Az elmúlt napokban óhatatlanul forog a gondolat a fejemben, hogy mennyire helyénvaló a magazinunk neve: Szoknya és Nadrág. Menyire vagyunk vele genderkereszttűzben?
Azután, hogy Brüsszelben kiadtak egy összefoglalót Bizottsági „újbeszél”, avagy cenzúra a genderpropaganda nevében címmel. Ebben az Alapjogokért Központ javasolta, hogy ne feltételezzük valakinek a szexuális orientációját, azt hogyan azonosul a születéskor neki tulajdonított nemmel, vagy azt, hogy bináris módon (férfi vagy nő) határozza meg magát; ne köszöntsük úgy a közönséget, hogy hölgyeim és uraim, használjunk gendersemleges szavakat.
Nehéz ügy ez nekünk ezzel a magazin névvel: Szoknya és Nadrág.
Kétségtelen, hogy életre hívásánál elsősorban a klasszikus felállásra gondoltam: nő és férfi. Már tíz évvel ezelőtt megfogalmazódott bennem, hogy kellene egy olyan felület, ahol nő és férfi kapcsolódásának örömeit-bánatait lehetne felvetni szakértői támogatással. Párkapcsolati mentorokkal, pszichológusokkal, ügyvédekkel. Ám láttam, hogy a párkapcsolat, a házasság és a válás, egy olyan téma, amit online segíteni az elszabaduló indulatok miatt szinte lehetetlenség. Nem vállalható.
A szándék és a név maradt a fejemben, annak ellenére, hogy mindig is pontosan tudtam: az emberek kapcsolódása számtalan formában történhet. A család pedig család marad akkor is, amikor már nem hárman: anya-apa és gyerek van benne, hanem csak anya és gyerek.
A Szoknya és Nadrág Magazin mottója: Az élet sokszínű, ahogyan mi magunk is azok vagyunk. Témáinkat az életből merítjük, írásainkkal az élet valódiságát mutatjuk meg. Tőlünk mindenkinek. Embereknek emberségesen.
Az, hogy szoknyát vagy nadrágot visel a magazin írója és az olvasója, az voltaképpen teljesen mindegy. Bárki viselhet bármit. Végtére is csak ruhadarabokról beszélünk…a genderkereszttűzben maradhat a név, ugye?
Grafika: Mucsi Boglárka
