Már egy hete csak József Attilára gondolok, mindig. Mint a nevezett költő. Abban a versben, csak ő a mamára gondolt így – állapította meg magában, amikor az ablakon bámult kifelé. Már megint beborult az ég, pedig már jócskán tavasz van. Március.

Jobb lett volna, ha szakad az eső. Villám szakítja ketté a fákat. Vagy szélvész csavarja ki, tövestől. Mindent láthatatlanná tévő hóvihar tombol. Eget-földet rázó mennydörgés dönti le a kőszirteket. Így március közepén. Az illett volna a hangulatához. Bár végül is mindegy, milyen az idő. Nem süthet állandóan a nap, ahogyan nem lehet borús mindig az ég. Vagy a kedvünk. Az életünk. Ki tudja? De a lényeg az az, hogy nem lehet mindig minden állandó. Az unalmas lenne. És nem is életszerű. A kedvünk, a hangulatunk, az életünk sok minden és mindenki befolyásolja. Ez a felismerés egy kicsit jobb kedvre derítette mégis.

József Attila. Miért jár már egy hete József Attila a fejében? Nem is egy hete. Lehet az jóval több. Mi történt? Mi a baj? Kérdezik tőle többen is. Ő meg csak bámul, maga elé. Semmi. De mégis minden. Annyi minden. Nem is tudja elmondani. Még nem.

Csak zakatolnak a fejében a sorok. Tudja, ez már egy másik vers. Nincsen apám, se anyám, se istenem, se hazám, se bölcsőm, se szemfedőm, se csókom, se szeretőm. Harmadnapja nem eszek, se sokat, se keveset. Hát, végül is igaz. Minden igaz. Így, ahogyan le van írva. Apáról, anyáról, istenről, hazáról, csókról, és szeretőről szóló állítás mind igaz. Még az is, hogy nem eszik. Nem bír. Nem tud. Nincs étvágya. Nem. Nem harmadnapja. Régebben.

Nem hangzik ez így jól. Nagyon nem. Mit tegyen? Valamit csak kellene? Igyekszik megnyugodni. Nem túlgondolni a dolgokat. Így kell ezt csinálni, nem igaz? Minden megoldódik. Egyszer.

Biztatja is magát. Hogy azért mégsem olyan drámai a helyzet. Embert nem ölne, mint ahogyan költő a versében tovább folytatta. És inkább élni szeretne. Nagyon is. De nem jó mindig. Sőt, kifejezetten nehéz. És sokszor egyedül vagyunk a problémáinkkal. Az érzéseinkre nem kíváncsiak mások. Pláne, ha azok negatívak. Vagy túlgondolósak. Élni kell, még ha olykor nehéz is.

A remény, az önmagunkba vetett hit, hogy jobb lesz. Na, ez is megvan benne. Tudja ő, hogy minden rendbe jön, még ha most sok minden olyan kusza.  Ki ígérte, hogy a felnőtt lét csupa gondtalanság lesz? Ha van egy valaki, akivel jó együtt lenni, aki meghallgatja, aki figyel rá, aki látja őt, úgy igazán, akkor már érdemes volt élnie. Méghozzá tiszta szívvel élnie. Mert abban biztos volt, hogy az legalább tiszta. A szíve az tiszta. Olyan jó lenne, ha valaki igazán látná ezt benne. Elég csak egy valaki.


Fotó: Unsplash
Grafika: Mucsi Boglárka