Nagyon kedvelem a – Hirtelen 30 – című amerikai filmet. Jennifer Garner viruló szexi harmincas nőt alakít, aki izgalmas metropolita és karrierista életet él. Teljesen elhanyagolható, hogy ez a történet egy amerikai nagyvárosban játszódik. Hasonló életet éltem tíz évvel ezelőtt harmincéves koromban, annyi különbség volt köztem és Jen között, hogy ő kihozta abból az életből a maximumot és mindig meglátta az alagút végén a fényt, ellentétben velem. MOSTANÁIG!
Harmincadik születésnapomra a barátnőm meglepetés bulit szervezett nekem. Limuzin, óriás virágcsokor, igaz barátok, különterem, torta, ahogy kell. Nem tudtam élvezni, mert úgy éreztem valami hiányzik az életemből. Az IGAZI!
Szenvedtem! Nem értettem! Szép, csinos, okos, sikeres harmincas nő vagyok miért nincs egy csodás férfi mellettem? Harminc -harminc vagyok mondogattam magamban, és majd’ elsírtam magam a buli kellős közepén, pedig nagyon nem vagyok sírós típus.
Az én hercegemet akartam, azonnal de rögtön!
Megviselt a harmadik X, lassan szoktam hozzá. Megtörtént, hogy kérdezték az életkoromat a szórakozóhelyen, és én csípőből azt válaszoltam: huszonhét. Nem volt ez hazugság, csak lélekben ennyi maradtam.
Számtalan igaz barátnő / barát, izgalmas programok, munkahelyi kihívások, szép lakás mindenem megvolt, csak hitem nem. Nem hittem benne, hogy lehetek boldog az álomférfi nélkül is. Hiszen gyereklányként is csak azt hallottam otthon, hogy mit ér egy nő férj és gyerekek nélkül?! Kerestem, kutattam, próbálkoztam nem adtam fel. Imáim meghallgatásra találtak és csakhamar megérkezett MR. Igazi. Óriás szerelem volt a miénk, apró szépséghibákkal, de ez egy másik történet. Született két csodás gyerekünk, céget alapítottunk, fejlődtünk, gyarapodtunk.
Aztán ennek is vége szakadt, és Én hirtelen 40 lettem!
Harmincról negyven lettem. 40 lettem. 40 vagyok. Hurrá! Viruló, szexi negyvenes NŐ vagyok. Vártam, szó szerint vártam, hogy negyvenéves legyek.
A gyerekek írni, olvasni tanulnak az iskolákban. Én azt tanultam, tanulom, hogyan legyek boldog. Mik az értékeim, ki is vagyok én valójában. Mit adhatok másoknak és a világnak? Megtanultam, hogy semmi sem állandó, nem építhetem az életemet az igazira. Boldog kell lennem, boldog vagyok egyedülálló anyukaként, egy kislánnyal és egy kisfiúval. A régi barátaim most is mellettem állnak, sőt sok – sok új barátra tettem szert. Nem ítélkezem, kedves vagyok az emberekkel, segítek másoknak, minden nap tanulok magamról valami újat. Beutazom a lelkem mély bugyrait, ha időnként nagyon fáj, akkor is. Kimondhatatlanul hiszek önmagamba.
Nem akarok megfelelni sem neked, sem senkinek ezen a Földön. Egyedi vagyok és megismételhetetlen, egy főnyeremény. Ezzel a mondattal kezdem a napjaimat a fürdőszobában a tükör előtt.
Ez is egy tanult technika. Felsorolom miken vagyok már túl és milyen csodás dolgok várnak még rám. Van önbizalmam, tudom ki vagyok, mennyit érek és hová tartok. A saját vállamat veregetem, mások elismerése ma már kevésbé fontos, mint harmincéves koromban volt. Nem hagyom abba a tanulást, és ha úgy érzem, hogy erre van szükségem, saját magamnak mondom, hogy: Szeretlek!
Fotó: Unsplash
Van gondolatod, tapasztalatod a témában? Írd meg a véleményed vagy történeted a Facebook-oldalunkon – kíváncsiak vagyunk, te hogyan látod!
Ha úgy érzed, másnak is adhat ez a cikk valamit, oszd meg bátran – egy jó gondolat néha messzebb gyűrűzik, mint hinnénk.
Támogass bennünket, hívj meg egy kávéra.
Olvasd el az Adatkezelési tájékoztató-t.