A kívánóság elsősorban a kismamák előjoga. A másállapot teljesen felboríthatja a gasztronómia szabályait. A kismama könnyen lázba jöhet egy egész üvegnyi lekvártól, amit egy ültő helyében kiskanállal fogyaszt el. Az ecetes uborkától is elalélhat, amihez akkor és ott a habos linzer passzol. A bő olajban sült krumplihoz a vanília fagylalt a legfinomabb. A lecsóhoz pedig jár a tejfölös uborkasaláta.
Ételekre persze más is vágyhat. Kakaóra kaláccsal és párizsival. Káposztás tésztára cukorral és fekete borssal, vagy éppen a kánikula kellős közepén a forró és kiadós marhapörköltre. Miért is ne? Ki írja elő, hogy nyáron csak a saláta jöhet szóba? Bárki megkívánhat bármit, de azért egy kismamának hamarabb teljesítik a kívánságát.
Azoknak a legjobb, akik előtt semmilyen akadály nem fekszik – bármit megehetnek, amit csak szeretnének. De vannak, akik nem ilyen szerencsések. Egyre többen vannak – állítják a szakértők, írják az újságok, téma a tévében, és az internet is tele van vele – akik érzékenyek, allergiásak, intoleránsak bizonyos élelmiszerekre.
Én a búzaallergiát ismerem, egészen közelről: testközelből. Az orvosok szerint nincsenek szabályok arra vonatkozóan, hogy egy allergia meddig tarthat. A legtöbb esetben, amikor egy kisgyereknél alakul ki a búzaallergia, az idővel megszűnik. De ez nem törvényszerű. Általánosságban elmondható, hogy minél később alakul ki a búzaallergia, annál valószínűbb, hogy egy állandó állapotról lesz szó.
A búzaallergiás személyt, idővel már csak a messziről szagolt, frissen sütött búzazsemle, kenyér és kifli illata emlékezteti arra, milyen is a zsemlényi mennyország. Ahogyan azt is elfelejti, milyen nehéz a fehér búzaliszttel dolgozni. Milyen érzés kézzel megküzdeni a tésztával: dagasztani, püfölni, jól odavágni a nyújtódeszkához, hogy levegős legyen. Sokrészt hajtani a tésztát a pogácsához, vajjal kenegetni a croissant levelességéhez, és hajszál vékonyra húzni a réteshez.
Mert a búzamentes lisztkeverékből sütni többnyire pofonegyszerű. A hozzávalókat jórészt csak össze kell keverni.
Végtére is jól hangzik. Elmosogatni is könnyebb az edényeket, mint a búzás tésztánál, ami a víztől ragadni kezd, mint a csiriz, és rémálom leszedni a dagasztófelületről.
Ellenben a búzamentes tésztával, amit ha víz ér, akkor a morzsájára hullik. Vagy ha félretesszük kicsit, akkor elég könnyen az edény szélére szárad, ahonnan lepattintható. Szinte mosogatni sem kell. Tényleg alig van dolgunk a búzamentes liszttel, illetve csak, de ez a legfontosabb: a keverés! Aztán már formálható is belőle a buci, a tekercs, a kifli, vagy akár egy zsemlényi mennyország.
Attól tartok, el kell árulnom, hogy van még egy titkai annak a zsemlének, ami már szinte a búzamentes mennyországot jelenti: nagyvonalúan kell tekinteni a búzamentes lisztkeverék összetételére. Azaz nem szabad gondolni arra, hogy mennyire zajos e-számok találhatóak benne: mint az E464, magyarul hidroxipropil-metil-cellulóz vagy a sűrítőanyag. Mert amiben nincs semmi ilyen, az valahogy ízében egyáltalán nem olyan, mint a búzából készült. Picit sem hasonlít rá. Finom, persze. Ízletes. A maga módján. De nem egy zsemlényi mennyország. Amit néha napján egyszer-egyszer csak megengedhetünk magunknak.
Fotó: Getty Images
Grafika: Mucsi Boglárka
