, családjára, és engedni kell, hogy megismerje a világot.

Szabó Vivien pszichológus szerint, amikor egy családból két fő is külföldön él, különösen megterhelheti a családi kapcsolatokat. A családtagok a hétköznapok során önállóan, a saját tempójukban, a családi alapokból kiinduló, de egyéni rutinok szerint élik az életüket. Ahogy minden-kisebb nagyobb változás, így az együtt töltött hetek is hatással lehetnek a megszokásainkra. Azok felborulására és ezáltal a személyes jóllétünkre. Ez valahol természetes, az a fontos, hogy hogyan tudjuk kezelni a felbukkanó ellentéteket, kényelmetlenségeket. Ahogy Kitti is említi, a kölcsönös kommunikáció, a feladatmegosztás és a közös programok jó módszerei a feszültségoldásnak.


Ne söpörjük a szőnyeg alá

Juditéknál a hazalátogatás vége felé szokott súrlódás lenni, amikor már nehezebben tudják tolerálni a másik bajait. Judit minden alkalomra nagyon felkészül fizikailag és lelkileg is, a konfliktusok szerinte az eltérő bioritmusukból adódnak. Az idegen országból, más kultúrából hozott mintát is gondnak érzi, és azt is, hogy más életszínvonalon élnek.

− Amikor a probléma felmerül, akkor kellene megbeszélni a konfliktus okait. És nem a szőnyeg alá söpörni azokat – avat be bennünket a részetekbe.

Szerinte az élmények és szeretet gyűjtése lenne a legfontosabb ilyenkor: − Az olyan együtt töltött minőségi idő, ami a későbbiekben is velük maradhatna, inspirálná, feltöltené a lelkünket és szép emlékeink maradnának. Juditnak fájó az elválás: −Kell legalább egy hét míg a hiányukat feldolgozom és visszaállok a megszokott életembe.

Arra a kérdésünkre, hogy a jövőben mit csinálna másként, így válaszol: − Az egyeztetést, a konfliktusok elkerülését, a súrlódások megbeszélést.

A pszichológus szerint, minél hosszabb ideig él valaki egy idegen kultúrában, annál inkább magáévá teszi az elemeit. Ez meghökkentő egy családtag számára, aki maradt a kiindulási kultúrában és kevésbé ismeri a másik ország sajátosságait. Jó ötlet lehet az otthonlévők oldaláról, ha érdeklődnek az új kultúráról és kérdezik róla a hazatérőt. Jó alap lehet ez egy meghitt beszélgetéshez.

A szakértő folytatja: A vitás pontok meg nem beszélése gerjeszthet később nagyobb konfliktusokat, ezért valóban jobb, ha egyből reagálunk a felmerülő problémákra.

Hazalátogatás külföldről ideje alatt sokszor az okoz konfliktusforrást, hogy a hazatérő általában egyszerre több családtaggal és baráttal is szeretne programot szervezni, de az időkeretek végesek. Nehéz feladat a jó időszervezés, főleg ha olyan kapcsolatokról van szó, ahol jelentős érzelmi töltetek is vannak. A másik oldalról pedig természetes, hogy minden hozzátartozó a lehető legtöbbet szeretne lenni a hazautazóval. Itt egyfajta kényes egyensúlyról van szó, amit a találkozó felek együttese alakít. De ehhez fontos, hogy a felek rugalmasak és empatikusak legyenek egymás felé és a kommunikációjukban is.


Kultúrsokk és lassú egymásra hangolódás

Erikának a testvére él külföldön. Várakozás, izgalom, rákészülés, szorongás tölti el érkezésük előtt Erikát. Kérdés benne, hogyan lehetne minél jobban kihasználni majd azt a kevés időt, amit együtt tölthetnek?

− Súrlódások, konfliktusok legfeljebb a “kultúrsokk” miatt adódnak, vagy mert elszoktunk egymástól. Például, mert nem sikerül minden tervezett programot beilleszteni, vagy mert nehezen, lassabban hangolódunk egymásra újra – meséli Erika.

Figyelnek arra, hogy a szabadprogramok és a pihenés mellett mindenképpen sok közös program is legyen. Étterem, séta, közös főzés, családi találkozások, társasjáték, szülinapi ünneplés, kerti parti.

A találkozások után Erika rendszerint úgy érzi, hogy kevés volt az idő, de mégis jó, hogy legalább ennyi volt. Lehetett volna jobban is csinálni, jobban is felkészülhetett volna, kedvesebb is lehetett volna.

És mi az, amit szíve szerint másképp csinált volna: − Odaadóbb lennék, és jobban elkényeztetném a hazalátogatót, ha lenne több időm, energiám.

Szabó Vivien meglátása: Hiába a tűpontos tervezés, nem hagyhatjuk figyelmen kívül az emberi tényezőket sem a pszichológus szerint: azt, hogy a családtagok milyen fizikai, mentális állapotban, hangulatban vannak éppen, mennyire könnyen hangolódnak egymásra. Milyen a személyiségük, a különböző például kommunikációs készségeik. Egy hirtelen esemény is gyakran felülírhatja a terveket. És van értelme ragaszkodni valamihez betegen, fáradtan, kimerülten is? Fontos, hogy ahogy a családtagjainkhoz, úgy magunkhoz is legyünk kedvesek.

