A ma embere elvárja a másiktól, ha bármi rossz éri, akkor az azonnal álljon fel, rögtön lépje át, engedje el a fájdalmát. Nem is segít felállni, gyógyulni, embernek lenni a másiknak, sőt a padlón lévő életét ízekre szedve csócsálja azt tovább. Húsz éve nem változott a világ. Félő, ma sem bánnának másként Lady Dianaval.

A hercegnő kifejezés ma is egyet jelent Lady Diana nevével, nemcsak augusztusban, halálának évfordulóján, hanem az év többi részében is. Holott két évtizede, hogy nincs már köztünk.

Húsz év távlatában

A sors fintora, hogy a világ szeme elől akart eltűnni, elmenekülni, ám ő mégis felejthetetlen maradt. A számos halálát övező (összeesküvés)elmélet közül, nekem az tetszene a legjobban, ha ma is élne valahol, távol mindentől és mindenkitől, s titkáról csupán csak a gyermekei tudnának. De tudom, ez persze lehetetlen. Lehetetlen, mert az emberek ma éppolyan kegyetlenek egymással, mint amilyenek húsz-harminc-száz éve voltak. Valaki már lett volna, aki nem tudta volna tartani a száját.

Többé vagy kevésbé mindannyian kegyetlenek vagyunk. Sokan és sokszor nem vagyunk képesek előzékenyek, elnézőek, segítőek, megbocsátóak lenni. Ma is kerülnek elő újabb sztorik, részletek, tudni vélt adatok Diana életéről, amik nem feltétlenül az emléke őrzésére, hanem éppen ellenkezőleg sértésére szolgálnak. Mert nem a jót keressük, látjuk, emeljük ki és fel, hanem a rosszat.

A ma embere nem ad időt a másiknak. Ha vétett, javítson. Ha fájdalom érte, akkor gyógyuljon. Ha veszteség érte,  gyászoljon. Mindenhonnan dől az emberre, az állj fel, ne nézz hátra, menj tovább, rázd le, engedd el! –felszólítások, amelyek elvárások is egyben!

Azért se engedjük el!

Diana-tól is ezt várta a világ. Nem adtak számára időt és  lehetőséget arra, hogy saját maga élje meg, javítsa ki, gyógyítsa és gyászolja meg mindazt, ami vele történt. Nem engedték neki, hogy visszataláljon önmagához. Pedig a szívek hercegnőjének a története tanulságként kellene lennie a világnak. De mint sok más tragédia, az övé is csak ideig-óráig tartott bennünket vissza az embertelenségtől.

Talán jobb lenne nem lerázni, elhagyni, kidobni, elengedni mindazt a fájdalmat, amelyek érnek bennünket, helyette inkább meg kellene élnünk, fel kellene dolgoznunk, be kellene tudni építeni az életünkbe és hagyni másoknak is méltóságban megtenni, azért, hogy abból táplálkozva jóindulatú, könyörületes és humánusak tudjunk maradni.