Februárban máshogy látjuk a világot. Egy kicsit máshogy. Minden rózsaszín. Vagy egyenesen piros. Mindenhol szív formájú lufik, meg ölelkező macik. Talán már senki nem csodálkozik. Megszoktuk. Közeleg a Valentin-nap! Jó, ha erre emlékeztetnek. Mert a hétköznapi szerelem nem ilyen. Az nincsen tele szív plüssökkel. Csak napokig várakozó mosatlan van. Meg egyedül megszerelt lefolyó. És a fő kérdés: anya és apa szerelmes?

Na tessék! Újra elérkezett a február. Biztosan sokaknak jelentős ez a hónap, különféle okok miatt is az lehet. Legyen az születésnap, évforduló, vagy bármi más. Az év még éppen hogy csak elindult. Még lehet hó, de süthet úgy a nap, hogy elég egy átmeneti kabát. Tulajdonképpen bármi megtörténhet februárban. Még az is, hogy anya és apa szerelmes. Mármint egymásba. De az is előfordulhat, hogy már másba. Tényleg bármi lehetséges.

A szerelem nem vicc. Komoly érzelem, amelyet a hétköznapokon nehéz átvinni. A szerelem tényleg nem vicc! Ezért ne is vicceljünk vele. Azért persze néha elgondolkodhat az ember, hogy mi is a szerelem. Mármint a hétköznapokon. Hétköznapi szerelem. Milyen is az?

 

Hétköznapi szerelem

Ha egy pár tagjai megismerkednek, egyértelmű, hogy mindenki a legjobb arcát mutatja. De ez nem félrevezetés. Tényleg nem az! A másik is a legjobbat akarja látni bennünk. Például azt, hogy de helyes, ahogyan félreteszi a süti maradékát későbbre. A komódon, vagy éjjeliszekrényen őrizgeti napokig. A morzsák is szépen rendezetten szóródtak szét. Jutott belőle a szőnyegre is. Olyan harmonikus az egész.

És a legjobb, hogy bármelyik fél lehet a sütiőrizgető. Tehát nem jöhet senki azzal, hogy persze, már megint a férfiak! Csak ők lehetnek olyan cukik, hogy így vigyáznak a kéthetes csokis piskótára. Dehogy! Lehet egy nő is is ilyen imádni való. Tehát amíg lángol a szerelem – és esetleg nincsenek képben gyerekek –, addig minden édes. Még a piskóta is. Bár az később is az marad.

Aztán jön a hétköznapi szerelem. Mondjuk szülőként, vagy elváltként valaki mással, úgy, hogy mindenhol gyerekek is csatlakoznak a csapathoz. Meg hörcsögök, macskák, hangyák. Ez azért fontos, mert őket is etetni kell. Nekünk, ki másnak?

A hétköznapi szerelem már más. Attól még létezhet. A mozdulatokban, a kimondott mondatokban. És most nem arra gondolok, amikor az egyik fél keresi a hűtőben a paszternákot. A válasz pedig: Lehet, hogy kidobtam, de lehet, hogy nem. Az is lehet, hogy elrohadt, de nem biztos. A lényeg persze, hogy nincsen meg, ezért újra kell tervezni az ebédet.

A kimondott mondatok fontosak. Még a hétköznapi szerelem esetében is. A paszternák-sztori helyett például ilyesmi: Ne haragudj, hogy elpakoltam, máskor előbb megkérdezlek, ha ismeretlen zöldséggel találkozom a hűtőben. Vagy: Ma egy kicsit morcos vagyok. De nem miattad. A lényeg, hogy figyeljünk a másikra. Hétköznap is.

 

Anya és apa szerelmes

Anya és apa szerelmes. Anya és apa tényleg szerelmes? Mármint egymásba. Ez nem csak februárban fontos kérdés. Mit is jelent a szerelem? Amikor már nem üdvözült mosollyal szemléljük a piskóta földre hullott morzsáit, vagy a napokig várakozó mosatlan edényeket a konyhában, az vajon szerelem? Vagy éppen ez a szerelem? Amikor ezek is velünk vannak?

De persze általában az egyik fél ilyen esetekben figyeli, persze csak a távolból, és nem is szándékosan, hogy a másik mikor mosogatja el a piszkos edényeket. Ez napokig is eltarthat. Persze a mosatlan edény nem olyan fontos kérdés, hogy abból balhé legyen. Ezért valaki egy idő után mégis csak megcsinálja. Ha szóvá teszi, ha nem, az is lehet hétköznapi szerelem. Mert miért a másik csinálja, ha én is megtehetem?

