Az elsők között tanultuk meg a szüleinktől, majd elsőként adjuk mi magunk is át a gyermekeinknek az intelmet, hogy ne álljon szóba idegennel. Viszont, míg évtizedekkel ezelőtt könnyebb volt behatárolni, a mai gyerekeknek elég nehéz már meghatározni, hogy ki jelenti az idegent és ki nem.

Anya, ki ez a néni?; Apa, ki ez a bácsi; Nagyi, ismerjük ezt a másik nénit? – jönnek a kérdések a gyerektől, míg a szülő türelmesen válaszol.

Az a néni, a postán dolgozik, ő is a zöld házban lakik, ahol mi, feleli az anya. Az a bácsi a biztonsági őr a bankban, fáj a háta, gyakran úszik ő is az uszodában, ahol én, ismerteti az apa. Sokszor látom a játszótéren, míg te csúszdázol, tudod ő Panni nagymamája. Panni is a te ovidba jár, és neki is kedvence a lila póni a meséből, válaszolja a nagymama.

De, honnan tudunk róluk ennyi mindent, kérdez vissza a gyermek!? És akkor megdöbbenünk. Hiszen a kiegészítő információkat, miszerint a postás is ott lakik, ahol mi, nem azért tudjuk, mert annyiszor találkoztunk volna a hatalmas lakóparkban, ahogy a biztonsági őrre sincs ráírva, hogy a fájós háta miatt jár az uszodába, és a Twilight póni sem egyértelmű, mert nemcsak a lila, hanem a fehér pónit is folyton magával rángatja az unokája.

Mindezt a plusz információt a közösségi oldalakról tudjuk. Mert a postás néni a sokadik levél, átadott csomag, lekapart sorsjegy és feladott csekk után bejelölt bennünket ismerősnek, hiszen a fodrásznál is mindig éppen váltjuk egymást, ott is váltottunk már pár szót. A biztonsági őr felesége is nagy facebookos, anya ismerőse, így pontosan tudja apa, hogy a biztonsági őr háta egy balesetben sérült meg, amit az úszással tart karban. A Panniról meg az anyukája iszonyú sok fotót oszt meg az instán, azokból értesülünk arról, hogy a csillagjegy szépségű póni a kislány kedvence.


A közösségi ismerkedés, nem a valóság

S így lesz, az amúgy csak látásból ismert emberből, egy picivel vagy sokkal közelebbi ismerős. Belépünk egy szakmai csoportba, érdeklődünk egy esemény után, adunk-veszünk, jelentkezünk, informálódunk termék vagy szolgáltatás után, lájkoljuk vagy csak hozzászólunk egy posthoz és máris lehetőséget teremtünk arra, hogy bárki kíváncsi lehessen ránk és meglesse az oldalunkat, vagy éppen fordítva mi lessük meg az övét. Hiszen mi is kíváncsiak lehetünk miért negatívan lájkolt egy pozitív eseményre, miért más a véleménye valakinek, mint a nagyközönségnek, vajon ki az, aki ilyen okosat vagy butaságot véleményezett? És máris ismeretlen ismerőse lesz bárki bárkinek. A nyilvánosság révén könnyen követhetővé és leinformálhatóvá válunk egymásnak.

S amikor ez az idegen szembejön velünk az utcán és mi felismerjük egymást úgy válik az idegenből ismerős. Így nehéz azt tanítanunk a gyereknek óvakodj az idegentől, ha tulajdonképpen meg sem tudjuk határozni ki, kicsoda.

Ahogy a gyermekünk kezébe adunk egy okosmobilt, egy tabletet és szörfözni engedjük az interneten, legyen az csak a youtube máris ismeretlen ismerősökre akadhat ő is. A közvetített tartalmak – a sokféleségből eredően – veszélyeket is hordozhatnak, amire nekünk a szülőknek kellene felkészíteni a gyermekeinket.

Meg kell tanítani a gyermeket arra, hogy különbséget tudjon tenni idegen, ismeretlen ismerős, ismerős és barát között.

Hogy az, akit a közösségi oldalról, egy youtubos videóról, vagy a tévéből ő ismer, az valószínűleg nem ismeri viszont őt. S nem biztos, hogy jó ember. Meg kell tanítani, arra, hogy nagy biztonsággal meg tudja állapítani kinek köszönhet és viszont, kihez mehet oda ismerkedési szándékkal, kinek a közeledését fogadhatja el és azt milyen szintig engedheti. Mi az amit megoszthat személyesen és online másokkal és mit nem.

Óvakodj az idegentől!

Továbbá, hogy baj esetén kihez fordulhat segítségért. Egy áruházban a biztonsági őrtől vagy az eladótól, az utcán egy rendőrtől vagy egy kisgyermekes szülőtől, egy látszólag ott lakó idős embertől. S idővel azt is, hogy akár az is lehet veszélyes, aki amúgy biztonságosnak tűnik.

De nekünk, felnőtteknek is óvakodnunk kell az idegenektől. A közösségi oldalakon ránk köszönhet bárki, messzi idegen a világ másik oldaláról állíthatja, hogy ismer bennünket, vagy sem, de felajánlhatja szándékát rá. Manipulált fotókkal – kisbaba, idős ember, sporteredmények, lelkes baráti társaság, házi kedvences kép –  bizalmat csikarva belőlünk. Szándéka éppúgy lehet persze ártatlan, mint bűnös. Elég, ha csak trollkodik, ha ismeretlen témához tereli a gondolatainkat, de szedhet ki belőlünk ártatlannak tűnő információt is. Vagy kezdeményezhet beszélgetést, találkozást, vehet rá bennünket bárminek a támogatására. Sosem tudhatjuk, ki állhat egy jóképű vagy bájos, megnyerő, szimpatikusnak tűnő, de még is csak idegen arc mögött.

Jegyezzük meg mi is: Óvakodj az idegentől!

Kép: Pixabay