Ha beszélünk a nehézségekről a másik félnek, azzal csökkentjük a szorongást és a negatív érzelmeinket. Így lehet, hogy a tervezett program sokkal jobban esik legközelebb, vagy a többiek se ragaszkodnak feltétlenül hozzá. Jó, ha emlékeztetjük magunkat arra is, hogy a találkozó eredeti célja nem más, mint hogy együtt legyünk és ebből kölcsönösen töltődjünk.

Nincs értelme veszekedni

A hazalátogatás külföldről sehol sem tűnik konfliktusmentesnek. Hiába a tervezés. Éváék például mindig részletesen egyeztetnek előzetesen az érkezésről, a távozásról és a köztes időről.

− Konkrét program csak az egészségügyi látogatások szoktak lenni, a többi úgy alakul, ahogyan a hazatérők szeretnék. Mi mindig próbálunk mindent úgy csinálni, hogy nekik jó legyen. Konfliktus ritkán volt csak.

Éva alapból konfliktuskerülő: − Ráhagyom, vagy finoman tudtára adom, hogy ez nekem most rosszul esett.

Az adott szituációban való visszajelzés, különösen, ha a saját érzelmeinket fogalmazzuk meg nagyon jó módja az asszertív (tisztelettel történő, de önérvényesítő) kommunikációnak − helyesel a pszichológus.

A ráhagyás egyszer-egyszer érthető reakció egy ilyen rövid idejű találkozás alatt, de ismétlődően, hosszú távon nem jó elnyomni az érzelmeinket, mert megbetegíthet minket a sok kiutat nem kapott indulat.

Éva úgy véli, azt a rövid időt, míg a távolélők itthon vannak, nem szabad veszekedéssel tölteni.

−Inkább fel kell mindannyiunknak töltődnie, hogy kitartson a következő találkozásig. Ilyen közös program volt a fürdés a Balatonban, hogy meglátogatták a mamát, elmentek közösen a temetőbe és közösen vigyáztak az unokára.

−Gondolom, ha kicsit nagyobb lesz az unoka, akkor több mindent csinálhatunk majd együtt. Nem hiszem, hogy bármit is másképp tennék, mint ahogy eddig. Nagyon szeretem őket, és most is nagyon várom már, hogy hazajöjjenek! Inkább azon izgulok, hogy semmi ne jöjjön közbe, és épségben megérkezzenek! – egészíti ki Éva.

Úgy tűnik a hazalátogatás külföldről lehetetlen konfliktus nélkül.

Nem hazajön, hanem vendégségbe

Gábor messze nem úgy gondolkodik az édesanyja hazatéréséről, mint Kitti arról, amikor a párja és a fia jön haza. – Lehet, hogy ez a ház valamikor az anyám otthona volt, de ma már az enyém, hazalátogatáskor az első számú konfliktus mindig abból adódik, hogy úgy csinál, mintha még mindig itt lakna – kezdi Gábor.

Elmondja, hogy nagyon szereti az édesanyját, és minden egyes találkozás nagyon különleges alkalom a számára, legyen az itt Magyarországon, vagy az anyukájánál külföldön, de: – Teljesen más életet élünk. Anyagi gondjaink nincsenek, mondhatni hasonló életszínvonalon, társadalmi közegben mozgunk, mégis másként gondolkodunk dolgokról, és így másként élünk, azaz más jelenti az otthont mindkettőnknek.

Gábor szerint ez a legnehezebb nekik, hogy ezt tiszteletbe tartsák, és ez akkor a nehezebb, amikor az édesanyja jön haza, mintsem, amikor ők mennek hozzá külföldre. – Az anyukám keresi a régi életét. A gyerekkorában és a fiatal korában megszokottakat a házban, amik már régóta nem úgy vannak, mert én és a családom lakjuk már. Az édesanyám meg elég erőszakos velünk és nem úgy viselkedik, mint egy vendég, ahogyan mi viselkedünk nála, hanem mintha itthon lenne, de nincs – magyarázza Gábor.

És bár Gábor erre mindig türelmesen készül, és igyekszik az édesanyját megérteni, mégis nehezen megy neki. Azzal próbálja ellensúlyozni, hogy amikor ők látogatják az édesanyját, akkor igyekeznek nem a terhére lenni.

– Ez örökké stressz marad, pedig mindig megfogadjuk, hogy legközelebb máshogy lesz. Annyira várjuk a találkozást, hogy mindannyian rástresszelünk, ami akaratlanul egyszer csak a felszínre tör. Most is készülünk már a karácsonyra, az ünnepre várjuk őt, úgy tervezem, hogy idén megpróbáljuk hagyni neki azt, amit szeretne – osztja meg velünk Gábor.