Ezzel örömet szerezhetek, ha én csinálom meg? Bármilyen forgatókönyv lehetséges. És a tettek! Vannak párnamániások (nő és férfi is lehet az illető, természetesen), akik folyton új párnát vásárolnak. Évszakhoz, hangulathoz illőt. A másik meg nem érti. Minek? Már megint új párna! De elnézi, legyint. Néha még örül is. Látszólag. Na, ez hétköznapi szerelem.

Anya és apa máshogyan is lehet szerelmes? Mondjuk másba. Titokban, tilosban járva. Vagy plátóian egy számára nagyon kedves emberbe?

 

Anya és apa szerelmes, de nem egymásba

Anya és apa szerethetik egymást úgyis, hogy már nem alkotnak egy párt. Elváltak. Még azelőtt, hogy végleg megutálták volna egymást. Most, hogy már nem együtt élnek, és csak annyit kapnak a másikból, ami éppen elég, szinte még szeretni is tudják egymást. Mert jó esetben váláskor a szülők csak egymástól válnak el és nem a gyerektől.

Azaz, válás ide vagy oda, a két szülő még tud működni egymással a gyerekért. Ráadásul meglehetősen jól. Annyira jól, hogy olykor a környezet nem is érti miért vált el egymástól ez a két ember. Mintha még szeretnék egymást. Hát persze. Mert a gyerek érdekében mind két fél a legjobbat adja magából. Akárcsak annak idején, amikor még a gyerek sehol nem volt, csak az ismerkedés, a szerelem. Amikor még a legjobb arcukat mutatták. Nem félrevezetésből. Most sem abból. Csupán szeretetből. Mert két ember, ha már nem szerelmesek egymásba, még szerethetik, tisztelhetik egymást. Ez is egyfajta szerelem. Csak már más. Ez a hétköznapibbnál is ritkább. De akadnak ilyen már nem párok.

Azt a fajta szerelmet, amit a gyerek anyától és apától várna, azt már más irányába érezheti anya és apa is. Nem könnyű dolog egy gyereknek ezt megérteni, de nem lehetetlen. Ebben is lehet humor. Nem is akármilyen. Anya és apa szerelmes, de nem egymásba, hanem egy harmadikba, negyedikbe.

 

Humorérzék nélkül nem megy

Mert a házasságok sokfélék lehetnek, ahogyan a szerelmek is. Nagyon sok olyan házasság él, amikben – a szerelem múlásával – a szeretet és a humor az összetartó erő. Ezekben a házasságokban a felek lehet titokban járnak, vagy egyikük vagy másikuk, vagy mindketten. Akár közmegegyezéssel a házasfelek között. Náluk a hétköznapi szerelem abban mutatkozik meg, hogy otthon jó fejek egymással, talán pont azért, mert így, hogy máshol, mástól kapják meg a szerelmet, nehezebben mennek egymás agyára. Akár humorizálni is tudnak az egészen.

És vannak az elváltak, akik egyedül élnek, de ettől még lehetnek szerelmesek. Amúgy hétköznapi módon és nem csak átmenetileg. Egy potenciálisnak tűnő partner irányába, akinek akár igent is mondanának.

Mert olykor csak a második vagy harmadik házasságok sikerülnek. Hiába a Házasság hete rendezvénysorozatnak. Aminek a célja, felhívni a figyelmet a házasság és a család fontosságára. Idén a harminc éve házasságban élő Pálúr János orgonaművész és felesége Pálúr Kornélia lett a Házasság Hete arca, és a rendezvény mottójának a következő mondatot választották a szervezők: Most is IGEN-t mondanék.

Na, ők azok akik ezt a mottót megváltoztatnák. Ha újra szerelmesek. Nem is akármennyire szerelmesek: Nagyon! Mindent elsöprően. Azért használnák a mottót másként, hogy újra megélhessék a hétköznapi szerelmet, amikor végre nem a nőnek kell megszerelnie az eldugult lefolyót, és nem a férfinek kell kivasalnia az ingét. Vagy akár igen, mert válás után megtanulta a nő a férfi szerepet, a férfi a nő szerepét vinni. És náluk így a hétköznapi szerelem új formát ölt. Humorosan. A nő kezében a pumpa, a férfiében a vasaló.

Az ő mottójuk így hangzik: Most is IGEN-t mondanék, MÁSNAK. Nem csak februárra és nem csak Valentin-napra. Az év mind a 365 hétköznapjára.  Függetlenül attól ki, mit csinál. Mert a morzsának mindegy ki takarítja fel, a lefolyónak, hogy ki tisztítja ki, az ingnek, hogy ki vasalja ki. A lényeg abban van, hogy együtt tegyük. Szerelemmel és humorral. És akkor az sem baj, ha nincs meg a paszternák.


Fotó: Shutterstock

Szerzők: Karóczkai-Müllner Helga és Polgár Ágnes