Sokáig tartotta magát a hiedelem, hogy a home office több szabadidőt jelent. Hiszen nem kell utazni, magunk osztjuk be az időnket, nem kell felesleges köröket futni a kollégákkal, és akár a házimunkát is könnyebben be lehet iktatni.

Ez a téveszme mára jócskán megdőlt – különösen azok számára, akik hosszabb távon, a család jelenlétében próbálnak otthonról dolgozni. Rájöhettünk: az otthoni munkavégzés nem feltétlenül a nyugalom és szabadság szinonimája.

Már egy éve tart ez az állapot, így volt idő új szokásokat kialakítani, még ha sokan nehezen is fogadták el, hogy ez nem átmeneti helyzet. Egyéni különbségek persze mindig lesznek – van, aki gyorsan igazodik, más viszont most is újra és újra megreked.

Mostanra viszont van tapasztalatunk, amire érdemes visszatekinteni: hol akadtunk el, miben fejlődtünk, mit tanultunk?

Home office = új házirend

Az otthonunk nem munkahelynek készült. Mégis ki kellett alakítani egy működő rendszert. Egy sarok a nappaliban, vagy egy asztal az ebédlőben idővel munkaállomássá vált – és az sem volt mindegy, mit viselünk napközben. A pizsamanapok helyett új szertartások születtek: beágyazás, közös reggeli, napi rutin. Mindez segített átállítani a gondolkodásunkat az „otthon vagyok” állapotból a „dolgozom” üzemmódba.

A kanapéról vagy az ágyból dolgozás sokszor kényelmesnek tűnt, de hosszú távon nem működött – sem testileg, sem mentálisan.

Határok nélkül szétesik a nap

A legnagyobb kihívás a határok meghúzása volt – időben, térben, fejben. Aki családdal él, tudja: a munka ritkán zavartalan. De az egyedül élők sincsenek könnyebb helyzetben – ott sokszor a magány, a motiváció hiánya nehezít. És mindenkinél ott a háztartás, a „még ezt is meg kellene csinálni” érzés, ami alatt észrevétlenül eltűnik a nap.

A főzés, mosás, pakolás, közös étkezések – mind időt visznek, gyakran a munkaidő rovására. A magánélet és munka közötti határvonalak elmosódnak, és sokan érzik úgy: folyamatosan dolgoznak, mégsem haladnak, és közben magukra sem marad idejük.

Egyensúlyban a családdal

Ahol többen élnek együtt, ott elkerülhetetlen a folyamatos egyeztetés: ki mikor dolgozik, kinek mikor van csendre, gépre, térre szüksége. Fontos lett tisztázni a családi feladatokat is, hogy ne minden egy emberre háruljon, és mindenkinek jusson legalább egy kevés szabadidő – még ha heti két óra is csak.

Mindez csak akkor működik, ha őszintén kommunikálunk egymással, és újra meg újra hangoljuk az együttélés kereteit. Különben félreértések, feszültségek, elhallgatott sérelmek nehezítik meg a napokat.

És mégis: hová tűnt a szabadidőm?

A gondos időbeosztás, tervezés, jó szándék ellenére sokan érzik úgy: nem jut idő saját magukra. Nemcsak a családosok, hanem az egyedülállók is. Mert a home office nem csupán helyszínváltás, hanem teljes mentális és fizikai újraszervezés.

Az is nagy lépés lehet, ha belátjuk: nem kell többet kihoznunk magunkból, mint amit éppen bírunk. Hogy nem a sorozatnézés hiánya miatt nem tudunk kikapcsolni, hanem mert másfajta töltődésre lenne szükségünk – amit még nem ismerünk.

Ezért érdemes újra ránézni: hol csúszunk el, mi merít ki, mit lehetne másképp. Lehet, új szabályokra, más időblokkokra, több önfegyelemre vagy épp nagyobb engedékenységre van szükség. Lehet, hogy túl sokat dolgozunk, és nem tudjuk leállítani magunkat.

Itt az idő, hogy újra vonalat húzzunk – és átgondoljuk, mit tanultunk az elmúlt évből. Hol veszik el az időnk, és hol tudnánk mégis helyet szorítani önmagunknak. Mert bármilyen nehéz is: élhetőbbé tenni a mindennapokat most sem késő.

Fotó: Getty Images