Itt is egyszerre több nehézséget láthatunk − kezdi vázolni a pszichológus. Egyrészt szó lehet generációs különbségekről. Másrészt arról is, hogy az édesanya a megváltozott élethelyzetben nehezen engedi el a régi megszokásait és a kontrollt. Bár ebben a helyzetben kihívás lesz, hiszen ritkán találkoznak, de úgy gondolom, hogy Gáboréknak az új, „felnőtt” életükhöz passzoló határaik kialakításán lenne érdemes dolgozniuk. Például így kommunikálni az édesanyjával: „Javaslatot szívesen fogadunk és jól esik, hogy segíteni szeretnél nekünk, ugyanakkor ez a mi otthonunk jelenleg és az otthonunkkal kapcsolatban mi hozunk döntést. Mi élünk itt minden nap.” Ezt érdemes lenne kedvesen, de határozottan tartaniuk. És emellett másban, például a közös étkezések, programok tekintetében persze előnyben részesíteniük „a vendég” kívánságait.   


Hazalátogatás külföldről: Szomorúság a búcsúzásnál


− A készülés mértéke szerintem függ attól ki jön haza, illetve mennyire szoros a kapcsolat – mondja Ádám. Kérdésünkre milyen érzelmei vannak a látogatást megelőzően, így válaszol: − Izgalommal, nagyon várom őket!

Elárulja, náluk a találkozás és a vendéglátás során nem jellemzőek a súrlódások, a konfliktusok. Továbbá, hogy többnyire közös programjaik vannak.

Érzelmeiről, gondolatairól a látogatást követően, így szól: − Sajnálom, hogy vége, búcsúzáskor kicsit szomorúan érzem magam.

Ádám elmeséli még, hogy a találkozások előtt gyakran eltervezi miket csináljanak, hova menjenek együtt, amiknek egy része nem szokott megvalósulni: −Ezt legközelebb mindig jobban szeretném megvalósítani.

Szabó Vivien pszichológus szerint a búcsúzkodás körüli negatív érzelmek teljesen természetesek, ez sajnos együtt jár a “hazalátogatás külföldről” témával. Az otthonmaradó családtagok rendszerint a gyászhoz hasonló folyamaton mennek keresztül a rokon, barát külföldre költözés után, és az ilyen találkozások során is. Ilyenkor fel kell dolgozniuk azt, hogy a szerettük nem olyan mértékben elérhető, mint korábban. Eleinte még nem annyira szembetűnő a hiány, hiszen sok az online kommunikáció és a beszámoló az új dolgokról. Inkább akkor szembesülnek az otthon maradók a távolsággal, amikor a külföldön élő lemarad a mikrokörnyezetet érintő kisebb-nagyobb eseményekről, például nincs jelen gyerekek születésénél vagy egy családtag elvesztésénél.

A hazaérkezett kívánsága teljesül

Babi mindig izgalommal, aggodalommal várja, hogy szerencsésen érjen haza a fia külföldről. − Türelmetlenül várom mindig, hogy hazajöjjön, hogy lássam mennyit változott − meséli.

A konfliktusokról, súrlódásokról elmondja, hogy nem gyakoriak, de előfordulnak, hiszen hosszú hónapok telnek el, ami alatt mindannyian változnak: − Nehezen illeszkedik vissza közénk, én pedig kicsit türelmetlen vagyok, s nem értem miért, pedig érhető! De később minden kicsit csendesebb lesz és örülünk egymásnak!

Vannak közös programok, ebédek a családdal, ahol mindig a külföldről hazaérkezett fia kívánsága teljesül. − Ez senkinek nem esik nehezére! A fiamnak rengeteg saját programja van, így nincs napi találkozás, csak telefonon beszélünk – mondja.

Arról, hogy máskor mit tehetne másként Babi így vélekedik: − Most úgy gondom, semmit, talán kicsit több türelemmel hallgatni őt, hiszen boldog, hogy közöttünk lehet!

Babi rávilágít arra, hogy érdemes adnunk egy kis időt a másik számára az „akklimatizálódás” − kezdi a pszichológus. A hazatérők oldaláról fontos számolnunk a fordított kultúrsokkal is, ami azt jelenti, hogy bizonyos dolgok sokkolóan tudnak hatni ránk, amikor hirtelen visszakerülünk az eredeti környezetbe. Ez főleg akkor jellemző, ha valaki már régebb óta él az újban és magáévá tette annak az íratlan szabályait.

Ahogy Babi is többször említi, türelem, türelem. Plusz még az empátiát, rugalmasságot is hozzátenném − mondja Vivien, a pszichológus, ezek a legfontosabb tényezők, kölcsönösen és mindkét oldalról. Ha ezeket szem előtt tartjuk és folyamatosan, tisztelettel kommunikálunk egymással, akkor önfeledten tudunk örülni az együtt töltött időnek és a vitákon is hamarabb túllendülhetünk.

! A hazalátogatás külföldről téma szakértőjét, Szabó Vivien pszichológust ITT érhetik el, amennyiben további kérdésük lenne a témában, vagy külföldön élés lelki világával kapcsolatban.

Fotó: Canva